Minden hír
A vírusveszély ellenére idén is nagyon sokan látogatnak ki ezekben a napokban az Ercsi úti temetőbe. Igaz, a forgalom most jobban eloszlik, mint a korábbi esztendőkben, nem csak erre a hétvégére korlátozódik. Vasárnap este 8-ig tart nyitva a temető irodája is, mód van a sírhelyek újraváltására.
Elhunyt 51 krónikus beteg.
Ebben a szezonban már százötvenen részesültek tüzelőtámogatásban, amit az önkormányzattól igényelhetnek azok, akik megfelelnek a rendeletben meghatározott feltételeknek. A támogatás értéke 44570 forint, és vagy tűzifa formájában, vagy a szolgáltatónak átutalva biztosítja az önkormányzat.
Két személygépjármű ütközött össze a 7-es számú főúton Martonvásár és Tárnok között.
Két pozitív koronavírusos esetről szereztek tudomást a törökbálinti önkormányzatnál.
Jelenleg tizennégy fő diósdi lakos áll tíz lakcímen kötelező járványügyi megfigyelés alatt – közölte közösségi oldalán Spéth Géza, Diósd polgármestere.
„Minden jel azt mutatja, jóval nagyobb a baj, mint tavasszal” – kéri meg a lakosságot a járvány elleni védekezésre Csőzik László, Érd polgármestere.
Akár fél óra alatt eljuthatunk Érdről Pestre mindenfajta átszállás nélkül, ha elkészül a Déli körvasút, amellyel háromszor sűrűbbé tennék a kötöttpályás közlekedést. Az erről szóló tendert most írták ki.
Csőzik nem az igazságért, hanem az ügyvédi díjazásárt küzd az érdi csatorna ügyben, közölte T. Mészáros András érdi Fidesz elnöke szokásos pénteki sajtótájékoztatóján.
Az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. és a Principe di San Daniele Spa visszahívja a Hola Serrano sonkát, mert annak egy mintájában Listeria baktériumot mutattak ki - közölte az áruházlánc az MTI-vel pénteken.
3286 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 71 413 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 65 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 1699 főre emelkedett, 17 953-an pedig már meggyógyultak.
Ahogy hosszabbodnak az őszi esték, egyre nagyobb szerepet kap mindennapjainkban a mesterséges fény. A házunkban, lakásunkban mi magunk gondoskodunk róla, de mi a helyzet a közvilágítással?
Régóta izgalomban tartja Fenyves-Parkváros lakóit, lesz-e lakópark a volt lőtérnél, az Esztergályos utca végében. A kérdés újra aktuális, ugyanis egy ingatlanhirdetés szerint 2020 végére várható a telek átminősítése kertvárosi lakóövezetté.
A három ünnep időpontjának közelisége miatt a halloween, mindenszentek, halottak napja ünnepeket gyakran keverik egymással. De mi is a különbség a három ünnep között?
November első napján ünnepeljük az összes szentet, vagyis valamennyi megdicsőült lelket, november 2-án, halottak napján pedig megemlékezünk minden elhunytról, különösen a tisztítótűzben szenvedő lelkekről.
Megkezdődött a fűtési szezon és ezzel egy időben megjelentek a kéménytüzes, füstmérgezéses esetek is. Naponta riasztják a tűzoltókat ezen esetek és szén-monoxid-mérgezések miatt. A gyakran tragikus kimenetelű események többsége kellő odafigyeléssel és felkészüléssel megelőzhető volna.
A 2030 Egyesület által felvetett kérdést sok érdi lakos válaszolta már meg, saját szemszögéből, egyeztetést is tartott erről a városvezetés. Csütörtök este Martin Norbert, az egyesület elnöke és Harmat Béla egykori polgármester beszélgetett a témáról az Érdi Televízió kamerája előtt.
Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése kiírta a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot.
Mire figyeljünk, hogy ne váljunk tolvajok áldozatává mindenszentekkor? Szatmáriné Berczi Dolóresz bűnmegelőzési főelőadó az Érd FM 101.3-nak több hasznos tanáccsal is szolgált, és beszélt arról is, hogy halottak napja környékén milyen bűncselekmények a leggyakoribbak.
Megkezdődött a fűtési szezon és ezzel egy időben sajnálatos módon megjelentek a kéménytüzes, füstmérgezéses esetek, naponta riasztják a tűzoltókat ezen esetek és szén-monoxid-mérgezések miatt. A gyakran tragikus kimenetelű események többsége kellő odafigyeléssel és felkészüléssel megelőzhető lenne.
