Minden hír
Bő félszáz ember gyűlt össze, hogy idén is nekiinduljanak a 30 kilométeres éjjeli Érd Körbe városkerülő kerékpáros túrának, melynek útvonala nem változott jelentősen az eddigiekhez képest, így Ófalut és Parkvárost is érintik a résztvevők.
Már a negyedik játéknapnak adott otthont a softball NB I-ben az ófalusi, Mecset utcai baseballpálya, ahol az Érd Wildcats előbb 19–5-re kikapott, majd simán, 30–7-re győzött.
Régi mesterségeket élesztett újjá Tamaskáné Jakab Margit iparművész, aki tizennyolc gyereket látott vendégül a műhelyében, öt napon keresztül.
Tom Hanks nem tiszteli azokat, akik nem viselnek maszkot. A színész nem véletlenül kelt ki magából, márciusban ugyanis ő és a felesége, Rita Wilson is átesett a koronavírus-fertőzésen.
Hamar megszerezte a vezetést az Érdi VSE, de negyedik edzőmeccsén negyedóra játék után már hátrányban volt a szintén harmadosztályú, a Keleti csoportban feljutásra pályázó Balassagyarmati SE ellen, végül a második félidő jó játékának köszönhetően 2–2-es döntetlennel zárták a meccset az érdiek.
22 állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést, ezzel a hazánkban regisztrált esetek száma 4315-re nőtt, míg elhunyt egy veszélyeztetett korban lévő beteg, íg a járvány hazai áldozatainak száma három nap után nőtt 596 főre.
Mostanában nem képernyőn láthatjuk beszélgetni, ahogyan megszoktuk, hanem előadótermekben, közösségi eseményeken, kisebb körben, másképp. Volt régebben egy rövid, ám mélyre ható, szívet-lelket próbáló kötődése Érdhez is, megkérdeztük, hogyan emlékszik rá.
Csőzik László polgármester veszélyhelyzet alatt hozott 106 határozata és 13 rendelete azt bizonyítja, hogy „az ő demokráciájuk nem más, mint egy baloldali polgármesteri önkény” – mondta pénteki sajtótájékoztatóján T. Mészáros András, az érdi Fidesz elnöke.
A gyermekpornó miatt elítélt volt perui nagykövet, Kaleta Gábor ellen hozott ítélet miatt tiltakoztak mintegy félszázan az érdi főtéren. A békés sétával egybekötött tüntetést a Szikra Tehetséggondozó Egyesület szervezte. Az egybegyűltek mind egyetértettek abban, hogy a törvények szigorítása kevés.
A kormány támogatásával négyezermilliárd forint értékben valósulhatnak meg beruházások a magyar nagyvárosokban a Modern városok program részeként - mondta a pénzügyminiszter a Megyei Jogú Városok Szövetségének (MJVSZ) közgyűlésén tartott előadását követő doorstep sajtótájékoztatón Székesfehérváron.
Halmozottan sérült, magatehetetlen gyermekkel kell mennie otthonából annak az öttagú családnak, akinek nemrégiben elárverezték a házát Érden. A család egy romos épületet tudott csak megvenni, amit a pár héten belül esedékes költözés előtt lakhatóvá kell tenniük.
Megint Érd Körbe – ezúttal éjjel. Hazai pályán játszanak edzőmeccset az Érdi VSE labdarúgói, folytatódik a bajnokság az Érdi Baseball és Softball Club csapatainak.
A péntek este és a hétvége most sem múlhat el Jelen/lét nélkül az érdi főtéren. Pénteken 19 órakor Hesz Ádám zenél, 21 órától pedig lehet Gyalog galoppozni a Monty Pythonnal. Szombaton a Csinibaba lesz vásznon és műsoron, vasárnap pedig aszfalt rajzverseny és bábszínház várja a kicsiket és nagyokat.
A Budaörsi Rendőrkapitányság udvarára surrant be két kutyus július 16-án, késő délelőtt. A rendőrök értesítették a gazdit, akinek az érkezéséig örömmel pesztrálták az elkóborolt ebeket.
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. több tippel is szolgál a közlekedőknek, hogy az utazásuk kellemes és stresszmentes legyen a nyári időszakban is.
A Gyermekjogi Civil Koalíció aláírásgyűjtést kezdeményez olyan összkormányzati lépések sürgetésére, amelyek eredményeként minden gyermek valódi és hatékony védelmet kaphat, hogy ne váljon szexuális erőszak áldozatává, valamint hatékony védelmet biztosítson az erőszakot már elszenvedett gyermekeknek.
A FÉSZEK Gyermekvédő Egyesület 25 éve törekszik arra, hogy a krízishelyzetbe került, elhanyagolt, bántalmazott, család nélkül maradt gyermekek számára család helyett családot, otthon helyett otthont biztosítson. Szombaton a diósdi Intersparban élelmiszeradománnyal segítheti munkájukat.
Új tantárgy jelenik meg a hagyományos informatikaórák helyett az általános és középiskolákban szeptemberben digitális kultúra néven, írja a Magyar Nemzet.
