Minden hír
A rangos elismerés jó ürügy arra, hogy felidézzük a gyerekkori inspirációkat, a művésszé válás állomásait. De beszélgettünk kultúrharcról, politika és művészet viszonyáról, alkotói hitvallásról, és arról is, mit jelent érdi lokálpatriótának lenni. Interjú a Munkácsy-díjas Kéri Mihály festőművésszel.
A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója március 27-én távmeghallgatás útján megtartott ülésén elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki ellen a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság jelentős kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények miatt folytat nyomozást.
Nem túlzás kijelenteni, hogy teljesen megváltozott az életünk. A tavasz első heteit általában pont, hogy a szabadban töltenénk, ehelyett most otthonról dolgozunk, a gyerekek sem járnak be az iskolába, és a szükséges minimumnál többet nem hagyjuk el a lakást.
Újabb 43 embernél igazoltak koronavírus-fertőzést, ezzel 343-ra nőtt a regisztrált fertőzöttek száma Magyarországon, míg egy krónikus betegségben szenvedő beteg meghalt - írja a Koronavirus.gov.hu.
A kijárási korlátozás nem tiltja a sétát a természetben. Az elmúlt napokban azonban a szokásos sittlerakások mellett egyre több helyen hagytak maguk után elhasznált maszkokat a kirándulók a természetvédelmi területeken. Az önkormányzat felkérte a polgári természetőröket: figyeljék ezeket a helyeket.
Az otthonukban járványügyi megfigyelés (karantén) alá helyezett személyekkel közös háztartásban élőknek is karantént rendelne el Csőzik László, Érd polgármestere.
A kormány március 26-ai rendelete értelmében péntektől online formában is megvalósíthatóak a felnőttképzések - ismerteti az Innovációs és Technológiai Minisztérium.
A sorsolásnak köszönhetően hullámzó, a koronavírus miatt csonka idényt zárt a férfi kosárlabda NB II Közép A-csoportjában szereplő VMG DSE, amely új csapat építésébe kezdett.
Mozgalmas szezont kellett félbehagynia a Kárpáti Farkasok jégkorongcsapatának. Az érdi klub három korosztályban több csapatot szerepeltetett az idényben és hétvégéről hétvégére versenyeztek az ifjú sportolók, akiknek a koronavírus miatt hamarabb eljött a nyári szünet.
Az órákat éjjel 2 órakor 3 órára kell állítani. Az óraátállítás miatt változik egyes tömegközlekedési járatok menetrendje.
Daróci Lajosné, az érdi Irodalomkedvelők Klubjának elnöke úgy döntött, hogy a koronavírus miatt kialakult helyzetben ingyenesen hozzáférhetővé teszi mindenki számára az Érdi IRKA irodalmi-kulturális folyóirat idei első számát.
Az Élhetőbb Diósdért Egyesület cégek, lakosok összefogásával több, mint 1500 maszkot juttat el ingyenesen elsősorban idős embereknek.
Érd a helyi adók befizetési határidejét április 30-ai határidőre módosítja. Ennek egyik oka az értesítő leveleket továbbító központi rendszer nem megfelelő működése, a másik pedig a járványhelyzet - tájékoztat közösségi oldalán Csőzik László polgármester.
Elérte az 542 788-at az új típusú koronavírussal fertőzöttek száma világszerte; 24 361-en vesztették életüket a Covid-19-ben, és 124 351-en gyógyultak meg - tájékoztatott honlapján a Johns Hopkins Egyetem.
Az idősek lehetőség szerint maradjanak otthon. A gyerekek levegőztetését, mozgását meg kell oldani, ahogy a kutyasétáltatást is, de ez ne csoportos formában, az idegenekkel érintkezve történjen - hangzott el az operatív törzs pénteki sajtótájékoztatóján.
Huszonnégy órás, megerősített szolgálattal dolgozik az Érdi Polgárőr Egyesület, amely március 16-án indította el a segítségnyújtási akcióját, melyet átlagosan napi félszáz alkalommal vettek igénybe.
Folyamatosan zajlik az érdi közterületek fertőtlenítése. Ezúton is köszönöm a láthatatlan ellenség megállításában oroszlánrészt vállaló kollégáim áldozatos munkáját magam és a többi érdi nevében is - írja közösségi oldalán Csőzik László polgármester.
Átadják a forgalomnak a százhalombattai olajfinomító előtti közúti felüljárót – adta hírül honlapján a NIF Zrt.
A következő pro és kontra érvek azt a kérdést próbálják megvizsgálni, hogy járványügyi szempontból érdemes-e a magyar lakosságnak orvosi/sebészi/házi készítésű szövetmaszkot hordani. A Magyar Orvosi Kamara összefoglalója a lakossági maszkviselés szakmai javaslatairól.
