Minden hír
Ha az oltakozás az eddigi ütemben halad, és nem jön egy újabb, brutális mutáns, akkor május végére túl lehetünk a járványon – ezt mondta Rusvai Miklós víruskutató az Érd FM 101,3 Bundáskenyér című műsorában. A kínai vakcináról is beszélt, azt mondta, megbízható és valóban hatékony.
Az Európa Tanács 1990. február 22-én tette közzé a bűncselekmények áldozatainak chartáját. Ezt a napot Európa több országa, köztük hazánk is, a bűncselekmények áldozatainak napjává nyilvánította. Az Érdi Rendőrkapitányság online irodalmi előadás keretében foglalkozott az áldozattá válás témájával.
Február 26-án a napi országos és a fővárosi melegrekord is megdőlt. A Meteorológiai Szolgálat 28 állomáson mért a korábbi 20,7 fokos csúcsnál magasabb értéket. Kiskunfélegyházán 22,4 fokot mértek, míg a fővárosban Újpesten 20 fok volt.
Döntőbe jutott az ifjúságiak 75 kilogrammos súlycsoportjában a Vasas által rendezett Énekes István Emlékversenyen az Érdi Box Klub ökölvívója, Szigetvári Bendegúz, miután elődöntőben a KSI-s Szűcs Demeter edzője a második menetben bedobta a törülközőt.
Létrejött az Érdi Városfejlesztési Alap (Számlaszám: 11784009-15731254-10330009), melyen keresztül egy-egy konkrét beruházást lehet támogatni – jelentette be közösségi oldalán Csőzik László polgármester, aki úgy véli közös ügyeinket a város közösségével együttműködve kell megoldani.
A Levegő Munkacsoport 11 pontban foglalta össze, mit lehet tenni a lakossági hulladékégetés visszaszorítására, amely amellett, hogy káros és büdös, jogsértő tevékenység is. A javaslatcsomagot 200 polgármesternek küldték el.
Hosszas egyeztetés után sikerült áttörést elérni Törökbálinton a zajártalommal kapcsolatban. Egy kísérleti projektben forgalomszabályozó rendszert építenek ki az M7 autópályán, melynek fényében szabályozhatják a sebesség felső limitjét, emellett a következő években zajfelmérést végeznek a városban.
Február 26-án, a késő esti óráktól egy közeledő hidegfront hatására megnövekszik a felhőzet, éjszaka esőre, záporesőre lehet számítani. Szombaton felszakadozik, csökken a felhőzet, de délután elszórtan előfordulhat eső.
Alig néhány éve hagyta abba a focit és kezdett el kézilabdázni, de úgy néz ki, őstehetségről van szó, hiszen Kovács Benedek Konsztantin 19 éves kora ellenére mindössze hat év kézilabdázás után már a rekordbajnok Kadetten Schaffhausen színeiben a svájci élvonalban is bemutatkozhatott.
Megkezdi a tavaszi idényt az Érdi VSE, itthon játszanak a jégkorongozók és a vízilabdázók is, tovább folytatná jó szériáját a tollaspáros, miközben az akrobatikus tornászok is nekivágnak az évnek. A karatésok pedig egy online versenyen bizonyíthatnak.
Az idei költségvetés tervezetével kapcsolatban mondta el véleményét online sajtótájékoztatóján T. Mészáros András, az Érdi Fidesz elnöke, aki szerint sem az előterjesztés, sem maga a rendelettervezet egyetlen tételt nem vezet le, nem indokol, nem támaszt alá.
Február 27-én, 13 órától a Zalaegerszegi TE FC második csapatának vendégeként kezdi meg a tavaszi idényt az Érdi VSE az NB III Nyugati csoportjának 22. fordulójában. Limperger Zsolt vezetőedző bizakodva várja a szezonkezdetet.
A népegészségügy tájékoztatása szerint 16 lakcímen 35 diósdi lakos áll járványügyi megfigyelés alatt, az önkormányzati fenntartású intézményekben nincs fertőzött, de az Eötvös iskolában két újabb osztály került járványügyi megfigyelés alá - tájékoztatott pénteken Diósd polgármestere.
Húsvétra az összes jelentkező megkaphatja a koronavírus elleni vakcina első adagját, és ezzel Magyarországon lesz messze a legmagasabb az átoltottság az unióban - jelentette be a kormányfő péntek reggel.
Nem jellemző, hogy gyerekek koronavírus miatt súlyos állapotba kerüljenek, többnyire tünetmentesen esnek át rajta. Ugyanakkor egyre több olyan eset lát napvilágot, amikor a fertőzés után sokszervi gyulladás alakul ki. A Covid gyerekekre gyakorolt hatásáról dr. Bognár Sára gyerekorvost kérdeztük.
Az Érdi Box Klub három ökölvívója lép(ett) szorítóba a Vasas Fáy utcai Sporttelepén rendezett Énekes István Emlékversenyen. A másodéves ifjúsági Szigetvári Bendegúz kiharcolhatja a döntőbe jutást a 75 kilogrammosok között, míg Bicskei Doroti bemutatkozik az ifiknél.
A százhalombattai önkormányzat hárommillió forinttal támogatja az Óvárosi Szerb Klub évszázados épületének felújítását. A projektre további húszmillió forintot nyertek pályázati forrásból. Ebből az épület tetőszerkezete, a városi támogatásból a fűtés újulhat meg.
4668 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma, elhunyt 123 beteg. A járvány harmadik hullámának felszálló ágában vagyunk.
