Minden hír
A jó katona vassal és kenyérrel Kínáig elhatol, tartja a Napóleonnak tulajdonított mondás. Igaz nem Apatóczky Ákos hódította meg Kínát, hanem fordítva: a műszaki pályán induló srác ma már a KRE Kínai tanészékének vezetője, egyetemi docens, kutató, az Érdi Tudományos Díj kitüntetettje.
Február 10-én, 18.45-től az ÉRD Arénában pótolják be a női kézilabda Bajnokok Ligája A-csoportjában korábbról elhalasztott Vipers Kristiansand–Rosztov-Don mérkőzést.
Minden esetben az oltóorvos bírálja el az olthatóságot – hívja fel a figyelmet a Nemzeti Népegészségügyi Központ, mely honlapján osztott meg fontos tudnivalókat a koronavírus elleni oltásról.
Rosszul lett egy idős nő február 5-én délelőtt az érdi Lidl áruházban. A telex.hu beszámolója szerint a nő már kifelé ment hozzátartozójával az áruházból, amikor összeesett, majd nem sokkal később elhunyt.
Mit tesznek szóvá az érdiek és mi történik a bejelentésekkel? Többek között erről kérdezte az Érdi Újság Csengeri Attilát, a 2030 Egyesület aktivistáját, aki nemrég létrehozta a Nyitott Ajtó elnevezésű véleményalkotó szobát, ahol a lakókörnyezetünkben észlelt problémáinkat, ötleteinket jelenthetjük.
Bár az ÉRD női kézilabdázóinak elmarad a Békéscsaba elleni kulcsfontosságú rangadója, így sem leszünk sportesemények híján a hétvégén. Edzőmeccset játszanak az Érdi VSE labdarúgói, hazai bajnokit a Delta röpisei és a VMG kosarasai, nagyüzem a Farkasoknál, de lesz vízilabda és tollaslabda is.
47 érdi összesen 899 313 métert futott a finn kezdeményezésű Yours Truly futáson, azaz egy futó átlagosan 19 134 métert tett meg.
2020. júniusában visszakerült az érdi önkormányzat tulajdonába a Termál Hotel Liget mellett található székelykapu, amely felújításra várt, amikor a napokban valaki jelentősen megrongálta azt.
Diósd is nyert az illegális hulladéklerakók felszámolására kiírt „Tisztítsuk meg az országot!” pályázaton, s már február 5-én meg is kezdik a hulladék elszállítását.
A 2020/2021-es tanév második félévi térítési-, tandíjfizetési módja megváltozott a Lukin László Alapfokú Művészeti Iskolában – tudatta honlapján a Zeneiskola.
Tárnok és Nagytétény között egy tehervonat elgázolt egy embert, ezért a helyszínelés ideje alatt megnövekedett a menetidő a Budapest – Székesfehérvár vonalon.
Pénteken a diósdi háziorvosi rendelőben Dr. Varga Dániel praxisában beoltották a tíz legidősebb beteget, Moderna-vakcinával. A háziorvosok egyelőre nem kaptak tájékoztatást arról, hogy a továbbiakban pontosan milyen szerepük lesz az oltási tervben.
Január 27-én egy megbarnult családi kép került föl a közösségi oldalra, ezzel a szöveggel: „A Holokauszt emléknapja van. Az apai családom Strasshofban maradt, kivéve az édesapámat, Békési Lacit, akit áldott jó magyar legények a Dunába lőttek 1945. január 15-én. Mihalicz Csilla riportja.
Megváltoztatott-e minket a pandémia? Hogyan viselkedünk a közértben, a magánéletben, a metrón, a munkahelyen és a hivatalos eseményeken? Megmaradnak-e az új viselkedési formák, ha véget ér a járvány? Görög Ibolya protokollszakértőt kérdeztük.
Az Érdi Járási Ügyészség az térségben lebonyolított 34 milliárdos csatornázási projekt ügyében törvénysértőnek és megalapozatlannak találta rendőrség nyomozást megszüntető határozatát, azt hatályon kívül helyezte, és annak folytatását elrendelte - értesült az Érdi Újság.
A Fürdő utca forgalmi rendjének változásáról tartott online lakossági fórumot csütörtök este Szűcs Gábor alpolgármester és Andrasek Mónika önkormányzati képviselő. Mint elhangzott: a végső cél a lakó-pihenő övezet kialakítása nemcsak az utcában, hanem az egész környéken.
Baleset miatt lezárták az M7-es autópálya Budapestről kifelé vezető oldalát. A rendőrök a forgalmat a 18-as kilométernél a 7-es útra terelik.
