Minden hír
Csatos Erika pénzügyi mentorral beszélgettünk, aki szerint a cél az, hogy a pénz gyűjtése legalább olyan örömöt okozzon, mint az elköltése.
Az Érdi Közterület-fenntartó Intézmény 2018-ban biztosította a közpénzek szabályszerű elszámolását, azonban a belső kontrollrendszer kialakítása és működtetése során maradtak fenn hiányosságok. Az integritási kontrollokat nem építették ki, így a korrupciós kockázatokkal szemben nem volt védett.
A kormányrendelet alapján az egészségügyi dolgozók és a koronavírus elleni védekezésben közreműködő orvos-, egészségtudományi képzésben részt vevő hallgatók munkájuk támogatása érdekében korlátlan díjmentes utazásra jogosultak a MÁV-csoport járatain: a vasúton, a HÉV-en és a buszokon is.
Az Érdi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki rendszeresen bántalmazta és megerőszakolta élettársát.
Szerda reggel több karambollal járó autós üldözés zajlott le Törökbálinton. A 444.hu értesülése szerint egy rendőrök elől menekülő személyautó – a lap forrásai szerint egy Suzuki – az autópályáról nagy sebességgel érkezett be a településre, ahol két autóval is összeütközött.
November 12-e a szociális munka napja. Az ágazatban dolgozók az év 365 napján gondozzák bölcsődés gyermekeinket, ápolják idős szüleinket, foglalkoznak a sérültekkel, az elesettekkel, a nehéz körülmények közt élőkkel, az idei évben a vírushelyzet miatt ráadásul erejükön felül teljesítenek!
Mindkét nőgyógyászati szakasszisztens megbetegedett a dr. Romics László Egészségügyi Intézményben, de a rendelések nem maradnak el.
November 12-től Érd számos forgalmas pontján válik kötelezővé a maszkviselés, erről hozott rendeletet a képviselőtársak bevonásával Csőzik László, Érd polgármestere.
170 millió forintos vissza nem térítendő támogatást kapott Tárnok, hogy kibővüljön a Honfoglalás utcai bölcsőde konyhája és megépítsék a mellette épülő új óvodához vezető folyosót – számolt be róla közösségi oldalán Dr. Aradszki András, a térség országgyűlési képviselője.
Kigyulladt egy tizenhat négyzetméteres fa melléképület szerdán délelőtt Érden, a Velencei úton. A tűzoltók kiérkezésekor a melléképület már teljes egészében égett, a tűz veszélyeztette a családi házat is, de azt végül az érdi hivatásos tűzoltók eloltották és megakadályozták a lángok továbbterjedését
Másodszor került karanténba az ÉRD női kézilabda csapata, amely a korábban elhalasztott öt mérkőzés után újabb öt mérkőzését játssza le később. Vajon megtöri ez a csapatépítést? Horváth Roland vezetőedzőt kérdeztük.
November 12-től a kormányablakokban működő NAV-ablakokban történő személyes ügyintézéshez előzetes időpontfoglalásra van szükség – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
Két rendeletet alkotott a kihirdetett veszélyhelyzet miatt Wittinghoff Tamás, Budaörs polgármestere, aki egyrészt kijelölte, mely közterületeken és nyilvános helyeken kötelező a maszkhasználat a településen, másrészt szabályozza az éjszakára részlegesen bezáró kutyafuttatókat.
A járványügyi intézkedések értelmében változik az Érd és Térsége Víziközmű Kft. ügyfélszolgálati irodájának és call centerének nyitvatartása. Hétfőnként reggel 8 helyett 7-től 20 óra helyett 19 óráig van ügyfélfogadás.
A november 11-én hatályba lépő intézkedések miatt a Marianum Általános Iskola és Gimnáziumban is történtek változások, melyet Takácsné Tóth Noémi, igazgató osztott meg az Érd FM 101.3-mal.
2020. december 31-ig bezárják a Heinrich Antal Házat Tárnokon a koronavírus járvány második hulláma elleni védekezés érdekében.
A közösségi oldalon hívták fel a figyelmet érdi lakosok, hogy egy csapat férfi járja az utcákat és a Reaszfalt munkatársainak adja ki magát. Le akarják aszfaltozni a kocsibejárókat, amit kérdezés nélkül 8500 forintos négyzetméteráron készítenek el.
Néhány napnyi tanácstalanság után Bárány Zsolt választ kapott kérdésére, melynek értelmében továbbra is megtarthatók az egynapos sebészeti beavatkozások a Dr. Romics László Egészségügyi Intézményben.
