Minden hír
Magyarország legszabadabb embereit keresi a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ): idén ismét SZABAD-díjjal jutalmazzák azokat, akik példamutató tettekkel álltak ki azért, hogy mindannyian egy szabadabb és egyenlőbb országban élhessünk.
A járványügyi intézkedésekkel összhangban felfüggesztették a járművezetők, közlekedési szakemberek vizsgáit, alkalmassági vizsgáit és utánképzéseit. Az oktatók hiánya és a feltorlódó vizsgák miatt hónapokat kell várni a jogosítványra.
Közel 70 ezren kapták meg az oltás első adagját, közel 10 ezren pedig a másodikat, így közelítünk a 2,5 millió beoltotthoz és a fokozatos nyitáshoz. Az elmúlt 24 órában 170-en hunytak el koronavírus-fertőzés következtében, miközben 1890 új fertőzöttet regisztráltak, ebből 289-et Pest megyében.
Kb. 150 négyzetméteren ég egy 1000 négyzetméteres épület Martonvásáron, a Szent László úton. A helyszínre az érdi, törökbálinti és fővárosi hivatásos, a váli önkormányzati és helyi önkéntes tűzoltók vonultak, akik megkezdték a lángok oltását – számolt be róla a Katasztrófavédelem alkalmazása, a VÉSZ
A Delta RSE Érd NB II-es felnőtt női röplabdacsapatának két fiatal tehetsége, Darvas Hanna és Tóth Luca is tagja volt az április 1. és 5. között Szigetszentmiklóson edzőtáborozó magyar női ifjúsági válogatottnak.
494 501-gyel emelkedett 131 707 267-re a koronavírus-fertőzöttek száma a világon, miközben újabb 7406 áldozattal az elhunytak száma 2 859 868-ra nőtt. 74 459 846 gyógyultat tartanak nyilván – derül ki a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem április 6., reggeli összegzéséből.
Késő este északnyugat felől érkezik a markáns hidegfront - hívta fel a figyelmet az Országos Meteorológiai Szolgálat hétfőn az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzésében. A szél veszélye miatt Budapestre és Pest megyére is elsőfokú figyelmeztetést adtak ki.
Az oltási folyamat az ünnepek alatt sem állt le, így várhatóan kedd éjfélig, legkésőbb a szerda délelőtti órákban eléri a beoltottak száma a 2,5 milliót. Ezt követően módosul a kijárási tilalom, bevezetik a négyzetméter alapú szabályt, illetve kinyithatnak a fodrászok és más szolgáltatók.
Az elmúlt években bizonyára sokan követték figyelemmel a Noel-tanya mindennapjait: a nyitást, a körülötte kialakult bizonytalanságot, majd a kényszerű bezárást. Úgy tűnt, a tulajdonosok végleg feladják az álmaikat, azonban májusban minden nehézség ellenére újra nyit a tanya, igaz Pusztazámoron.
Két és fél millió ember beoltását követően lehet arra számítani, hogy "a beoltott tömeg" valamennyire megváltoztatja a koronavírus-járvány lefolyását - nyilatkozta a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa hétfőn a közmédiának. Mind mondta, még mindig nagyon sok az új fertőzött.
Összehordott szemét és nikecell égett mintegy hatvan négyzetméteren Budapest XXIII. kerületében, a Középtemető utcában. Bokrok is meggyulladtak, egy házat is veszélyeztetett a tűz. Az esethez a fővárosi hivatásos tűzoltókat riasztották, akik két vízsugárral eloltották a lángokat.
Továbbra is Budapesten és Pest megyében a legmagasabbak a számok, de a lakosságszámhoz viszonyított esetszám Nógrád és Komárom-Esztergom megyében a legmagasabb.
Az érdi rendőrök pár órán belül fogták el azt a két budapesti férfit, akik a gyanú szerint betörtek egy helyi dohányboltba. Kiderült, nem ez volt az egyetlen betörésük. Sok millió forint értékű dohányárut loptak el Gödről, Ürömről, Mendéről. Érden egy rendőrkutya buktatta le őket.
Húsvéthétfő a húsvét vasárnapi főünnepét követő hét első napja. Az ünnepnek a keresztény egyházban nincs különösebb jelentősége, elsősorban népszokásairól híres. Magyarországon munkaszüneti nap, legkorábbi lehetséges dátuma március 23., legkésőbbi április 26.
Az elmúlt 24 órában 213 ember hunyt el koronavírus-fertőzéseben a hivatalos statisztika szerint, és több mint ötvenezren kapták meg az első oltást. A napi új fertőzöttek száma 3874. 11806 beteg szorul kórházi ellátásra, közülük 1451-en vannak lélegeztetőgépen.
Beköszöntött a jó idő, sokat süt a nap, ilyenkor különösen fontos, hogy megfelelő napszemüveggel óvjuk szemünket a káros UV sugaraktól. Zimányi Géza optometrista, kontaktológus segítségével jártuk körbe a napszemüvegekkel és az UV-sugárzással kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.
A világon 131 212 766 ember fertőződött már meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 2 852 462 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem hétfő reggeli adatai szerint, 74 417 577-en meggyógyultak.
