Minden hír
410130 forint és 15000 forint értékű rezsiutalvány gyűlt össze a Lukács család megsegítésére rendezett sütivásáron. A család étrend-kiegészítőkre, gyógyászati segédeszközökre fordítja a befolyt összeget, ami abban is segít, hogy átvészeljék azt az időszakot, amíg az apa munkanélküli.
Január 6-ától vehetik át az érdi lakosok az üvegvisszagyűjtő kukákat. A díjmentes lehetőséggel azok élhetnek, akiknek nincs szemétszállítási díjtartozása. A lakosok a 60 literes edényeket érkezési sorrendben vehetik majd át, személyi idazolvány, illetve ÉTH hulladékszállítási számla/csekk ellenében.
1802. december 15-én született Bolyai János. "Híres, nagy elméjű matematikus volt, az elsők között is első" – áll a marosvásárhelyi református egyház halotti anyakönyvében. Bolyai születésnapjáról december 14-én emlékeztek meg a róla elnevezett érdi iskolában, ünnepi műsorral, díjkiosztóval.
Hazai áruk, kézműves termékek közt válogathatnak azok, akik kilátogtnak ma a Magyarok Érdi Vásárára, a főtérre. Nemcsak az árusok hangolták a kínálatot a karácsonyra, hanem az előadások is az adventhez kapcsolódnak. Három órakor jótékonysági süteményvásárt is tartanak.
December 13-án 17:57-kor kisebb, a Richter-féle skálán 2,7 fokos földrengés volt Törökbálint környékén. A rengést a lakosság is érzékelte Törökbálinton kívül Érden, Biatorbágyon, Budaörsön, Diósdon, Nagykovácsin és Sóskúton - adta hírül a CSFK GGI Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium.
Már meg sem lepődünk, hogy egy érdi fotókiállítás a természetet megörökítő képekből áll. Ahogy a legutóbb a Parkvárosi Közösségi Házban nyílt tárlaton is, aminek még a címe is nemes egyszerűséggel és tárgyszerűséggel ennyi: A természet képei. Nagy Albert képei január 22-ig láthatók.
Advent harmadik hétvégéjén is folytatódnak a programok Érd karácsonyi díszbe és hangulatba öltözött főterén, ahol korcsolyázással, forralt borral, forró csokival lehet a közelégő ünnepre hangolódni. Szombaton Magyarok Érdi Vására és jótékony sütivásár is lesz, utóbbi a Lukács családért.
Negyedik éve már, hogy az Érd Aréna látja vendégül Érd szépkorú lakosait egy nagyszabású karácsonyi gálán, az Idősügyi Tanács szervezésében. Idén is rengetegen vettek részt a csütörtök délutáni programon, ahol a Csárdáskirálynőt lehetett megnézni és meghallgatni a Pesti Művész Színház előadásában.
Hazai pályán vív rangadót a Delta RSE Érd női röplabda csapata és a Budapesti Honvéd SE-Érd serdülő vízilabdaegyüttese is az előttünk álló hétvégén, emellett a korcsolyázók, a tornászok és a rock’n’rollosok is évzáró gálát tartanak.
Káposztás és túrós pirogot készítettek az Bem téri óvodások az Érdi Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat képviselőivel, akik azért látogattak el a legkisebbekhez, hogy megismertessék őket a lengyel tradíciókkal, kultúrával. A tésztát helyben gyúrták, töltötték és főzték ki a gyerekek és a képviselők.
Különös látvány tárult ma délelőtt a Szirtes utcai lakosok szeme elé: egy Shetland-póni csatangolt az utcán, lovas nélkül. Megtalálója, Nagy Zsuzsanna kereste az állat igazolt, eredeti gazdáját - és kora délutánra meg is találta! (Frissítve!)
Harmadik helyen végzett a Batthyány Sportiskolai Általános Iskola III. korcsoportos fiú floorball csapata a hazai rendezésű országos diákolimpiai elődöntőn.
Svédország 35–24-re győzte le Németországot a Japánban rendezett női kézilabda-világbajnokság hetedik helyéért folyó mérkőzésén, ezzel biztossá vált, hogy a magyar válogatott ott lehet az olimpiai selejtezőn.
Gorán két és fél évesen írt, olvasott és számolt. Már iskoláskorú, de még mindig a tudomány bűvöletében él. Még sincs helye ma Magyarországon a közoktatásban. Se neki, se társainak. Gorán ugyanis Asperger-szindrómás. Ezért hozta létre édesanyja, Zádori Henrietta a Szikra Tehetséggondozót.
Egyéni csúccsal második helyen végzett az 50 méter pillangó B-döntőjében az Érdi Úszó Sport Kft. versenyzője Jánosi Kristóf a kaposvári rövidpályás országos bajnokság második napján.
Az Érdi Rendőrkapitányság munkatársai prevenciós céllal három helyszínen várják az érdeklődőket, ahol a közreműködő szervezetek képviselőivel, a témában jártas szakértőkkel közösen tájékoztatják a lakosságot a vagyonvédelmi lehetőségekről, a mindennapok biztonságáról.
Első nemzetközi tornáján vett részt a dunaújvárosi Santa Claus Kupán a Kárpáti Farkasok U10-es csapata, amely először játszott olyan tornán, ahol számolták az eredményt.
