Minden hír
Elkészült Ábel András, érdi helytörténész síremléke.Éppen András napján, szűk körben avatták fel az Ercsi úti temetőben a nyáron elhunyt Ábel András síremlékét. Csőzik László polgármester vállalta, hogy avató beszédet mond.
A fűtőberendezések helytelen használata, a dohányzás valamint az adventi koszorúkon meggyújtott mécsesek jelentik a legnagyobb veszélyt.
Az országos éves matricák ára 2012, a megyeieké a bevezetésük, 2015 óta nem változott, miközben egyre több autópálya és autóút szolgálja ki a Magyarországon közlekedőket.
Megkapta a súlykorlátozással kapcsolatos válaszait a Közútkezelőtől Tárnok polgármestere, aki közösségi oldalán arról is beszámolt, hogy az óvodai és iskolai dolgozók gyorstesztje nem hozott pozitív eredményt.
A BHSE-Érd ifjúsági csapata simán nyert, míg a 2006-os korosztály simán kikapott a hétvégi fordulón.
December 2-től tovább emelkedik itthon az üzemanyagok ára, a benziné bruttó négy, a gázolajé bruttó öt forinttal nő – írja a holtankoljak.hu
Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése 2020. szeptemberi ülésén úgy döntött, az Érdi Sport Díjat az Érdi VSE NB III-as labdarúgócsapata részére adományozza.
Érd Megyei Jogú Város Jegyzője a "Közszolgálati tisztviselőkről szóló" 2011. évi CXCIX. törvény 45. § (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet Érd Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Közgazdasági Iroda, Költségvetési és Gazdálkodási Csoport Költségvetési ügyintéző munkakör betöltésére.
Hétvégén Tatán rendezték a párbajtőrvívók Magyar Kupa-küzdelmeinek második fordulóját, ahol az érdi központú regionális klub, a Danubius RSC nyolc párbajtőrözője lépett pástra.
Sok angyalka jelentkezett, ennek köszönhetően hamar elfogytak a kívánságok a Jézuska Járat idei akcióján, melyben a felajánlók vállalják, hogy teljesítik a hátrányos helyzetű vagy gondozott gyermekek Jézuskának írt listáját.
A második legnagyobb mennyiséget, 1461,6 kilogrammnyi élelmiszert gyűjtöttek össze a Magyar Élelmiszerbank Egyesület és az érdi Szociális Gondozó Központ háromnapos gyűjtésén, amit a helyi rászorulók és idősek között osztanak szét.
Mélyszegénységben élő gyermekeknek gyűjtenek játékokat, szüleiknek pedig élelmiszercsomagokat az érdi csodatévők, akik továbbra is várják a felajánlásokat.
Országosan 5595-tel, Pest megyében 743-mal nőtt a koronavírus-fertőzöttek száma az elmúlt 24 órában, miközben 151 újabb áldozata van a járványnak hazánkban.
Megbüntetik-e a kijárási tilalom sávjában még sportoló gyerek szüleit, ha hazakísérik edzésről a kiskorút? Utánajártunk.
Érdemes előre felkészülni a hidegebb napokra, mivel a tél közeledtével számolni kell a talajmenti fagyokkal és a szélsőségesen zord napokkal is, erre figyelmeztet az Érd és Térsége Víziközmű Kft.
Az aszfaltozási programban idén már számos utca új burkolatot kapott, de több még kivitelezés alatt van. Ennek üteméről számolt be közösségi oldalán Andrasek Mónika, a 8. számú választókerület önkormányzati képviselője.
Megszerezte második bajnoki sikerét a VMG DSE férfi kosárlabdacsapata, amely viszonylag pontszegény mérkőzésen győzte le 61–36-ra a BKG Prima Akadémia U23-as együttesét.
A 12. számú választókerület képviselője, három bizottság munkájában is tevékenyen részt vesz. Szoftverfejlesztőként dolgozik, a Momentum Mozgalom tagja.
Többször is várható havazás december első hetében. Kedden, a meteorológiai tél első napján hidegre kell készülni, helyenként még napközben is mínuszok lesznek. A télies időjárásra való tekintettel az autóvezetőket fokozott óvatosságra és a szokásosnál körültekintőbb közlekedésre inti a rendőrség.