Közel évtizedes hagyomány szakad most meg a koronavírus-járvány miatt: ebben az esztendőben nem tartják meg a szociális ágazat és az egyházak közös melegétel-osztását az Emma utcában. A központi ételosztás helyett megoldás lehet, ha ez a gondoskodás közvetlenül az egyházaknál valósul meg.
A Lidl kivonja a forgalomból, illetve visszahívja a fogyasztóktól a 100 grammos Milbona Selection Brie de Nangis francia lágy sajt egyik tételét, ugyanis a termékben E. coli baktérium található, amely sok esetben hasmenést okozhat.
A kormány hétfőtől a vendéglátásra és a szórakozóhelyekre is kiterjeszti a kötelező maszkhasználatot - jelentette be a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese, Kiss Róbert a csütörtöki sajtótájékoztatón.
Ötéves lett az Életfa Csoport, amelyet tartósan beteg, sajátos nevelési igényű gyerekek szülei alapítottak. Ömböli Ágnessel, az egyesület elnökével beszélgettünk.
A Mindenszentek és Halottak Napja közeledtével egyre többször riasztják a tűzoltókat kegyeleti mécsesek vagy gyertyák okozta tüzekhez. Mint arról a Katasztrófavédelem honlapja megemlíti, tavaly ilyenkor tíz temetőben keletkezett tűz, amiket a tűzoltóknak kellett eloltani.
35 ezer fővel volt alacsonyabb a foglalkoztatottság július és szeptember között, mint az az egyévvel korábbi hasonló időszakhoz képest, de szeptemberben az augusztusihoz képest nagy visszaesést mért a Központi Statisztikai Hivatal.
2194 újabb koronavírus-fertőzöttet regisztráltak hazánkban az elmúlt 24 órában, így az eddig azonosított fertőzöttek száma 68 127-re emelkedett, s elhunyt 56, többségében idős, krónikus beteg.
Közel másfél évvel ezelőtt jött létre az Érd és Térsége Mentőszolgálatáért Alapítvány, amelynek megalakulása óta rengeteget fejlődött az Érdi Mentőállomás.
Lázár Ervin mesedélutánt és beszélgetést tartanak csütörtökön délután és este Budapesten, a Bartók Béla út hét pontján színművészek, köztük az érdi Fejes Rita, közreműködésével.
Modern, tágas és a vásárlók igényeit színvonalas szolgáltatásokkal kiszolgáló szupermarketet nyitott a SPAR Törökbálinton. A Feketerét utcában megnyílt üzlet nem csak a hétköznapi, hanem a nagyobb családi bevásárlásokat tervezőknek is széles áruválasztékot kínál.
Teljesen megérdemelten győzte le 33–28-ra a Dunaújvárosi KKA-t az ÉRD a női kézilabda NB I 13. fordulójában. Horváth Roland együttese óriásit harcolva és végig koncentrálva szerzett rendkívül értékes két pontot!
Rengeteg bosszúságot okozott az ott lakók számára, hogy rendszeresen a kapujukban parkoltak a Fundoklia-völgybe látogatók, ráadásul gyakorta szemetet is hagytak maguk után. A probléma hamarosan megszűnhet, hiszen a Dévai utca és Vereckei utca sarkán egy parkoló kerül kialakításra.
Még keresztény körökben is nagy port kavart a püspöki kar vezetőjének kijelentése, miszerint a lombikprogram súlyos bűn, amit mielőbb be kellene tiltani. Történetesen érintett vagyok a témában, épp most vittem óvodába az én „súlyos bűnömet”.
Több érdi lakos panaszkodott az elmúlt hetekben, hogy kénes szag terjeng a levegőben Százhalombatta irányából. A MOL Dunai Finomító tájékoztatása szerint a szaghatást a kén-hidrogén feldolgozó üzemükben történt üzemzavar okozta.
November elejétől a következő nyitva tartási rend szerint látogatható a Csuka Zoltán Városi Könyvtár.
Az érdi bíróság megszüntette azt a magánvádas eljárást, amelyet a volt fideszes polgármester és alpolgármester indított Érd jelenlegi polgármestere ellen a rágalmazás miatt a csatornapénzek felhasználása ügyében. A rendőrség, az ügyészség és most a bíróság is visszadobta azt.