Minden hír
Vezér Mihály, Százhalombatta polgármestere közösségi oldalán tette közzé az idei városi kitüntetettek névsorát. Reményei szerint az év második felében már megtarthatják a városi rendezvényeiket, ahol személyesen, méltó ünnepséggel köszönthetik az idei és a tavalyi év díjazottjait.
Az elmúlt 24 órában 8863 új fertőzött regisztráltak, 1005-en vannak lélegeztetőgépen és 162 többségében idős, krónikus beteg hunyt el. Az aktív fertőzöttek száma pedig 147 647 főre emelkedett. 1 319 266 fő a beoltottak száma, ebből 392 703 fő már a második oltását is megkapta.
Ha van, aki vállalkozik a nyitás dátumának megjósolására, attól kérjük el a következő heti lottószámokat is – mondta Orbán Viktor a Kossuth Rádióban. A miniszterelnök szerint legjobb esetben pár héten belül indulhat el az újranyitás és a jövő hét lesz a járvány legnehezebb hete.
A világon 119 514 606 ember fertőződött már meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 2 648 143, a gyógyultaké 67 650 283 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint vasárnap reggeli adatai szerint. 2020. március 11-én nyilvánították világjárványnak a koronavírust.
A koronavírus-járvány miatt elmaradnak a március 15-ei ünnepségek, csak a zászlófelvonást tartják meg reggel 8 órakor az Országház előtti Kossuth Lajos téren. Így néz ki a nemzeti ünnep tiszteletére feldíszített Magyar Nemzeti Múzeum épülete esti díszkivilágításban.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal által elkészített, várhatóan március 15-én elérhetővé váló személyi jövedelemadó bevallási tervezeteket 250 ezer magánszemélynek kell majd kiegészítenie olyan jövedelmekkel és fizetési kötelezettségekkel, amelyek nem szerepelnek az adóhatóság nyilvántartásában.
Közleményben tudatta az Érd, hogy közös megállapodás értelmében, a 2021/2022-es szezonban, az Érd női kézilabda csapat technikai vezetője Blaskovits Adrienn, és Ladvenszky Zsolt masszőr-fizioterapeuta tovább folytatja munkáját a klubnál a sportszakmai stáb tagjaként.
Rendkívül nehezen becsülhető, hogy mikor tetőzik a koronavírus-járvány harmadik hulláma, és mikor kezdenek csökkenni az esetszámok − nyilatkozta a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa szombaton a közmédiának.
Ahogy Ófalu lakói mondják: „jó szívre, lábra, gyomorra és főzésre”. Hogy mi ez? Az ártézi kút vize. Sokan és hosszú évek óta fogyasztják, naponta. Hogy mi a csodavíz titka? Ennek jártunk utána.
Ingyenes internetet kapnak az általános iskolák tanulói és pedagógusai is. A kormány tavaly novemberben tette ingyenessé a helyhez kötött internet-hozzáférési szolgáltatásokat a digitális munkarendre átállt középiskolai pedagógusok és tanulók számára a veszélyhelyzet idejére.
A Tisztítsuk meg Magyarországot! program támogatásával a hosszú hétvégén az Ága Boga Nagycsaládosok Egyesülete a Fundokliában, a Kolozsvári és Zólyomi utcákban takarít, ahonnét 180 köbméternyi szemetet szednek össze. A járványügyi intézkedéseket betartva, kis csoportokban dolgoznak.
Azt kérik a szakértők, hogy az ünnepi hétvégén is mindenki tartsa be a korlátozásokat és az óvintézkedéseket. Jó lenne például szombaton elkerülni a rohamot a piacokon és az élelmiszer-boltokban. Szabadba, a friss levegőre továbbra is ki lehet menni, nem tiltja semmi a kirándulást, sportolást.
Március 15-e a nemzet ünnepe, és szomorú évfordulója annak, hogy egy éve változott meg hazánkban is az élet a pandémia miatt. Az idei évben sem lehet még közös ünnepet tartani, de a Barátság Kulturális Központ már készül a megemlékezésre.
Szombatra 9444 új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 507 627 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 163, többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 16 790 főre emelkedett. Kórházban 8897 koronavírusos beteget ápolnak.
Folytatjuk sorozatunkat és bemutatjuk az Érd Médiacentrum munkatársait. Ezúttal Endresz Dóra, az Érd TV szerkesztő-riportere meséli el, hogyan lett belőle az Érd TV egyik arca. Dóri 16 éve van képernyőn, mostanra pedig az Érd FM 101.3-on is rendszeresen hallhatjuk kedves hangját.
Május végéig az oltásra jelentkezettek mielőbbi beoltása érdekében a hétvégi és munkaszüneti napokat jelölte ki államilag finanszírozott oltásra a háziorvosoknak Müller Cecília országos tisztifőorvos. A járványügyi hatóság 6,4 milliárd forintos fedezetből ad kiegészítő díjazást.
Azt kéri az Autisták Országos Szövetsége, hogy kiemelt rizikócsoportként az oltási tervben kerüljenek előbbre az autista személyek és az őket gondozó családtagok, hiszen ők kevésbé vagy egyáltalán nem tudják betartani a korlátozásokat.