A törökbálinti polgármesteri hivatal adóirodája javaslatot dolgoz ki a helyi adók mértékének csökkentésére, illetve a beszedések könnyítésére - jelentette be a település polgármestere.
Kijárási korlátozást vezetnek be Magyarország egész területére szombattól április 11-éig – jelentette be péntek reggel Orbán Viktor miniszterelnök. Hazánkban 300-ra nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. A tisztifőorvos tiltó határozatot adott ki a nemzetközi személyszállítást illetően.
Alakítson ki a kormány egészségügyi ellátóhelyeket Érden – kéri csütörtöki, a miniszterelnöknek címzett levelében Csőzik László polgármester, aki az Érd Aréna, a VMG, a Batthyány és a Kőrösi iskola sportcsarnokait ajánlotta fel erre a célra.
A hiteltörlesztési moratórium a március 18-ig folyósított hitelekre vonatkozik, és év végéig tart. A Magyar Nemzeti Bank szakértői több fórumon amellett érveltek, hogy megéri kihasználni a lehetőséget. Annak, aki úgy dönt, hogy tovább törleszti a hitelét, nyilatkoznia kell erről a bankjánál.
Az önkéntes munka a jelenlegi nehéz helyzetben nagy segítséget jelent a rászorulóknak és a városnak egyaránt – de nem mindegy, hogyan vágunk bele. A segítség akkor jut el mindenhová, ha az önkéntes munka szervezett keretek közt folyik. Az önkormányzat továbbra is várja a jelentkezőket.
A kialakult járványügyi helyzet miatt néhány osztrák határátmenet kivételével szinte teljesen leállt a nemzetközi vasúti személyszállítás.
Megakadályozza a forró fürdő és az orr sóoldatos öblítése a koronavírus-fertőzést? Elpusztítják-e a kézszárítók, illetve az UV-lámpák az új vírust? Hasznos-e, ha a testünket alkohollal permetezzük? A WHO kiadványa cáfolja a hiedelmeket, és tisztáz pár alapvető kérdést a koronavírussal kapcsolatban.
A környező országokhoz képest Magyarországon sikerült lassítani a járvány terjedését - mondta a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetője a csütörtöki online sajtótájékoztatón.
Az államkincstár által működtetett ASP rendszer az első leveleket sajnos hibásan küldte ki. Erre az önkormányzatnak az adatszolgáltatáson kívül ráhatása nincs, azon kívül, hogy jelezték a hibát, más teendőjük nem volt - közölte az érdi önkormányzat a honlapján.
Tárnok is feliratkozott a pozitív tesztek listájába. Két lakosnak lett pozitív a koronavírus tesztje. További 8 teszt eredménye még nem érkezett meg. Pillanatnyilag három ember van házi karanténban hivatalosan - közölte a nagyközség hivatalos Facebook oldala.
Ahogyan az várható volt, Érden és a környező településeken is vannak már koronavírussal megfertőzött személyek, akikre egyesek úgy tekintenek, mint ellenségre, holott bármelyikünk, bármelyik pillanatban önhibáján kívül elkaphatja a betegséget. Pánik helyett azonban a megelőzés a fontos.
Rengeteg hasznos információról, a zárva-, vagy éppen nyitvatartó intézményekről, a vírusról, a járványveszélyről és valamennyi egészségügyi, illetve általános tájékoztatóról értesülhetnek az érdiek arról a honlapról, amelyet az önkormányzat indított a koronavírus apropóján.
Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 261-re nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Az eddigi 21 főről 28–ra nőtt a gyógyultak száma is.
Az önkormányzat, a polgárőrség, a városháza, a szociális gondozó központ, a roma önkormányzat, a helyi civil szervezetek és a helyi vállalkozók vállt vállnak vetve dolgoznak minden nap annak érdekében, hogy a járvány minél kevésbé érintse az érdiek hétköznapjait- írja közleményében a polgármester.
Már korábban megszerezte a paralimpiai kvótát, de egyelőre nem kapott arról értesítést, hogy az indulási joga vonatkozik-e az elhalasztott, új időpontú játékokra Krajnyák Zsuzsannának, az UTE érdi kerekesszékes vívójának.
Miután az elmúlt hetekben érkeztek haza a meleg égövi edzőtáborból, karanténban van Selmeci Attila, a Budapesti Honvéd SE úszóedzője és tanítványa, a világcsúcstartó Milák Kristóf is, akik - ha megérkezik a második koronavírus-teszt eredménye - jövő héttől folytathatják a felkészülést.
Interjú Konkoly Zitával, Érd új jegyzőjével