Minden hír
Továbbra is erős a forgalom az M0-ás autóút déli szektorában, a Hárosi Duna-híd terelésénél, az M5-ös autópálya felé Diósdtól van torlódás, közel fél órával nő meg a menetidő.
Hogyan tartsuk meg a csapadékvizet, és előzzük meg, hogy újabb károkat okozzon a közterületen? Andrasek Mónika önkormányzati képviselő több módszert is ajánl erre. Mint írja, több utcában is járt, ahol balesetveszélyesek lettek az utak a lezúduló csapadék miatt.
Szavazást indított az rendezvényről az OkosBatta applikációban július 21-én Vezér Mihály polgármester, aki egy napos programról várja a városlakók véleményét.
A legutóbb az Érdet irányító Szabó Edina tanácsadóként kezdi meg a munkáját az Egyesült Államok női kézilabda-válogatottjánál, hogy jobban megismerje a speciális helyi viszonyokat. Szövetségi kapitányként először a 2023-as kontinenstornán irányítja majd az együttest.
Hivatalosan a pénteki megnyitóval veszi kezdetét a tokiói nyári olimpia. Magyarország sok sportágban bízhat joggal az éremszerzésben, ezek közé tartozik a sportlövészet is, amelynek itthoni képviselői szívesen lemondtak volna az elmúlt fél év sajtófigyelmének döntő többségéről.
A hivatalos megnyitóval július 23-án kezdődik a világ legnagyobb sportrendezvénye. Az Érd FM 101.3 reggeli műsorában vendégünk volt Sinka László, a MOB tagja, a Magyar Sportlövő Szövetség főtitkára, aki elárulta, hogy 13 éremmel már elégedett lenne a Magyar Olimpiai Bizottság.
Péntektől a benzin és a gázolaj átlagára is bruttó 4 forinttal kerül majd kevesebbe. Ez leginkább annak köszönhető, hogy a Brent olaj hordónkénti ára néhány nap alatt beesett 70 dollár alá.
Csütörtök este 8 órakor hozzák nyilvánosságra az idei felsőoktatási felvételi ponthatárokat, amelyek hagyományosan elsőként a www.felvi.hu oldalon lesznek elérhetők. A diákoknak Budapesten és az ország több városában ponthatárváró rendezvényeket tartanak.
Aki le akarja váltani a Fideszt, az feltétlenül vegyen részt az ellenzéki előválasztáson is! – mondta a helyben.hu-nak Magyar György ügyvéd. A Civil Választási Bizottság (CVB) elnöke arra is felhívta a figyelmet, hogy az előválasztásra július 26-tól várják a jelöltek hivatalos jelentkezését.
Szinte még el sem kezdődött, máris lefújhatják a tokiói nyári olimpiát. A szervezők naponta figyelemmel kísérik a játékokkal kapcsolatos fertőzések számár, s ha úgy ítélik meg, hogy drámai a helyzet, akkor még a megnyitó előtt törlik az eseményt.
Eddig tisztázatlan körülmények között kigyulladt egy autó szerdán 16 óra 26 perckor az M7-es autópályán, a 20-as kilométerszelvénynél, a Budapestről kifelé vezető oldalon az érdi emelkedő után. A rendőrség közlése szerint senki nem sérült meg.
A koronavírus-járványt követően újra romlanak a baleseti statisztikák Érden és a környéken, és ezeknek gyakran oka a gyorshajtás. Az Érdi Rendőrkapitányság ezért mostantól napi rendszerességgel méri a sebességet, ráadásul nemcsak nappal, hanem éjjel is, sőt akár civil autóból is.
A Szurkolók az állatokért csoport rendhagyó bemutatót tartott a városi napközis táborban. Hetven gyerkőc ismerkedhetett meg a felelős állattartás gondolatával. A kutyás előadás lényege az volt, hogy megtanítsák, hogy mindenki olyan kutyát vegyen magához, amiről tudja, hogy hogyan kell tartani.
A Pest Megyei Kormányhivatal építésügyi és örökségvédelmi osztályának több munkatársát is előzetes letartóztatásba helyezték – értesült a Népszava. Az ügyben a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség rendelt el nyomozást a kormányhivatal egyik vezető beosztású tisztviselője ellen.
Előfordul, hogy az ismétlő oltást különböző okok (betegség, nyaralás, külföldi utazás) miatt nem tudjuk beadatni a rögzített időpontban. Mutatjuk, mi a teendő ilyenkor.
Technikai hiba miatt nem érhető el vonalas telefonon a diósdi polgármesteri hivatal.
Érd a világ leggazdagabb városa, mert itt a fa alatt rohad meg a meggy, miközben a piacon 1000-1500 forintért árulják kilóját. Mindez az érdi bőtermő földjén történik, ahol valószínűleg az országos átlag feletti az egy főre eső gondozatlan-gazdátlan meggyfák száma.