A tavaszi kerti munkák elkezdésével egyre több szabadtéri tűzhöz riasztják a tűzoltókat. Március 1. óta 810 esethez kellett kivonulniuk, ezek alatt 923 focipályányi terület égett le, heten sérültek meg, egy ember pedig bele is halt a kerti gazégetésbe.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) március 12-én engedélyezte a Johnson & Johns amerikai gyógyszeripari vállalat egydózisú vakcinájának vészhelyzeti alkalmazását. Az oltóanyag mintegy 85%-os hatékonyságú.
Az adminisztratív feladatok automatizálása és a lakossági oltások hatékony megszervezése érdekében nyolc korszerű számítógépet és azokra telepíthető programcsomagot kaptak rendelőikbe a százhalombattai háziorvosok – tudatta Vezér Mihály polgármester.
40 lakcímen 57 diósdi lakos van kötelező járványügyi megfigyelés alatt – ismertette a Pest Megyei Kormányhivatal Érdi Járási Hivatala Népegészségügyi Osztály tájékoztatását közösségi oldalán Spéth Géza, Diósd polgármestere.
Márciusban a Móra Ferenc Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény alapítványa, a Hóangyal Alapítvány a Civil Licit Érd kedvezményezettje, miután februárban közel 300 ezer forint gyűlt az Érd és Térsége Mentőszolgálatért Alapítványnak.
Egy év alatt 65%-kal nőtt a párkapcsolati erőszak regisztrált eseteinek a száma, miközben 44%-kal nőtt az elrendelt távolságtartási végzések aránya. Csőzik László, Érd polgármestere szerint a családon belüli erőszak – a járvány hatásai miatt is – extrém méreteket öltött.
Van aki csak most kezdi, van aki már a végénél jár. Hétvégén megszerezheti első tavaszi sikerét az Érdi VSE NB III-as labdarúgócsapata, míg a megyei női együttes Budaörsön vív térségi rangadót. Közeleg a szezon hajrája a Kárpáti Farkasoknak, a BHSE-Érd pólósai pedig rangadót vívnak a Sportligettel.
Székesfehérváron, a Mol Fehérvár FC II vendégeként szerezheti meg első tavaszi győzelmét az Érdi VSE, amely március 14-én, 11 órától lép pályára. Az NB III Nyugati csoportjának 24. körében azonban nem lesz könnyű dolguk a hatodik helyezett érdieknek a tizedik helyezett "Kisvidi" ellen.
Az ÉRD női kézilabda csapata hivatalos oldalán tudatta, hogy a következő szezonban kölcsönben folytatja a klubnál a DVSC-Schaefflertől érkező szerb átlövő, Alekszandra Vukajlovics.
Lezárult a Szepes Gyula Művelődési Központ rajzpályázata, amely a '48-as forradalom és szabadságharchoz kapcsolódott. Idén az ünnepélyes díjátadó elmaradt, a pályázatra beérkező 134 alkotást az online térben tekinthetik meg az érdeklődők.
Meghalt 130, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 9011 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu pénteken. Közel ezren vannak lélegeztetőgépen.
Kisebb tűz, illetve robbanás történt csütörtökön délelőtt Budaörsön, a Keleti utcában, egy középfeszültségű transzformátor-állomáson.
Fotókiállítással, gyermekeknek szóló meglepetéssel készülnek március 15-ére Százhalombattán. Központi megemlékezést nem tartanak, de a kihelyezett koszorúzófalaknál egyénileg megemlékezhetnek az ünneplők.
A vészhelyzetre és a szigorításokra való tekintettel kitolták az építmény- és telekadó befizetési határidejét Diósdon: nem március 16-áig, hanem 31-ig teljesíthetik pótlékmentesen a magánszemélyeknek az első félévi kötelezettséget.
Nem betegség támadta meg őket, hanem az ember: ahogy szaporodnak az új építésű házak, úgy fogynak a fák Érd különleges klímájú részén. Ahogy az egyik lakó fogalmazott: máskor kora tavasszal már zenebona volt, most alig hallani füttyszót. Eltűnik Érdligetről a madárdal.
Tavasszal, a párzási időszak alatt megszaporodik az utcán csatangoló kutyák száma. Befogásukról a gyepmester gondoskodik, de csak közterületen. Ha azt tapasztaljuk, hogy magáningatlanon nem megfelelően tartanak állatot, a polgármesteri hivatalnál tehetünk bejelentést. Mutatjuk az elérhetőségeket.
Március 15-én, mivel a bevásárlóközpontok és az áruházak zárva tartanak, több buszjárat menetrendje módosul. A Volánbusz tájékoztatása szerint Érden a 744-es és a 746-os buszok nem közlekednek majd az állomás és a Tesco között, így nem érintik az Erika utcai megállóhelyet sem.
Az Érd És Térsége Mentőszolgálatáért Alapítvány páciens monitor megvásárlásához kér segítséget, hogy biztonságosabbá tegyék a betegek kórházba juttatását. A strapabíró, modern készülék ára közel 1 millió Forint.
Horvát Roland marad az Érd NK vezetőedzője a 2021/2022-es bajnoki szezonban.- közölte Facebook oldalán a klub.