Nem szavazták meg, hogy Boldog Anna legyen az Érdi Sport Kft. új ügyvezetője. Az ÉKFI dolgozóinak jövedelmét cafeteriával egészítik ki, a szociális szférában most nem számíthatnak plusz juttatásra. A testület megerősítette a pandémia idején hozott polgármesteri döntéseket. Közgyűlési összefoglaló.
A jelenlegi követelményrendszerben egy „normál” gyereknek sem könnyű helyt állnia az iskolában, az SNI-s tanulók számára pedig egyenesen lehetetlen megfelelni az intézmény elvárásainak. Andrasek Mónika tárgyalóasztalhoz ültette mindazokat,akik helyi szinten megoldást szeretnének találni a problémára
A magyar országgyűlés május elején úgy döntött, nem ratifikálja az Isztambuli Egyezményt, mondván a magyar jogrendszer, köszöni szépen, megvan nélküle is. A sors fintora, hogy éppen a karantén alatt tették ezt, amikor az egész világon drasztikusan megemelkedett a családon belüli bántalmazások száma.
Rajzversenyt szervez a Szepes Gyula Művelődési Központ és a 2030 Egyesület, témája: milyennek szeretnéd látni Érdet 2030-ban? A műveket három kategóriában várják, a legügyesebbek, illetve legkreatívabbak értékes nyereményekkel lesznek gazdagabbak.
Elnézést, merre van a Bem tér? És a Fő tér? Nincs az az érdi, aki ne tudná útbaigazítani az érdeklődőt. Pedig a korrekt válasz ez volna: sajnos, ilyen nevű terek nincsenek Érden. Ha olvasóink tudják, hogyan ragadt rá az Iparos út e részére a Bem tér elnevezés, írják meg nekünk.
A járványügyi védekezés miatt elmaradnak az augusztus 20-ai ünnepségek, beleértve a tűzijátékot és a légiparádét is - jelentette be a csütörtöki kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter.
A közgyűlés július 16-ai rendkívüli ülésén egyhangúlag megszavazták a képviselők, hogy a sasvárosi egészségház dr. Staud József gyermekorvos nevét viselje. A névfelvételhez az ismert és kedvelt doktor özvegye is hozzájárult, így a rendelő neve mostantól hivatalosan is Dr. Staud József Egészségház.
Vissza kellene térni a zárt térben való maszkhasználatra - mondta a Semmelweis Egyetem rektora csütörtökön a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
16 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 4279 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.
Vádemelést javasolnak az érdi rendőrök annak a két fiatalnak az ügyében, akik többször visszatérve lopkodtak egy hétvégi házból. A törökbálinti háztulajdonos megelégelte a betöréseket, a harmadik után, 2020 márciusában feljelentést tett a rendőrségen – írja a police.hu.
Mint arról korábban is beszámoltunk, az Érdi VSE játékoskerete alapos változáson megy keresztül a nyár folyamán. A klub elkötelezett a fiatal játékosok szerepeltetése mellett, ezért is érkezett Budaörsről egyéves kölcsönbe a 19 éves csatár, Molnár Bence is.
Üzenem a kormánynak: nem az konzultáció, ha buta papírokat küldözgetnek szét, hanem az, ha itt vannak a választópolgárokkal, és a valóban fontos problémákról tanácskoznak – mondta Szél Bernadett országgyűlési képviselő egy érdi rendezvényen, ahol üres konzultációs kérdőíveket gyűjtöttek össze.
Tiltakozó sétát szerveznek a gyermekek és kiskorúak szexuális abúzusa, valamint a törvény ellen, ami a szervezők szerint kesztyűs kézzel bünteti a pedofíliát. Mottójuk: minden gyermek megérdemli a boldog gyerekkort, és ne nagyjuk, hogy ezt elvegyék tőlük.
Szeptember végére elkészül a Riminyáki út és a Baján utca sarkán lévő felújított gyalogátkelőhely. A részben pályázati forrásból megvalósuló beruházásnak köszönhetően elkészül Érd első okoszebrája, amely szenzorokkal segíti az autósokat és gyalogosokat egyaránt.
Téves közlés. Helyreigazítás.
Az elmúlt hetekben, napokban ebösszeírással kapcsolatos nyilatkozatot találhattak postaládájukban az érdi lakosok, függetlenül attól, tartanak-e kutyát vagy sem. Mi a teendő az űrlappal, és miért kíváncsi az önkormányzat Buksira, Montyra meg Morzsára? Utánajártunk.
Az Érdi Móra Ferenc Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézményben és az Érdi Batthyány Sportiskolai Általános Iskolában, valamint a Tárnoki II. Rákóczi Ferenc Sportiskolai Általános Iskolában is lesznek iskolaőrök az új tanévtől.
Az összehangolt, egységes működtetés és közös stratégiai irányítás érdekében július 15-től a Volánbusz Zrt. tulajdonosi joggyakorlója a MÁV Zrt. lesz – írja a portfolio.hu a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter közleményére hivatkozva.