Ha a vírusveszélyben közgyűlés nincs is, a település élete nem állhat meg: a városvezetés fontos kérdésekben hozott döntést az elmúlt időszakban. Ezekről Szűcs Gábor alpolgármester beszélt tudósítónknak.
A Volánbusz honlapján olvasható tájékoztatás szerint a 708-715 Budapest – Érd – Százhalombatta autóbuszvonalon várhatók változások.
Környezetvédő szervezetek indítottak pert a sóskúti oldószer-újrahasznosító üzem környezethasználati engedélye ellen. A Dongwha két üzemet tervez az ipari parkban, kormányzati támogatással, egy elektrolitgyártó üzemet és egy oldószer-újrahasznosítót.
Az Érd természeti értékeit felvonultató kiállítás 2009 óta épül: először a neandervölgyi ősember életét mutatta be, majd a Fundoklia-völgy, a Beliczay-sziget, valamint az érdi magaspart állat- és növényvilágát, illetve a környező erdőket és a ház körüli élővilágot. Most elkészült a legújabb dioráma.
Spéth Géza, Diósd polgármestere közösségi oldalán számolt be róla, hogy a településen is bevezetik a lakosság által használt sütőolaj és zsiradék – intézményeknél történő – begyűjtését.
Január végén kiosztották a félévi bizonyítványokat az iskolákban. Ilyenkor a rendőrség is nagyobb figyelmet fordít a diákokra, ugyanis előfordul, hogy a gyerekek a nem megfelelő osztályzatok miatt elszöknek otthonról - hívta fel a figyelmet az Érdi Rendőrkapitányság bűnmegelőzési előadója.
Előbb február 9-én 15 órától Diósdon a Kék Géza Közösségi Házban, majd február 12-én, 13 órától Érden, a Szepes Gyula Művelődési Központban is lehet vért adni, ezzel pedig részt vehetünk az OVSZ Valentin heti játékán is.
Húszéves, kétezer milliárd forintos átfogó hálózatfejlesztési koncepció mentén újul meg a fővárosi és agglomerációs vasúti közlekedés – ismertette a Budapest Vasút 2040 elnevezésű programot Fürjes Balázs.
Három érdi egyesület is sikeresen pályázott a város kitakarítását célzó támogatásra, így kilenc helyszínen szüntethetik meg a hulladékhegyeket.
2021-től újra adómentesen lehet pálinkát főzni, derül ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal közleményéből, melynek értelmében a főzés adminisztrációs teendői alig változtak, a párlat-előállítás bizonyos mennyiségig adómentessé vált a magánfőzőknek és bérfőzőknek is.
2021. februárjában másodszor lett a Civil Licit kedvezményezettje az Érd és Térsége Mentőszolgálatáért Alapítvány. Kőszegi Béla alapító beszélt a részletekről az Érd FM 101.3 Bundáskenyér című műsorában.
A tavalyi évhez képest megduplázódott és 5,5 milliárd forintra nőtt Százhalombatta tartalékvagyona. Vezér Mihály polgármester 16 millió forintos plusszal számol.
A Sünbarát Alapítvány javára tart gyűjtést a Kutyavári úti Zöld óvoda – számolt be róla közösségi oldalán Zizi kuckója.
2020. november 11. óta nem látogathatjuk az edzőtermeket, ezért aki járt, annak most otthon kell végeznie a gyakorlatokat. De hogy mire kell különös figyelmet fordítani, arról Borlai Gerzson személyi edzővel beszélgettek az Érd FM 101.3 Bundáskenyér című műsorában.
Február 4-én, 18 órakor a Zoom alkalmazáson keresztül tart online lakossági fórumot a Fürdő utca forgalmi rendjének változásáról Szűcs Gábor alpolgármester és Andrasek Mónika önkormányzati képviselő.
Országosan 1652 új esetben azonosították a koronavírus-fertőzést, ezzel 371 988 főre nőtt az eddig regisztrált esetek száma, miközben elhunyt 93 újabb többségében idős, krónikus beteg.
Dr. Dubecz Edin mellé február 1-től csatlakozott a dr. Romics László Egészségügyi Intézményhez dr. Kuti Nóra, így minden hétköznap lesz fogszabályozási ellátás a rendelőintézetben.
A Rák világnapja alkalmából Dr. Orbán Lászlóval, a Dr. Romics László Egészségügyi Intézmény onkológusával beszélgettünk, és egy gyógyult rákbeteg is beszámolt tapasztalatairól.
A Zsuffa Péter nevet adták nekem teljesen gyanútlan tervező-iparművész szüleim 1969-ben. Külföldi útjai során divattervező anyukám hozott olyan hanglemezeket, amiket idehaza nem lehetett kapni. Az egyik ilyen meghatározó zene egy Moszkvából érkezett Ella Fitzgerald lemez volt.