Minden hír
Egy 100 négyzetméteres, állatok tartására használt melléképület 30 négyzetméteres része ég Szigetszentmiklóson, az M0 utcában. Az esethez a szigetszentmiklósi és fővárosi hivatásos tűzoltók érkeztek, akik 2 vízsugárral körülhatárolták a tüzet - írja a Katasztrófavédelem alkalmazása, a VÉSZ.
3 csoportban már 1 teljes fordulót, egy másik négyesben pedig még 1 mérkőzést játszottak le a foci Európa-bajnokságon. A B-csoportban rendezett Dánia–Finnország mérkőzésen a dán Christian Eriksen váratlanul összeesett és újra kellett éleszteni, a kórházban stabilizálták állapotát és már jobban van.
Ezer darab egynyári virágpalántát osztanak szét az önkormányzat munkatársai hétfőn délután két és öt óra között a városháza előtt. Egy lakos három növényt vihet haza. Egyúttal a város meghirdeti a Virágzó érdi porta pályázatot, amelyre négy kategóriában nevezhetünk.
Hazai környezetben védte meg bajnoki címét az Extraligában a Budaörs női asztaliteniszcsapata, amely a döntőben 5:2-re győzte le a Kecskemétet. A nőkhöz hasonlóan a férfiaknál a Pécs a Szécsény 4:1-es legyőzésével védte meg címét.
A múlt héten kezdődött Európa-bajnokság kapcsán már hatalmas focilázban égnek a magyarok. Több település szervez közös meccsnézést, Érden a főtéren szurkolhatunk majd a válogatottnak, de Diósdon is együtt szurkolhatunk a főtéren felállított óriás kivetítő előtt magyar labdarúgó válogatottnak.
Ez a nap tisztelgés a több millió ember előtt, akik vérüket adják beteg embertársaiknak, ezzel reményt adva a gyógyulásra. Vannak olyan országok, ahol fizetnek a véradóknak. A tapasztalat azonban azt mutatja, hogy az önkéntes véradók jelentik a biztonságos véradás alapját.
A Liberálisok elnöke Érden indulna képviselőjelöltnek az előválasztáson. Most Jakab Péter, a Jobbik elnök-frakcióvezetője Facebook-oldalán jelentette be, hogy pártjával Bősz Anettet támogatják.
Hazai pályán könnyed, 83–66-os győzelemmel zárta a 10. helyen a férfi kosárlabda NB II Közép B-csoportjának 2020/21-es idényét a VMG DSE, amely a 17. fordulóból pótolt bajnokin a Zuglói Sasokat győzte le 17 ponttal.
Nemenként 24 páros részvételével tartották meg Érd első strandröplabdaversenyét a Papi Földeken. A felnőtt B-kategóriás Delta-Park Kupán hat pályán mérték össze tudásukat a sportolók.
Hosszan tartó betegség után életének 68. évében, június 13-án elhunyt dr. Kisfalvi Péter Budaörs önkormányzati képviselője, akit a város saját halottjának tekint – tudatta a budaors.hu.
Június 13-án a Földrajzi Múzeum kertje ad otthont a városi gyereknapnak, melyen annyi színes program és játék várja az érdeklődő gyermekeket, hogy hamar teltházas lett az esemény. Mint Barakonyi-Tóth Viktória elmondta, a nagy létszám miatt kígyóznak a sorok és turnusokat kellett létrehozniuk.
Úszástudástól függetlenül várja 7-10 év közötti fiatal fiúk és lányok jelentkezését a Budapesti Honvéd SE vízilabda csapatának kihelyezett érdi szakosztálya, amely jövőre a 2008-as korosztályban és a bébibajnokságban is indítana csapatokat.
A férfiaknál a Pécs, a nőknél pedig a Budaörs is döntőbe jutott az asztaliteniszezők Extraliga négyes döntőjében, melynek a Budaörsi Városi Sportcsarnok ad otthont.
A városi nyári napközis tábor június 21-től augusztus 13-ig várja az általános iskolás gyerekeket a Bolyai iskolában, illetve a Magyar Földrajzi Múzeum kertjében. A heti, tematikus turnusokra az Intézményi Gondnokságon jelentkezhetnek a szülők.
A néhány hónappal ezelőtt tartott lakossági fórumon elhangzottak után megtörténtek az apróbb fejlesztések a Kutyavári úton, ahol Andrasek Mónika önkormányzati képviselő reményei szerint biztonságosabbá válik a közlekedés.
Június 20-án, vasárnap 9.50-től tartja nyári rapid sakkversenyét az Érdi VSE sakk szakosztálya az Ercsi úti Sporttelep klubhelyiségében. A versenyre 20 fő nevezhet.
Mint beszámoltunk róla, kieső helyen végzett a futsal NB II Nyugati csoportjában a 5 Stars Érdi VSE. Mint Kajdy György, a 5 Stars SE elnöke az Érdmost.hu-nak elmondta, bíznak benne, hogy maradhatnak a másodosztályban, de az Érdi VSE-vel való együttműködés vélhetően megszűnik.
Kisodródott a kanyarban és fának csapódott egy autó Biatorbágy és Herceghalom között. A balesethez a törökbálinti hivatásos és önkéntes tűzoltók vonultak ki, akik egy embert feszítővágóval szabadítottak ki a járműből . A műszaki mentés idejére az útszakaszt lezárták - tudatta a VÉSZ.
