Egy-egy kiváló csapat és egyéni eredménnyel zárta a Danubius RSC a kadet magyar bajnokságot.
Nem lesz időnk unatkozni: filmvetítés, családi programok, versenyek, koncertek, vásár és adventi gyertyagyújtás vár hétvégenként.
Zömmel örökzöld panaszok kerültek elő a csütörtöki közmeghallgatáson, esetenként új megközelítésben.
A főváros közigazgatási határain kívül továbbra is meg kell váltanunk a jegyet.
34 ezer liter LPG-t sikkasztott el egy érdi gázfuvarozó.
Még várják azok jelentkezését, akik szívesen sütnének a nehéz helyzetben élőknek.
Egy Suzuki sofőrje hajtott a sínekre, megelőzve a menetrend szerinti járatot.
Az akcióval a nők elleni erőszak megszüntetésére hívja fel a figyelmet a Szociális Gondozó Központ.
Tavaly után idén is nagyszerű eredményt ért el az érdi párbajtőrvívó a spanyol fővárosban.
Megsérült a felsővezeték Kelenföldön.