A következő napokban erős, viharos szél várható, április 6-ra, keddre pedig 10 fokkal esik a hőmérséklet és néhol havazásra is készülni kell, hétvégére ismét melegszik az idő - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat MTI-hez eljuttatott országos középtávú, április 4-i előrejelzéséből.
Gyógyíthatatlan betegségben meghalt Törzsök Tibor, a Demokratikus Koalíció Pest megyei önkormányzati képviselője – közölte a párt sajtóirodája április 4-én délután a Telexszel.
Lelkesen, végig koncentráltan játszva szerezte meg első tavaszi sikerét az Érdi VSE, amely Koós Gábor és Fürjes Ádám góljaival nyert 2–0-ra a Sza-Bi Qualit Ménfőcsanak ellen az NB III Nyugati csoportjának 27. fordulójában.
A tabella utolsó előtti helyén álló Sza-Bi Qualit Ménfőcsanakot fogadja az NB III Nyugati csoportjának 27. fordulójában a kilencedik helyezett Érdi VSE. Mindkét fél két döntetlennel és három vereséggel kezdte a tavaszt, azaz jó esély van rá, hogy valamelyik csapat megszerzi első tavaszi sikerét.
Az orosz Szputnyik V vakcinával oltották be Csőzik Lászlót, Érd polgármesterét a törökbálinti oltóponton, aki közösségi oldalán beszámolt róla, rajta kívül többszáz érdi kapott oltást.
Húsvét a kereszténység egyik legfontosabb és legnagyobb ünnepe. Mozgóünnep, mely egybeesik a tavaszi napéjegyenlőség idején tartott termékenységi ünneppel, melynek elemei a feltámadás és az újjászületés.
Egyéniben egy arany- és egy ezüstérmet, a magyar válogatott váltó tagjaként pedig további három elsőséget jegyzett a dunaújvárosi Aranyüst Kupán az Érdi Vízisport Kft. 2005-ös tehetsége, Ángyán Máté.
76 770-en az első, 14 115-en pedig a második koronavírus elleni oltásukat kapták meg az elmúlt 24 órában, miközben országosan 6566, Pest megyében pedig 848 új fertőzöttet regisztráltak. Közel 5 ezerrel nőtt az aktív fertőzöttek száma, miközben 211 többségében idős, krónikus beteg hunyt el.
Arra voltunk kíváncsiak, milyen nehézségekkel jár és mennyi időbe telik eljutni Érd legészakibb pontjáról a legdélebbiig. Főszerkesztőnk, Kövesdi Péter gyalog, felelős szerkesztőnk, Kling József kerékpárral, jómagam pedig busszal vágtam neki az Iparos – Ötvös utcától a Duna-partig.
Márciusban tűz ütött ki egy érdligeti családi házban.Az édesanya életét vesztette, 4 gyermeke és férje rokonokhoz költözött. Nagyon sok segítséget kaptak ahhoz, hogy életüket folytatni tudják. Amire még biztosan szükségük lesz, az az építőanyag, hogy ismét lakhatóvá tehessék a részben romos épületet
Elmarad az április 7-ére kiírt FTC-Rail Cargo Hungaria elleni bajnoki mérkőzése az ÉRD női kézilabda csapatának. Horváth Roland együttesének negyedik karanténja ugyan április 5-én lejár, az ÉRD azonban nem köteles pályára lépni, így a találkozó elmarad.
533 230 újabb esettel 130 677 409-re emelkedett a világban a koronavírus-fertőzöttek száma, miközben 8664 újabb elhunyttal az áldozatok száma 2 845 625-re nőtt – derül ki a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerinti április 4., reggeli összesítéséből.
Bemutatkoznak az Érd Médiacentrum munkatársai. Ismerjék meg közelebbről Katona Szabolcs rendezőt, aki ösztöndíjjal került a Színművészeti Egyetem dramaturg osztályába, és aki számos országos szakmai sikerrel is büszkélkedhet.
Előbb északon, majd délelőtt a déli területeken is szakadozik a felhőzet, és a több-kevesebb napsütés mellett erőteljessé válik a gomolyfelhő-képződés.
Az elmúlt napokban láthatóan végleg búcsút mondhattunk a télnek. Itt is volt az ideje, hiszen számtalan munka vár ránk a kiskertekben. Németh Antal, a Kertbarát Kör elnöke segítségével összegyűjtöttük a legfontosabb kora tavaszi teendőket.
Érden a múlt és a jövő, a zöld kertváros és az agglomerációs nagyváros viaskodik egy-mással a település több pontján, háttérben az ezt meglovagolni kész ingatlanspekuláns érdek.
A Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart), a hagyományoknak megfelelően, nagyszombaton, április 3-án indítja el idei első menetrend szerinti és sétahajóit változatlan árakon. Különféle programokkal és felújított hajókkal ünnepli a balatoni hajózás 175. jubileumi évét.
Nagyszombat van. A keresztény világ ezen a napon Jézus Krisztus sírban pihenésére emlékezik és a feltámadás ünnepére készül. Este a katolikus templomokban már kezdetét veszi a húsvét, a kereszténység legnagyobb ünnepe.
8637 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 679 413 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 242 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 21 504 főre emelkedett.