Tisztújító közgyűlést tartott szombaton kora délután az Érdi Lengyel–Magyar Kulturális Egyesület a Csuka Zoltán Városi Könyvtárban. Az eseményen titkos szavazással egyhangúan újra Bazsóné Megyes Klárát választották meg elnöknek az egyesületi tagok, akik az elnökséget is kiválasztották.
A meleg, esős idő kifejezetten kedvez a szúnyogoknak és a kullancsoknak. Mivel riaszthatjuk el hatékonyan ezeket a vérszívókat? 36 közvetlenül bőrre és ruhára fújható (vagy kenhető) folyékony szúnyog- és kullancsriasztó hatóanyagtartalmát vizsgálat a Tudatos Vásárlók Egyesülete.
Itt a nyár, a koncertek, a bulik és a fesztiválok ideje. A biztonságos bulizásra nem szokványos módon hívja fel a figyelmet a rendőrség.
Hatalmas lángokkal égett egy távolsági busz az M7-es autópálya érdi lehajtója közelében. A buszon 38-an utaztak, mindenkinek sikerült kimenekülnie. Két héttel ezelőtt ugyanígy égett ki - teljes terjedelmében - egy utasokkal teli busz. Mindkét esetben a jármű hátulja, a motortér kapott lángra.
Nyolc héten át, június 21-től augusztus 13-ig várják az általános iskolás gyerekeket a Bolyai iskolában, illetve a Magyar Földrajzi Múzeum kertjében. A heti, tematikus turnusokra az intézményi gondnokságon jelentkezhetnek a szülők, akik idén is kérhetnek szociális alapú kedvezményt.
Csépán István, önkormányzati képviselő Facebook oldalán arról tájékoztatja az érdieket, hogy az ÉTH struktúrális átalakítást végez a hulladék elszállításának menetében. Emiatt az utóbbi napokban bizonyos szelektív és a kommunális hulladék elszállításában Parkváros egyes részein fennakadás történt.
A 2020-as Európa-bajnokság már csak a nevében 2020-as, ugyanis annak ellenére, hogy a hivatalos elnevezés nem változott, a torna 2021. június 11-én kezdődik majd, méghozzá az Olaszország-Törökország meccsel Rómában. Az érdiekkel az utcán latolgattuk az esélyeket.
Hosszú időre búcsút inthetünk a közlekedésnek a Lánchídon. A járdákat már március 17-én lezárták, így gyalog már most sem lehet átmenni rajta, és ez így marad egészen 2023-ig.
Utoléréses baleset történt az M6-os autópálya 21-es kilométerénél, Érdnél, Pécs felé. Az érdi hivatásos tűzoltók áramtalanították a járműveket, az érintett szakaszon dugó van. A balesethez mentőket is hívtak - közölte a VÉSZ alkalmazás.
A felügyelet lehet napközi, szakkör, sportfoglalkozás, fejlesztőfoglalkozás, egyéni vagy csoportos tehetségfejlesztő foglalkozás, illetve egyéni és csoportos felzárkóztató foglalkozás.
Információ hiányában lezárta a nyomozást a rendőrség a Kutyavári emlékmű rongálása ügyében, ugyanis senki nem jelentkezett az utóbbi hónapokban érdemleges vagy használható tájékoztatással arról, hogy ki, vagy kik graffitizték össze az egykori vadászkastély romjait.
Dunaújvárosban rendezik meg július 2-a és 11-e között a Nemzeti Vitorlázórepülő Bajnokságot. Az Érd FM 101.3 reggeli műsorában, a Bundáskenyérben vendégeskedtek a szervezők: Tóth Imre és Loskay László, repülőoktatók, akik elárulták azt is, hogyan szerezhet valaki vezetői engedélyt vitorlázógépre.
A hétvégén is sok lesz a napsütés. A vasárnapra érkező hidegfront csak néhány fokos lehűlést okoz - mondta el az Érd FM 101.3 állandó időjárási szakértője, Takács Lajos, amatőr meteorológus.
A Papi földeken nem nyírták le a füvet, a szemétszállító cég sok helyen otthagyta a zöldhulladékot - erről beszélt T. Mészáros András, az Érdi Fidesz elnöke pénteki sajtótájékoztatóján. Közölte: a baloldal hagyja a várost pusztulni, csak az országgyűlési választási kampánnyal foglalkozik.
Egy diósdi férfi tett feljelentést az Érdi Rendőrkapitányságon június 8-án délelőtt. Mint mondta, előző nap Diósd egyik utcáján leparkolta teherautóját, ebédelni ment, és mikor visszaért, nem várt látvány fogadta.
Kigyulladt egy autóbusz péntek délelőtt az M7-es 18-as kilométerénél, Törökbálintnál. A tűzoltók kiérkezésekor a busz fele lángokban állt. A 38 utas időben elhagyta az égő járművet. A tűzoltás idejére az útszakaszt lezárták. Az ÉrdFM 101.3-nak a katasztrófavédelem szóvivője beszélt a részletekről.
A kilencedik születésnapot nem ünnepelhették meg tavaly, ám az ideire annál több meglepetéssel és programmal készülnek. Június 18-án 15 órától szeretettel várják a Czabai-kertben a Poly-Art, illetve a Képzőművészek Érdi Körének tagjait, no meg minden irodalomkedvelő érdeklődőt.
21 ezer labdaérintéssel indította focis kihívását a NAV: adóügyi szakemberek, vámosok, járőrök, nyomozók, informatikusok, a hivatal vezetői is dekáznak a NAV közösségi oldalán látható videóban. A kihívásba bárki bekapcsolódhat munkahelyek, baráti társaságok, sportcsapatok tagjaként vagy egyénileg.