Bár a miniszterelnök hétfői bejelentése után a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke úgy nyilatkozott, a férfi NB I és NB II, valamint a női NB I-en kívül minden bajnokságot felfüggesztenek, azóta változott a helyzet és zárt kapuk mögött folytatódhat az NB III is.
A veszélyhelyzet második üteméről szóló intézkedések értelmében a 10 000 főnél népesebb településeken a polgármesterek döntenek arról, hogy a település mely közterületein kötelező a maszk viselése. Diósd polgármestere, Spéth Géza közösségi oldalán számolt be a döntésről.
A Kormány rendelete értelmében átmenetileg zárva tartanak a nyilvános könyvtárak november 11-től, így a személyesen igénybe vehető szolgáltatások szünetelnek a Csuka Zoltán Városi Könyvtárban is.
Szigorúbb járványügyi intézkedések léptek életbe hazánkban mától. Ezekről és az érdi helyzetről alábbi összeállításunkban számolunk be. A tájékoztatást folyamatosan frissítjük!
Letölthető a kijárási tilalom alatti munkavégzésről szóló igazolás formanyomtatványa - közölte a koronavirus.gov.hu szerda reggel.
November az ősz utolsó hónapja, de még ilyenkor is bőven akad teendőnk a kertben, ráadásul a mostani munkával sok időt és energiát takarítunk meg tavasszal. Bálint Károly kertépítő mérnököt kérdeztük, miről kell ősszel gondoskodnunk.
Érd a legnagyobb magyar település, amelynek nincs telepített légszennyezésmérő eszköze. Pedig elkelne, hiszen a várost két forgalmas autópálya keretezi, reggelente és esténként jelentős számú gépjármű szeli át, a szomszédságában pedig kőolaj-finomító működik.
Aki úgy érzi, hogy nem feltétlenül erőssége a szabályok betartása vagy csak feledékeny, súlyos következményekkel számolhat a következő időszakban. A Magyar Közlöny azt írja ugyanis, hogy az intézkedések betartását a rendőrség a honvédség közreműködésével ellenőrzi.
A magyarországi nagy üzletláncok közül először a Lidl és az Aldi tett közzé információt új nyitvatartásiról azután, hogy Orbán Viktor hétfőn újabb kijárási korlátozásokat jelentett be.
A kormány facebook-oldalán megjelent információk szerint nem mindenhol, csak a tízezer főnél nagyobb települések egyes közterületein kötelező a maszkviselés kedd éjféltől.
Ezt Orbán Viktor miniszterelnök mondta az M1aktuális csatornának adott interjúban.
Meghosszabbította az Országgyűlés a koronavírus-járvány miatt kihirdetett veszélyhelyzet hatályát, miután kedden megszavazta a járvány második hulláma elleni védekezésről szóló törvényt.
A régi járdalapokat már felszedték, most a gépi munkálatok következnek, végül viacolor térkővel fedik le az alapot - tájékoztatott közösségi oldalán Andrasek Mónika önkormányzati képviselő.
A 44. hétről a 45-ikre másfélszeresére nőtt a pozitív esetek száma, az átlagéletkor 46 év. Megyénkben 90 százalékos a növekedés, de százezer lakosra vetítve Győr-Moson-Sopron megyében van a legtöbb beteg - hangzott el egy sajtótájékoztatón. Megtudtuk, hogy a férfiak vagy a nők vannak-e többségben.
November 10-től ismét naponta fertőtlenítik a MÁV járműparkját. Az elővárosi és a nemzetközi vonatokon ez már szeptemberben életbe lépett, keddtől pedig országosan is visszaállt a napi gyakoriságú fertőtlenítés. A megyei jogú városokban a buszokat csúcsidőben sűrítették, Érden ez két járatot érint.
Csőzik László polgármester a közösségi oldalán tette közzé, hogy egy nap levelet kapott egy érdligeti mozgássérült úrtól, aki ellen eljárást indított a hivatal, mondván, hogy a „elhanyagolt, gazos a kertje és a kerítése előtti közterület”.
Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn tett bejelentését követően petíció indult a kutyatulajdonosok részéről, melyben azt szorgalmazták, hogy 20 óra után is lehessen kutyát sétáltatni.
Kedden nyújtják be az Országgyűlésnek azt a javaslatot, amelynek értelmében a CSED a bruttó bér 100 százalékára emelkedik.