Harmadik helyen végzett 200 méter vegyesen a Belgrádban zajló, nyolc nemzetet felvonultató serdülő úszóversenyen az Érdi Vízisport Kft. válogatott úszója, Ángyán Máté.
33-an adtak vért a Vöröskereszt területi szervezete által tartott véradáson a Tárnoki Ifjúsági Házban - tájékoztatta az erdmost.hu-t Sebők Krisztina, területi referens. Legközelebb július 28-án, 13 és 18 óra között a százhalombattai Barátság Kultúrális Központban lehet vért adni.
Földi kémiai módszerrel történik majd a védekezés, a napnyugta utáni időszakban - tájékoztatta az önkormányzatot a Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. A program Ófalut, a Duna-parti területeket, illetve Érdligetet érinti, és Deltasect Plus 1,2 ULV szúnyogirtó szert alkalmaznak majd.
Kezdődik a parlagfűszezon - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) szombaton a Facebook-oldalán.
Megőrizné bajnoki címét a Parkváros Vadászok Hagyományőrző Íjász Egyesület, amely a május végi érdi kvalifikációs verseny óta már négy versenyen vett részt eredményesen.
Kigyulladt és teljes terjedelmében égett egy személyautó a 7-es főút 29-es kilométerénél, Martonvásár térségében. Az út mentén a gabona mintegy 600 négyzetméteren meggyulladt. A tűzhöz az érdi hivatásos és a martonvásári önkéntes tűzoltók vonultak, aki 4 vízsugár segítségével oltották el a lángokat.
Az Országos Főállatorvos még januárban rendelte el a baromfik zártan tartását, hogy csökkentsék a madárinfluenza-vírussal történő fertőződés kockázatát.
Délután négy órától a Milyennek szeretnéd látni Érdet 2030-ban? rajzverseny eredményhirdetésével veszi kezdetét az első Érdi Fecskenap a főtéren. Kiderül majd az is, kié a leginkább madárbarát kert Érden. A nyertesek a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) ajándékait vehetik majd át.
Július 23. és 25. között a lengyelországi Siedlcében rendezik meg a szumósok U14-es, U16-os és U18-as Európa-bajnokságát, ahol az Érdi Spartacust 16 sportoló 25 kategóriában képviselheti.
Péntek délután sokan vették az irányt a Balaton felé. Az utinform.hu tájékoztatása szerint az M7-es autóőályán Törökbálint és Érd térségében torlódik a forgalom, míg az M0-s autóút déli szektorán már óriási a torlódás az M5-ös felé vezető oldalon.