Minden hír
Generációk Harca – hogyan értsük meg egymást? címmel jelent meg Steigervald Krisztián író, generációkutató kötete, amelyről a szerző előadást tartott a Csuka Zoltán Városi Könyvtárban az Országos Könyvtári Napok keretén belül.
Szoros első félidő (17–15) után 34–24-es Portugália elleni győzelemmel mutatkozott be a magyar női kézilabda-válogatott kispadján a nemrég kinevezett új szövetségi kapitány, Golovin Vlagyimir.
Az október 6-i nemzeti gyásznap alkalmából Dr. Aradszki András, a térség országgyűlési képviselője köszöntő beszédet mondott. Beszéde nem nélkülözte a politikai felangokat.
Október 6. a hősökről, a magyar szabadság mártírjairól szól, amelyet vérvörös színnel, az aradi és pesti vértanúk vérével véstek a magyarok emlékezetébe – hangsúlyozta Csőzik László, Érd polgármestere a nemzeti gyásznap alkalmából a Kálvin téri református templom kertjében tartott megemlékezésen.
Október 24-én reggel 9-től közösségi összefogással hoznak létre két fasort Érd-Ófaluban, a Mecset utcai baseballpálya mellett, ahol a 10 millió fa Érd csoport összesen negyven fát tervez elültetni.
Fát vág, gallyaz, gallyat darál, zöldhulladékot szed, karbantartja a szórt burkolatú utakat és aszfaltos utakat javít az Érdi Közterület-fenntartó Intézmény október 7-én, csütörtökön – közölte lapunkkal az ÉKFI.
Október 1-jén nyitott meg a székesfehérvári Pelikán Galériában (Székesfehérvár, Kossuth L. u. 15.) Kéri Mihály Munkácsy-díjas érdi festőművész kiállítása, amely november 5-ig keddtől péntekig 10 és 18 óra között látogatható.
Dömötör-Mátrai Beáta együttesének játékosállománya a nyár folyamán teljesen kicserélődött és edzőmeccsek nélkül indította a szezont. A nyitófordulóban az érdiek a Bolyai János Általános Iskolában szenvedtek 3:0-s vereséget a Tatabányai RSE-től.
Ősszel sok a tennivaló egy kertben, pláne egy olyan száraz, meleg nyár után, mint az idei volt. Emiatt a talaj vízháztartása is lecsökkent, amely meglátszott a növényeken is.
Somfai István Vörösmarty gimnázium ma már nyugdíjas igazgatója, középiskolai tanára tartott előadást a Magyar Földrajzi Múzeumban, Nyelvünk érdekes és szórakoztató lapjairól címmel.
Szeptemberben a Gyermekünk Álmaiért Alapítvány volt a Civil Licit Érd jótékonysági árverés kedvezményezettje, amelynek 98 ezer forintot sikerült gyűjteni a felajánlott termékekkel, szolgáltatásokkal.
Bár bő két kilométerrel rövidebb pályán, de így is több mint fél órával javította meg a brit Dan Lawson 2017-ben felállított rekordját az idei Ultrabalatonon Csécsei Zoltán, tárnoki ultrafutó, aki többek között külföldi magaslati edzőtáborral is készült a csúcsdöntésre.
Négyütemű forgalomkorlátozásra kell számítani október 11-től Budaörsön a Csata utca–Garibaldi utca–Kereskedők útja kereszteződésében, ahol a helyi önkormányzat beruházásában körforgalmat építenek – tudatta a budaors.hu.
Két személyautó karambolozott Budapest XI. kerületében a Balatoni úton, a Panoráma-kanyarnál. Az esethez a fővárosi tűzoltók érkeztek, akik kiékelték és áramtalanították a járműveket - tudatta a Katasztrófavédelem alkalmazása, a VÉSZ.
Szemétszedési akciót hirdetett a TeSzedd keretén belül az Érdnyugat Egyesület október 23-ára. Az akció 11 órakor kezdődik, csatlakozni a közösségi oldalon meghirdetett eseménynél lehet.
Törökbálint az esélyteremtés érdekében a hátrányos helyzetű, szociálisan rászoruló fiatalok számára is elérhetővé kívánja tenni a felsőoktatásban való részvételt, ezért csatlakozott a 2022. évi Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat rendszerhez.
Az esős idő miatt az ünnepi megemlékezést és koszorúzást a Heinrich Antal Ház és Könyvtár átriumtermében tartják - írja a Tárnoki Tények.