Újabb 500 ezer kínai vakcina érkezik Magyarországra márciusban - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter pénteken a közösségi oldalán.
Egy ilyen jellegű üzem közelében az ember nem tud nyugodt, biztonságos életet élni – ezt a Védegylet főtitkára fogalmazta meg a Sóskúton épülő Dongwha-projekttel kapcsolatban. A NIPÜF szerint ugyanakkor nincs ok az aggodalomra: a beruházó felelősséget vállal az előírások betartására.
2021. február 25-én, 46 esztendős korában elhunyt az Érd Médiacentrum egykori munkatársa, Vultur Csaba. A hírről felesége, Bejczi Szilvia közösségi oldalán számolt be. Osztozunk a gyászban!
Ahogy beköszönt a jó idő, nemcsak a korai virágok, hanem a gyomok is előbújnak a földből. Érdemes odafigyelnünk a kert, illetve a járda előtti zöldsáv rendben tartására, ez ugyanis az ingatlantulajdonos kötelessége - amit, ha nem teljesít, akár százezres bírságra is számíthat.
Az OGYÉI felfüggesztette a Meramyl HCT 5 mg/25 mg tabletta (OGYI-T-20037/02) F97107 gyártási számú tételének forgalmazását, és elrendelte a patikákból történő visszagyűjtését, mivel a dobozon nem megfelelő hatáserősséget tüntettek fel. Az eset kapcsán indított kivizsgálás folyamatban van.
Térítésmentesen szállít házhoz a százhalombattai lakótelepi BENU patika - írja a Hírtükör. A százhalombattai szolgáltatást pár héten belül szeretnék kiterjeszteni a környező településekre is. A rendeléseket a 06/20-261-9447-es számon fogadják hétköznap 8-18 óra között.
2020. május 24-e óta 2021. január 31-ig 44-gyel nőtt a koronavírussal összefüggésben elhunytak száma Érden, ezalatt 2029 fertőzöttet regisztráltak a településen - közölte az Átlátszó adatigénylésére az országos tisztifőorvos. A portál igénylésére az érdi járási hivatal nem válaszolt.
Álhírt terjesztenek dr. Aradszki Andrásról, Pest megye 1-es számú választókerületének KDNP-s országgyűlési képviselőjéről, mely szerint nem indul a 2022-es választásokon. A képviselő közösségi oldalán cáfolta a híreket. "Jól vagyok és sok tervvel indulok 2022-ben" - írta.
Hosszú online egyeztetés után viszonylagos egyetértéssel fogadták el az idei költségvetést Törökbálinton. Elek Sándor polgármester elmondta, idén a bölcsődét felújítanák, bővítenének óvodát, sőt, a helyi uszodát nemzetközi versenyek rendezésére is alkalmassá tennék. A piac építése viszont csúszik.
Hajadományozó ünnepséget tart március 2-án, kedden a budaörsi a PostArt-ban a Budaörsi Nő közösség, hogy daganatos betegeknek készítsenek igazi hajból készült parókát.
A lányok ötöde, a nők közel harmada nem tudja megengedni magának a megfelelő intim higiénés termékek megvásárlását, amivel át tudják vészelni a menstruációt, ezért ők havonta néhány napra kiesnek a mindennapi életből. De mit lehet tenni a menstruációs szegénység ellen?
A Magyar Kézilabda Szövetség elkészítette a női Magyar Kupa negyeddöntőjének sorsolását. Ennek értelmében április 25-én az ÉRD hazai pályán, a Kisvárda Master Good SE ellen harcolhatja ki a négyes döntőbe jutást.
Szeretnék felgyorsítani az oltások ütemét, mert az a cél, hogy húsvétig minden regisztrált megkapja az oltóanyagot és erre minden reális esély megvan – közölte az Operatív Törzs legutóbbi tájékoztatóján Müller Cecília országos tisztifőorvos.
Február 27-én, 10 órától négy bázissal, négy helyszínen gyűjt szemetet a Zöld Erdőben Jártam Budaörsi Egyesület, amely önkéntesek csatlakozását is várja az I. Nagyon-Nagy Budaörsi Szemétszedés nevet viselő eseményre.
2020 karácsonyán a város „Év Családja Díját” azzal a laudációval adta át a házaspárnak Csőzik László polgármester, hogy dr. Makay Erika gyermekorvos és Makay Miklós kertészmérnök tevékenysége igazi „érdikum”.
Február 28-án, a Balance Akrobatika és Torna Club rendezi az új év első pontszerző versenyét az akrobatikus tornászoknak. Az Érdi Torna Club tíz egységéből kilenc méreti meg magát 2021 első versenyén, melyen a rövidebb felkészülési időszak miatt a klub számára kevésbé hangsúlyos az eredmény.
Érdikumok nyomában címmel szervez programsorozatot az Ága-Boga Nagycsaládosok Érdi Egyesülete, nemcsak tagcsaládjai, hanem minden érdeklődő számára, hogy az újonnan beköltözők és a régi érdiek is megismerjék közvetlen lakókörnyezetük értékeit és felhívják a figyelmet a környezet védelmére.
Nem jött össze az újabb pontszerzés az ÉRD-től. A női kézilabda NB I 14. fordulójában Kiss-Walfisch Mercédeszék a Siófok KC-t látták vendégül az ÉRD Arénában. Bár az érdiek jól küzdöttek, nem tudták felvenni a Balaton-partiak ritmusát, végül gólgazdag meccsen szenvedtek 37-32-es vereséget.