Minden hír
Online kérdőív formájában várja a lakosság véleményét az állatvédelemről az Agrárminisztérium, amely március 7-ig tartó állatvédelmi társadalmi párbeszédet indított.
Bár a terembezárások idején a megszűnés is fenyegette a Diósdi DSE és Érdi Judo Club cselgáncsozóit, a vég helyett új otthonra leltek Csetnek Béla tanítványai, akik megfelelő körülmények között készülhetnek a versenyekre. Részleteket az Érd Tv Playoff című műsorának legutóbbi adásából tudhat meg.
Érd telis-tele van csodálatos, de alig ismert helytörténeti érdekességekkel, fordulatos sztorikkal, bámulatos legendákkal, épp ezért a város polgármestere, Csőzik László egy sorozatot indított, ahol a város krónikájából mutat be néhány históriát.
2030-ig legalább 40%-kal csökkenti széndioxid-kibocsátást Budaörs, amely ennek megvalósítása érdekében készítette el a Fenntartható Energia és Klíma Akciótervét ((Sustainable Energy and Climate Action Plan, SECAP).
1370 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést, így 376 495-re emelkedett az eddig regisztrált esetek száma. Az elmúlt 24 órában 64 többségében idős, krónikus beteg vesztette életét a koronavírus szövődményei miatt.
A budatétényi rendőrök keresik az alábbi képeken látható férfit, aki ellen a XXII. kerületi rendőrkapitányság lopás vétség miatt indított nyomozást.
Egy nap alatt világszerte 375 701 új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak, így 105 763 135-re emelkedett az eddig azonosított esetek száma, míg a halálos áldozatoké 10 260-nal nőtt - derül ki a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerinti vasárnap reggeli összegzéséből.
A vírushelyzet miatt lassan a fél világ otthoni munkavégzésre kényszerül. Fetter Valéria HR-tanácsadóval arról beszélgettünk, hogyan dolgozzunk hatékonyan otthonról.
Idén rendhagyó módon rendezik meg február 7. és 14. között a Házasság Hetét, amely a fővárosban és vidéken is változatos programokkal készül - főként online.
A rendőrök 2021. február 8. és február 14. között tehergépkocsikat és autóbuszokat ellenőriznek.
Hazai pályán 3:0-ra győzte le a Szombathelyi Egyetemi SE-t a Delta RSE Érd a női röplabda NB II Nyugat A-csoportjában, így ha az érdiek jövő héten nyernek Győrben és a Szombathely 3:0-ra kikap a Veszprémtől, a Delta a felsőházban kezdheti a rájátszást.
Kerítésnek csapódott egy személyautó február 6-án, szombaton késő délután Érden a Túzok utca és a Pelikán utca sarkán. A balesethez a város hivatásos tűzoltói érkeztek ki, akik áramtalanították a járművet.
Lakossági bejelentés érkezett a választókerülti képviselőhöz, mely szerint nem működik Ófaluban az artézi kút. Antunovits Antal Facebook bejegyzése szerint a hiba elhárítása folyamatban van.
Megérkezett az Európai Gyógyszer Ügynökség által engedélyezett oltóanyag, az oxfordi AstraZeneca-vakcina első szállítmánya Magyarországra.
Harmadik téli felkészülési mérkőzésén 1–0-s vereséget szenvedett hazai pályán az NB III Közép csoportját vezető Kecskeméti TE ellen a Nyugati csoportban ötödik helyezett Érdi VSE.
Jövő őszre halasztja a kormány az eredetileg erre az évre tervezett népszámlálást a koronavírus-járvány miatt – derül ki a Magyar Közlönyben megjelent kormányrendeletből.
Az elmúlt hetekben több alkalommal is illegálisan lerakott nagy mennyiségű hulladékra lettek figyelmesek az érdiek a város külterületein. Olyan eset is volt, amikor szerencsére sikerült beazonosítani az elkövetőt. Ez a környezetszennyezés egyik leggyakoribb formája Érden.
Az érdi közvilágítás eddig a jogszabályban meghatározott közvilágítási naptár szerint működött, független volt a mindenkori fényviszonyoktól. A következő hónapokban a budapesti közvilágítási hálózat vezérléséhez, az ott elhelyezett fénymérési pontok átlagértékéhez igazítják a városi közvilágítást.