1849. október 6-án végezték ki Aradon az 1848-49. évi szabadságharc 13 honvédtisztjét. A kivégzéssorozat a megtorlások tetőpontja volt, amiről a magyarság nemzeti gyásznap keretében emlékezik meg. Érden az aradi vértanúk emlékművénél tartanak megemlékezést szerda délután 17 órától.
Kevés jobb dolog lehet egy nyári reggelen, mint egy több évtizedes, hatalmas tölgyfa árnyékában kávézgatni a teraszon. A Szász házaspár olyan szerencsés, hogy ezt mindennap megteheti. Kertszépségversenyünk következő nevezőjénél jártunk.
Közmeghallgatást tart október 12-én, 16 órai kezdettel Diósd képviselő-testülete a Kék Géza Művelődési Házban.
A Jazz Fesztivál idén Dragomán György írót hozta el városunkba, hogy a hegedűs Lantos Zoltánnal zene és irodalom párbeszédét mutassák be. Az íróval mesterségének kulisszatitkairól beszélgettünk, de szóba került a facebook, a szabadság kérdése, ahogy az is, vajon milyen asztalos lenne, ha nem írna.
Szalagkorlátnak ütközött egy autó az M7-esen Tárnoknál, a Budapest felé vezető oldalon forgalomkorlátozásra kell számítani.
Tartós esőre, helyenként zivatarra adott ki figyelmeztető előrejelzést Pest megyére is ma reggel az Országos Meteorológiai Szolgálat.
2021. október 7-én, csütörtökön ingyenes elsősegély előadás lesz Budaörsön a Szent Benedek Iskolában (Budaörs, Esze T. u. 3.) a helyi Vöröskereszt szervezésében.
Október 18-án 19 órától Mucsi Zoltán főszereplésével Háy János: Nehéz című darabját adják elő a tárnoki Heinrich Antal Házban (2461 Tárnok, Fő utca 43.). Az előadás ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
6–1-re győzte le az Asterix SC Érd az Érdi VSE-Szent István SE közös csapatát a regionális futsalbajnokság budapesti 1-es csoportjának második fordulójában.
Fát vág, gallyaz, gallyat darál, locsol, zöldhulladékot szed, karbantartja a szórt burkolatú utakat és aszfaltos utakat javít október 6-án, szerdán az Érdi Közterület-fenntartó Intézmény, amely lapunkkal részletesen közölte a várható munkálatokat.
A Kárpáti Farkasok minden korosztálya jégre lépett a mögöttünk hagyott hétvégén. Az A2-es bajnokságban érdekelt U16-os együttes pedig négy mérkőzés után is hibátlan bajnokságában.
Az NB III Nyugati csoportjának 10. fordulójában Limperger Zsolt együttese korán hátrányba került a Pápai Perutz FC vendégeként. Az érdiek hamar egyenlítettek és a hazaiak büntetőt is hibáztak, de a fordulás után a Pápa be tudta gyűjteni a 3 pontot.
Az Országos Könyvtári Napok alkalmából a visszahozott könyvekben talált könyvjelzőkből nyílt kiállítás a diósdi Kék Géza Művelődési Ház és Könyvtárban, amely nyitvatartási időben október 9-ig tekinthető meg a Sashegyi út 9. szám alatt.
2021. október 4-én a budaörsi Városházán fogadta Wittinghoff Tamás polgármester Mokrani Ali algériai nagykövetet, ahol az együttműködési lehetőségekről tárgyaltak – írja a város honlapja.
Az agglomerációban végbement költözési hullám és a növekvő forgalom miatt új közlekedési koncepció felállítását tervezik Diósdon, melynek két fő pontja az áthaladó forgalom csökkentése és a településen belüli sebesség csökkentése, a forgalomcsillapítás – számolt be Spéth Géza polgármester.
A holtankoljak.hu közlése szerint október 6., szerdától tovább emelkedik a benzin és a gázolaj literenkénti átlagára a hazai kutakon, a benziné bruttó 8 forinttal 473-ra, a gázolajé bruttó 6 forinttal 484-re.
Harmadik mérkőzését is megnyerte a Pest megyei másodosztályban a Kőrösi KDSE felnőtt férfi kézilabdacsapata, amely ezúttal Szigetszentmiklóson győzött 27–19-re.
Október 6-án 18 órától az ÉRD Arénában vív Európa-bajnoki selejtezőt Portugália ellen a magyar női kézilabda-válogatott, melynek kispadján bemutatkozik a nemrég kinevezett új szövetségi kapitány, Golovin Vlagyimir.
2021. október 22-én, pénteken 14 és 18 óra között véradást tart a Vöröskereszt területi szervezete Tárnokon, a Heinrich Antal Házban (2461 Tárnok, Fő utca 43.).