Hosszú évtizedek után végre rendeződhetnek a Fácán közi lakótelep tulajdonviszonyai; az Országgyűlés kedden elfogadta azt a törvényjavaslatot, amely rendelkezik az állami tulajdonú ingatlan ingyenes önkormányzati tulajdonba adásáról – jelentett be közös tájékoztatóján Aradszki András és Simó Károly.
Hazai medencében mérette meg magát a Budapesti Honvéd SE érdi vízilabda szakosztályának 2007-es csapata. A korosztályos bajnokság alapszakaszának hetedik körében az érdiek az éllovas OSC-től szenvedtek vereséget.
Szerdán ünnepelte 107. születésnapját Wéber Ferencné családja körében, és ugyanezen a napon lett Boros Zsuzsanna is 100 éves, őt a Szent József Otthonban köszöntötték fel. A szülinaposoknál jártunk.
Hazai pályán, gólzáporos végjátékban győzött megérdemelten 6–3-ra a Tihanyi FC ellen a futsal Magyar Kupa második fordulójában a 5 Stars Érdi VSE, amely így karnyújtásnyira került a négyes döntőtől, miután a következő fordulóban a csoportrivális Hidegkúttal találkozik.
Hetven általános iskolás gyermeket látott vendégül szerdán délután a Szociális Gondozó Központ Család- és Gyermekjóléti Központja. A nehéz anyagi vagy szociális helyzetben élő iskolásokat több meglepetés is várta a régi Parkvárosi Közösségi Házban.
Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése minden évben egyszer – a Magyar Köztársaság nemzeti ünnepe, március 15-e alkalmával adományozza Érd Megyei Jogú Város legrangosabb díjait, melyek a következők:
Szerdán rendkívüli közgyűlésen szavazta meg a képviselő-testület egy Európai Uniós pályázat benyújtását, kulturális innováció témájában. A pályázati forrásból – pozitív elbírálás esetén – új kulturális centrum, modern művelődési központ épülhetne az Felső utcában.
A Poly-Art alapítvány minden évben két alkalommal tart pódiumestet, amelyen lehetőséget biztosít az irodalom és a képzőművészetek területén az alkotóművészeknek a bemutatkozásra. A rendezvényen Somfai István, a Poly-Art elnöke a köszöntőjét követően értékelte az elmúlt év programjait, eseményeit.
Az iskola kincset rejt a gyerekeknek és kincset talál a gyerekekben – ezzel a mottóval rendezi iskolanyitogató foglalkozásait a Marianum iskola.
Negyedik helyen végzett a kaposvári rövidpályás úszó országos bajnokság első napján, 100 méter háton az Érdi Úszó Sport Kft. versenyzője, Kovács Benedek.
Karácsonyra készülődnek ezekben a napokban, hetekben az Ófalusi óvodában. Szerdán adventi kézműves délelőttöt rendeztek, amelyen örömmel látták a szülőket is: asztali és karácsonyfadíszeket készítettek, süteményt sütöttek a felnőttek és a gyerekek.
Milán, Zénó és Teo testvérek. Maradandó betegségekkel kell megbirkózniuk és együtt élniük. Ahogy édesapjuknak is, aki egy vonatbalesetben elvesztette mindkét lábát, és a napokban a munkáját is. A Lukács család megsegítésére sütivásárt rendeznek szombaton a Magyarok Érdi Vásárán, 15 és 19 óra között.
Korlátozott számban még kaphatók jegyek az Idősek Karácsanya csütörtöki gálaműsorára – tudtuk meg az Idősügyi Tanács kedd délutáni ülésén. A testület az idei utolsó tanácskozásán elfogadta a 2020-as munkatervét és a jövő évi költségvetés tervezetét.
M E G H Í V Ó Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése 2019. december 11-én (szerda) 17:00 órakor kezdődő rendkívüli ülésére.
Remek hangulat övezte idén is az ÉRD kézilabdaklub amatőr tornáját. A Happy Handball Hours hat férfi és öt női csapatnak biztosított játéklehetőséget az Érd Arénában.
Karácsony előtt egyre nagyobb forgatag alakul ki az áruházakban, szupermarketekben és az adventi vásárokon. Ilyenkor megnő a bűnelkövetések száma is, erre hívta fel a figyelmet az Érdi Rendőrkapitányság bűnmegelőzési előadója, aki az internetes vásárlás veszélyeiről is beszélt.
December 11. és 14. között a hagyományokkal ellentétben Százhalombatta helyett ezúttal Kaposvár ad otthont a rövidpályás országos bajnokságnak, melyen az Érdi Úszó Sport Kft. hét versenyzője áll rajtkőre.
Lélekmelengető előadásban lehetett részük a Móra iskola diákjainak kedd délelőtt: a Cinka Panna Cigány Színház hozta el hozzájuk Szécsi Magda zenés mesejátékát, amelyben Csörgőkezű, Vödörjáró és Dobhasú keresik az égről eltűnt Napot.
Az egyszerűsített vállalkozói adó, közismertebb nevén az eva 2020. január 1-jén megszűnik. A vállalkozók nagy része azonban még nem döntött arról, hogy milyen adónemre tér át a határidő lejárta után. Az adózási formák közötti választást kalkulátor segíti.