A SPAR nevében csalók próbálkoznak. Az áruházlánc arra kér mindenkit, hogy ne dőljenek be az átverésnek, inkább a cég hivatalos oldalain tájékozódjanak.
1561 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 375 125 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.
A világon 105 387 434 ember fertőződött már meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 2 299 090, a gyógyultaké 58 577 260 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint szombat reggeli adatai szerint.
A jó katona vassal és kenyérrel Kínáig elhatol, tartja a Napóleonnak tulajdonított mondás. Igaz nem Apatóczky Ákos hódította meg Kínát, hanem fordítva: a műszaki pályán induló srác ma már a KRE Kínai tanészékének vezetője, egyetemi docens, kutató, az Érdi Tudományos Díj kitüntetettje.
Február 10-én, 18.45-től az ÉRD Arénában pótolják be a női kézilabda Bajnokok Ligája A-csoportjában korábbról elhalasztott Vipers Kristiansand–Rosztov-Don mérkőzést.
Minden esetben az oltóorvos bírálja el az olthatóságot – hívja fel a figyelmet a Nemzeti Népegészségügyi Központ, mely honlapján osztott meg fontos tudnivalókat a koronavírus elleni oltásról.
Rosszul lett egy idős nő február 5-én délelőtt az érdi Lidl áruházban. A telex.hu beszámolója szerint a nő már kifelé ment hozzátartozójával az áruházból, amikor összeesett, majd nem sokkal később elhunyt.
Mit tesznek szóvá az érdiek és mi történik a bejelentésekkel? Többek között erről kérdezte az Érdi Újság Csengeri Attilát, a 2030 Egyesület aktivistáját, aki nemrég létrehozta a Nyitott Ajtó elnevezésű véleményalkotó szobát, ahol a lakókörnyezetünkben észlelt problémáinkat, ötleteinket jelenthetjük.
Bár az ÉRD női kézilabdázóinak elmarad a Békéscsaba elleni kulcsfontosságú rangadója, így sem leszünk sportesemények híján a hétvégén. Edzőmeccset játszanak az Érdi VSE labdarúgói, hazai bajnokit a Delta röpisei és a VMG kosarasai, nagyüzem a Farkasoknál, de lesz vízilabda és tollaslabda is.
47 érdi összesen 899 313 métert futott a finn kezdeményezésű Yours Truly futáson, azaz egy futó átlagosan 19 134 métert tett meg.
2020. júniusában visszakerült az érdi önkormányzat tulajdonába a Termál Hotel Liget mellett található székelykapu, amely felújításra várt, amikor a napokban valaki jelentősen megrongálta azt.
Diósd is nyert az illegális hulladéklerakók felszámolására kiírt „Tisztítsuk meg az országot!” pályázaton, s már február 5-én meg is kezdik a hulladék elszállítását.
A 2020/2021-es tanév második félévi térítési-, tandíjfizetési módja megváltozott a Lukin László Alapfokú Művészeti Iskolában – tudatta honlapján a Zeneiskola.
Tárnok és Nagytétény között egy tehervonat elgázolt egy embert, ezért a helyszínelés ideje alatt megnövekedett a menetidő a Budapest – Székesfehérvár vonalon.
Pénteken a diósdi háziorvosi rendelőben Dr. Varga Dániel praxisában beoltották a tíz legidősebb beteget, Moderna-vakcinával. A háziorvosok egyelőre nem kaptak tájékoztatást arról, hogy a továbbiakban pontosan milyen szerepük lesz az oltási tervben.
Január 27-én egy megbarnult családi kép került föl a közösségi oldalra, ezzel a szöveggel: „A Holokauszt emléknapja van. Az apai családom Strasshofban maradt, kivéve az édesapámat, Békési Lacit, akit áldott jó magyar legények a Dunába lőttek 1945. január 15-én. Mihalicz Csilla riportja.
Megváltoztatott-e minket a pandémia? Hogyan viselkedünk a közértben, a magánéletben, a metrón, a munkahelyen és a hivatalos eseményeken? Megmaradnak-e az új viselkedési formák, ha véget ér a járvány? Görög Ibolya protokollszakértőt kérdeztük.
Az Érdi Járási Ügyészség az térségben lebonyolított 34 milliárdos csatornázási projekt ügyében törvénysértőnek és megalapozatlannak találta rendőrség nyomozást megszüntető határozatát, azt hatályon kívül helyezte, és annak folytatását elrendelte - értesült az Érdi Újság.