Minden hír
Önök közül bizonyára sokan elhajtottak már a 7-es úton a Simonpuszta feliratú tábla mellett anélkül, hogy ingerenciát éreznének lekanyarodni és közelebbről megnézni, mit rejt ez a név.
A járványügyi helyzet kedvező alakulása miatt napjainkban ismét felélénkült az ingatlanpiac. Ingatlan vásárlása, értékesítése vagy felújítása esetén figyeljünk, hogy ne váljunk csalók áldozatává! És fogadjuk meg a Magyar Rendőrség tíz tanácsát.
Csütörtökön tárgyalta az Országgyűlés Honvédelmi és rendészeti bizottsága az LMP által benyújtott törvényjavaslatot, amely azt rögzítené, hogy veszélyes üzem lakott terület közvetlen közelében ne épülhessen az ott lakók beleegyezése nélkül. A törvényjavaslatot a bizottság nem támogatta.
A közbeszerzési eljárás lezárultával aláírásra került a város vadonatúj bölcsődéjének kivitelezési szerződése, így az építkezés akár néhány héten belül elindulhat-olvasható Elek Sándor, Törökbálint polgármesterének Facebook bejegyzésében.
A Dr. Romics László Egészségügyi Intézmény segíti azokat, akiket a szakrendelőben oltottak be, hogy olyan oltási igazolást kapjanak, amely angol nyomtatványon bizonyítja, hogy mindkét oltáson átestek.
Május végéig jelentkezhetnek a koronavírus-fertőzésből gyógyultak plazmadonornak - közölte az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) csütörtökön az MTI-vel. Eddig ötezer koronavírus-fertőzésből gyógyult jelentkezett plazmadonornak,
Mit tehetünk, ha két oltás után sem alakul ki a védettségünk? Kaphatunk harmadikat? És milyet kérjünk? Létezik, hogy akkor sem leszünk védettek? Lesz-e negyedik hullám, és mit tehetünk ellene? Rusvai Miklóssal beszélgettek kollégáink a Bundáskenyérben.
Új játszótér készült Tárnok Berki városrészében, a vasútállomás melletti játszótérnél pedig gyereknapra elkészítenek egy változó burkolatú, mezítlábas utat. Hamarosan elkészül az új streetballpálya és zajlik az óvoda és bölcsőde bővítése is – tudatta Lukács László, Tárnok polgármestere.
Május 28. helyett május 30-án, de ugyancsak 16 órától a Hősök terén, nyilvános ünnepségen emlékeznek a szerbiai, galíciai, isonzói fronton, a Don-kanyarban, illetve a két világháborúban hősi halált halt érdiek emléke előtt.
Elkészült az Iparos úti felüljáró Százhalombattán, így a helyi dolgozóknak biztonságosan megközelíthetővé vált az Ipari Park gyalogosan, kerékpárral és autóval is - közölte a NIF Zrt. képviselőjével tartott átadó után Vezér Mihály, a település polgármestere.
Az Érd TV mostantól tagja a Helyi Televíziók Országos Egyesületének. Erről a szervezet szerdai közgyűlésén döntöttek, Tatán.
14 459 elvégzett koronavírus-tesztből 396 lett pozitív az elmúlt 24 órában, melyek közül 55-öt Pest megyében azonosítottak, miközben 32 újabb áldozatot követelt a világjárvány hazánkban. 16 040-en az oltás első, 131 443-an pedig az oltás második adagját kapták meg az elmúlt 24 órában.
A Merkantil Bank Liga NB II 2020/21-es idényében 6. helyen végző Budaörs hivatalos honlapján tudatta, hogy egy kapus, öt védő, négy középpályás és egy támadó is új szerződést írt alá a klubbal.
Az FGSZ Földgázszállító Zrt. a szállító vezetékeken karbantartási munkát, a gázellátást biztosító vezetékrendszeren üzembehelyezési munkát végez, ezért Budakeszi, Budaörs és Törökbálint településeken és Biatorbágy Tópark lakópark területén május 27-én 7 és 20 óra között szünetel a gázszolgáltatás.
A csípőszúnyogok lárvái kis térfogatú, pangó vízgyülemekben is megélnek. Ha házunk körül megszüntetjük a vízgyűjtőket, azzal csökkenthetjük a szúnyogok szaporodását is.
Az ingatlan.com összesítése szerint 2020-ban a magyar-szlovák határátkelőnek számító Rajka után Érden mérték a legnagyobb népességnövekedést az országban, viszont 2020 januárjához képest 23 százalékkal, 556 ezer forintra nőttek az átlagos négyzetméterárak a kínálati piacon.
Az elmúlt időszakban több panasz érkezett a Törökbálinti-tó környéki területek használatáról, mert sokan kutyafuttatásra használják és a szabadon engedett kutyák súlyosan megsebezték vagy megölték az ott élő vadállatok valamelyikét – olvasható Törökbálint honlapján.
Az elmúlt 24 órában 562 995 új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak világszerte, így 168 196 978-ra nőtt az esetek száma, miközben 13 105 újabb áldozatot követelt a világjárvány, így az elhunytak száma megközelítette a 3,5 milliót (3 494 595).
