Minden hír

A napokban újraindulhatott az élet a nyugdíjasklubokban is. Az összejöveteleket a legtöbben még a szabadban tartják. Zárt térben minden foglalkozásnak, csoporttalálkozónak feltétele a védettségi igazolvány, és kötelező a maszk viselése. A klubok már tervezik a nyári kirándulásokat is.
Huszonegy éve működik városunkban a Napra Forgó, ahol azért dolgoznak, hogy a megváltozott munkaképességűeknek állásuk, ezáltal megbecsülésük és jövőképük legyen. Aranyosi Imre vezérigazgatóval beszélgettünk, többek között arról, hogy ők az elmúlt évben nem csak túléltek, de voltak nagy sikereik is.
39 éven keresztül volt a Kálvin téri református gyülekezet lelki pásztora Erdélyi Takács István, aki közel négy évtized után döntött a visszavonulás mellett. Utolsó istentiszteletét május 30-án tartja, de utána is a gyülekezet tagja marad és igyekszik segíteni utódját.