Érd Megyei Jogú Város Önkormányzatának bizottságai kiírták a civil szervezeteknek szóló pályázatokat a 2020-as évre. (Civil szervezet: a civil társaság, a Magyarországon nyilvántartásba vett egyesület és az alapítvány.) A pályázatok benyújtásának határideje: egységesen 2020. szeptember 7.
Hat autó volt a tököli komp fedélzetén és a személyzet, amikor hétfőn délelőtt meghibásodott a komp kormányműve és irányíthatatlanná vált. A komp személyzetének sikerült lehorgonyozni a Dunán a part közelében és segítséget kértek. A mentésben a százhalombattai polgárőrök is részt vettek.
Továbbra is sokan hiszik azt, hogy a leállósáv egy VIP sáv dugó esetére azoknak, akiknek nincs idejük kivárni a sort. Ezúttal az M0-s körgyűrűn figyelték a szabálytalankodókat a rendőrök, sajnos akadt dolguk bőven.
A TündérPakk Alapítványt a koronavírus járvány ideje alatt ismertük meg mi, érdiek. Ők azok az önkéntesek, akik ételt, italt, ruhát visznek a nélkülözőknek, de ha arra van szükség, laptopokkal segítik a digitális oktatást a rászoruló családokban.
Parkvárosi Parádé, azaz ParPar néven szervez közösségi és közösségteremtő eseményt augusztus 20-án 13 és 18 óra között Gáspár Katalin a Lőcsei út mellett, a műanyag körforgalom és a Bóbita játszótér közötti szakaszon.
Alapvető változások mentek végbe az országos albérletpiacon, ahol csütörtökön a felsőoktatási ponthatárok kihirdetése után beindul a főszezon. A keresletet nézve jelentős eltérés van a Budapesti és a fővároson kívüli piacon.
395 000 személygépkocsi cserélt gazdát a használtautó-piacon az első fél évben, ez 5,7 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit, amely 1,4 százalékkal felülmúlta a 2019-est is, így minden idők legnagyobb első félévi forgalmát bonyolította a belföldi autópiac idén.
Feltételezhetően villámcsapás következtében kigyulladt egy háromszintes családi ház fém tetőburkolat alatt lévő faszerkezet kedden délután Törökbálinton, a Pistály dűlőben.
Limonádét, rétest és főtt kukoricát árul szerdán, pénteken és szombaton Mira (9) és Alex (11) a Fenyőfa - Tüske utca sarkán található otthonuk előtt. A cél egyszerű: több jusson zsebpénzre, és lehessen abból ruhát vásárolni vagy a mekiben falatozgatni.
A szeszélyes és szélsőséges időjárás orvosmeteorológiai szempontból is rendkívül nagy hatással van a közlekedőkre. Talán ez okozta azt, hogy egy férfi csütörtökön az M1-es autópályán, egy másik illető pedig vasárnap kora reggel az M3-as leállósávján tekert.