Hétfőn elmaradt a Katasztrófavédelem szúnyogirtása Érden. Hogy mikor pótolják, azt egyelőre nem tudni, mivel a szúnyogmennyiséget az esőzés és a Dunán levonuló árhullám határozza majd meg. Ami biztos, hogy kiterjedt kémiai védekezés várható, de csak az árhullám levonulása után.
Vannak színészek, akik soha nem mennek ki a divatból. Mikó István Svejk vagyok című darabjával 35 éve járja az országot. Július 25-én a Szepes Gyula Művelődési Központ szervezésében az érdi közönség is együtt nevethet a derék katonával, akinek még ma is van aktuális mondanivalója.
Rövid időn belül kétszer kapott lángra ugyanaz a szelektívhulladék-gyűjtő konténer Százhalombattán. Legutóbb már tűzoltók segítségét is igénybe kellett venni a lángok megfékezéséhez.
A Városüzemeltetés közlekedési tükröt helyeztetett ki a Pelikán-Vadlúd utcák kereszteződésébe.
Augusztus 1-jétől több Volán-járat menetrendje változik országszerte, de Érden csupán a 733-as Érd, Bem tér - Iparos utca - Érd, Bem tér körjáratot érinti a módösítás. A munkanapokon 7:00-kor induló autóbusz elsejétől 5 perccel korábban, 6:55-kor indul majd.
Az M7-es autópályán Letenye felé, Martonvásár térségében a hírközlő berendezéseket tisztítják.
Az M0-s autóút déli szakaszán, a Hárosi Duna-híd előtt mindkét irányból lelassult a haladás.
Jövő héten kezdődik és augusztus közepéig tart az a felmérés, amiben azt vizsgálják, hogy Érd város közigazgatási területén a közterületek és a csatornahálózat vonatkozásában mennyire számít városunk patkányoktól fertőzött területnek.
A Dr. Romics László Egészségügyi Intézményben hamarosan lehetőség nyílik a megszületendő baba megtekintésére, még a megszületése előtt, a méhen belül, ugyanis az érdi rendelő beszerzett egy úgynevezett 3D/4D ultrahang készüléket, amivel élethű képet kapunk a magzatról és mozgásáról.
A németországi áradások közvetlen gazdasági hatása ugyan kezelhető, ám hosszabb távon komoly változásokat indukálhat, nem csak ezen a területen, de politikai, társadalmi téren is, mondta el az Érd FM 101.3 reggeli műsorában Vizler András, Langsurban élő újságíró.
Hat autó volt a tököli komp fedélzetén és a személyzet, amikor hétfőn délelőtt meghibásodott a komp kormányműve és irányíthatatlanná vált. A komp személyzetének sikerült lehorgonyozni a Dunán a part közelében és segítséget kértek. A mentésben a százhalombattai polgárőrök is részt vettek.
Továbbra is sokan hiszik azt, hogy a leállósáv egy VIP sáv dugó esetére azoknak, akiknek nincs idejük kivárni a sort. Ezúttal az M0-s körgyűrűn figyelték a szabálytalankodókat a rendőrök, sajnos akadt dolguk bőven.
Alapvető változások mentek végbe az országos albérletpiacon, ahol csütörtökön a felsőoktatási ponthatárok kihirdetése után beindul a főszezon. A keresletet nézve jelentős eltérés van a Budapesti és a fővároson kívüli piacon.
395 000 személygépkocsi cserélt gazdát a használtautó-piacon az első fél évben, ez 5,7 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit, amely 1,4 százalékkal felülmúlta a 2019-est is, így minden idők legnagyobb első félévi forgalmát bonyolította a belföldi autópiac idén.
A szeszélyes és szélsőséges időjárás orvosmeteorológiai szempontból is rendkívül nagy hatással van a közlekedőkre. Talán ez okozta azt, hogy egy férfi csütörtökön az M1-es autópályán, egy másik illető pedig vasárnap kora reggel az M3-as leállósávján tekert.
Magyarország területén az elmúlt 24 órában a rendőrök 47 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 2 halálos kimenetelű közúti közlekedési balesetben 2 ember vesztette életét, 14 súlyos és 31 könnyű sérüléssel végződött.
A Nagytétény és Tárnok közötti sorompóhibákat okozó zárlat elhárítása várhatóan kora délutánig tart, addig késésekre lehet számítani a Budapest-Székesfehérvár és a csatlakozó vonalakon - közölte a MÁVINFORM. Az átkelők még mindig nem működnek az Esküdt és a Bagoly utcai átjáróban.
Hétfő hajnalban alig öt óra leforgása alatt 67 milliméternyi csapadék zúdult Érdre. Közel ötven év alatt egy alkalommal volt ennél nagyobb zuhé júliusban Érden. Az előző hónap sem volt átlagos: az idei volt a legszárazabb június 1974 óta - tudtuk meg Miklósi Csabától, az OMSZ érdi észlelőjétől.
Érden 19-én este irtotta volna a Katasztrófavédelem a szúnyogokat, de a beavatkozást elhalasztották.