Advent első vasárnapján Érd is ünnepi fényekbe borult. Csőzik László polgármester a főtéren meggyújtotta a város adventi koszorúján az első gyertyát, ezután pedig felkapcsolta a díszkivilágítást is. Az eseményt az Érdmost Facebook oldalán élőben közvetítettük.
Kércz Tibor érdi természetfotós sorozatban ötödszörre került a finalisták közé a rangos orosz Golden Turtle nemzetközi természetfotó pályázaton. A szinte csupa fehér téma már a védjegyévé vált, ezúttal is egy téli képpel sikerült a legjobbak között végeznie.
Az első félidőben eldönthette volna a három pont sorsát a Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő vendégeként az Érdi VSE, ehelyett a hazaiak Tóth Tibor duplájával megléptek a fordulás után. Popov Patrik szépítése ellenére az érdieknek nem jött össze a pontszerzés az NB III Nyugati csoportjának 20. fordulójában.
A jogosulatlan úthasználat miatt kiszabott pótdíjak a fizetési felszólítást követően kiválthatóak lesznek az éves országos matrica megvásárlásával - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium.
Az ÉRD TV munkatársai arról kérdezték az érdieket, hogy a vírushelyzet milyen hatással lesz a közelgő ünnepekre, illetve az adventi időszakra.
A hagyományoknak megfelelően advent első vasárnapján megkezdődött a városban az ételosztás. Ezúttal az adventista gyülekezet tagjainak és önkénteseinek köszönhetően jutottak meleg ebédhez a rászorulók.
A vírushelyzet miatt – összhangban a kormányrendelettel - a szokásos közös ünnepi gyertyagyújtást online, élőben lehet majd nyomon követni – olvasható a diósdi önkormányzat honlapján.
Érd északi részét erdők ölelik körül. A törökbálinti erdő a Tetőfedő utca mellett húzódik, kiváló kirándulóhely azoknak, akik szeretnék maguk mögött hagyni a város zaját. Szinte teljesen összenőtt a várossal, amit az érdiek tapasztalnak is, hiszen megannyi erdőlakó jelenik meg a lakott területen.
A koronavírus-járvány rengeteg ember életét írta felül. Kovács István operaénekes esete egészen különleges, ugyanis a Magyar Érdemrend lovagkeresztjével kitüntetett művész visszatért eredeti szakmájához és orvosként segít a vírushelyzetben másokon és magán is.
Az elmúlt 24 óra adatai szerint 156 újabb áldozata van a járványnak és 6819 új megbetegedést regisztráltak.
A világon 62 216 767 ember fertőződött meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 1 451 131, a gyógyultaké pedig 39 801 708 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint vasárnap reggeli adatai szerint.
Advent időszaka a keresztény kultúrkörben a karácsony előtti negyedik vasárnaptól egészen karácsonyig tart. Idén november 29-én gyújtjuk meg az első gyertyát az adventi koszorún, ezzel pedig elkezdődik a várakozás és a felkészülés időszaka.
Véget vet a papírszámlák korának a legújabb adóügyi fejlesztés; az a vállalkozás pedig, amely a papírszámláról elektronikus számlázásra tér át, számlánként akár hétszáz forintot is spórolhat - mondta Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára.
Megkezdték a Badacsonyi utca felújítását – erről számolt be Facebook oldalán a 8. számú választókerület önkormányzati képviselője. Andrasek Mónika posztjában azt írta: az előkészítő munkákat szombaton kezdték meg a szakemberek és várhatóan vasárnap már aszfaltozott utcán járhatnak a környéken élők.
A diósdi Kék Géza Művelődési Ház és Könyvtár a járványhelyzet miatt kibővítette szolgáltatását. November 30-tól elindítják a „Könyvet házhoz” elnevezésű programot, így a beiratkozott olvasók könyvtári dokumentumokat kölcsönözhetnek vagy éppen adhatnak vissza.
Hat számból négyet megnyert, emellett egy ezüst- és egy bronzérmet szerzett a Tüske uszodában rendezett serdülő országos bajnokságon az Érdi Vízisport Kft. 2005-ös úszója, Csulák Lia, aki öt számban is új egyéni rekordot állított fel.
Egész hétvégén várják az adományozni vágyókat, ugyanis a Magyar Élelmiszerbank Egyesület és az érdi Szociális Gondozó Központ ismét adománygyűjtést szervezett. Városunkban a Tesco Hipermarketben lehet leadni a tartós élelmiszereket, amiket a helyi rászorulók és idősek között osztanak szét.