A Batthyány-tornacsarnok mellett ott áll üresen a birkózók új fellegvára, amit az iskolaépülettel egy időben húztak fel, de hónapok óta nem adtak át, ugyanis mostanáig nem dőlt el, ki üzemeltesse: a város, a tankerület vagy az Érdi Spartacus SC?
Az Érd és Térsége Víziközmű Kft. 2021-ben esedékes éves vízmérő leolvasást végez júniusban Törökbálinton – olvasható a szolgáltató honlapján.
Május 26-tól kb. 2-3 héten keresztül készít fényképeket a Fenntartható Városi Mobilitási Tervhez a közlekedési módokról a Közlekedéstudományi Intézet fotósa Törökbálinton.
Szuperhold akkor fordul elő, ha a holdtölte és az égitest Földhöz való közelsége egybeesik. Ilyenkor látszólag 7 százalékkal nő meg a Hold nagysága, 16 százalékkal pedig a fényessége.
Hektikus mérkőzésen szenvedett 32–28-as vereséget az ÉRD a Szombathelyi KKA-tól a női kézilabda NB I 25., utolsó előtti fordulójában, ezzel a Vas megyeiek életben tartották bennmaradási esélyeiket.
Május 28. és 30. között 4 versenyt rendez a Magyar Darts Szövetség és az ÉRD-El Sportegyesület az ÉRD Arénában. A május 28-án 18 órától a dupla kiszállós, 501-es ÉRD-EL Open elnevezésű nyílt versennyel rajtoló Dartshétvégékre május 27-én éjfélig lehet nevezni.
Pénteken a benzin literenkénti átlagára 6, a gázolajé bruttó 5 forinttal csökken, így a 95-ös benzinért 423, a gázolajért 425 forintot kell átlagosan fizetni a holtankoljak.hu információi szerint.
16 órától a védettségi igazolvánnyal rendelkező nézők előtt búcsúzik az ÉRD Arénától az idei szezonra az ÉRD, amely a női kézilabda NB I 25. fordulójában pontszerzés esetén búcsúztatja a Szombathelyi KKA-t az élvonaltól. A mérkőzést az erdmost.hu facebook oldalán élőben közvetítjük!
Műanyagszál esetleges előfordulása miatt hívta vissza a 180 gramm kiszerelésű Detki Bio Babakekszet és a Lupilu Bio Babakekszet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) – írja a Magyar Távirati Iroda.
Országosan és a térségben is csökkent a szennyvízben mért koronavírus-koncentráció a 20. héten. Az 5 Budapest környéki település (Tököl, Biatorbágy, Szigetszentmiklós, Budakeszi, Százhalombatta) közös mintája csökkenő tendenciát mutat – emeli ki a Kormányzati Tájékoztató Központ.
A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság és a Pest Megyei Kormányhivatal közötti együttműködésnek köszönhetően, a bűncselekmény áldozatai számára a PMKH Áldozatsegítő Szolgálatának munkatársai fogadóórát tartottak az Érdi Rendőrkapitányság épületében.
Mint ismert, a kormány engedélyezte a nyári gyermektáborok szervezését. Tóth Béla, a taborfigyelo.hu gyermektábor-összehasonlító portál vezetője az Érd Tv-nek elmondta, idén 20-25%-kal többen foglalnak mint tavaly, de többen választják a napközis táborokat, mint az ottalvósakat.
Az Érdiszemmel közösségi oldala azt írja, hogy oszlopnak csapódott egy autós Érden, a Bem téri körforgalomnál, ahol rendőrök irányítják a forgalmat, a helyszínre mentő is érkezett. A Bajcsy-Zsilinszky úton torlódásra kell számítani.
Tegnap óta 213 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést. Elhunyt 41 többségében idős, krónikus beteg.
A járványügyi óvintézkedések enyhítésével párhuzamosan már nem kötelező a maszkok viselése a MÁV, a MÁV-HÉV és a Volánbusz állomásain. A vonatokon, a héveken és a buszokon, valamint a zárt utasforgalmi helyiségekben viszont továbbra is viselni kell a szájat és orrot eltakaró maszkot.
Kigyulladt egy darálógép Sóskút külterületén, Pusztazámor közelében. A tűz a gép mellett lévő fanyesedékre is átterjedt. Az esethez riasztott érdi hivatásos tűzoltók három vízsugárral eloltották a lángokat. Az egységek megszüntették az izzást is, munkájukat erőgép segítette - tudatta a Vész.
Az agglomerációban még mindig az egyik legolcsóbbak az érdi ingatlanok, ám mégis drágának minősülnek a korábbi árakhoz viszonyítva. Míg tavaly az átlag négyzetméter ár 650 ezer forint volt, mára ez eléri a 750 ezer forintot is. Az érdi lakáspiac a fiatalok körében a legnépszerűbb a CSOK miatt.
Bár az elmúlt hetek nem a májust, inkább a márciust idézték, a tavaszi munkálatok - és kiemelten a virágok ültetése, gondozása - már megkezdődtek az ÉKFI-nél. Nyolcezer-ötszáz friss ültetésű virág díszíti majd a várost. Somogyi Tamás megbízott intézményvezetőt kérdeztük.