Kedden elkezdődött a Bíbic utcai aluljáró festése. A gyalogos átlelőt street art technikával Varga László, az idei Live Street Art győztese dísziti fel. A munkát középiskolás diákok segítik közösségi munka keretében. Az önkéntes feladatra olyan sokan jelentkeztek, hogy péntekre kész is lesznek.
Október 27-én indul az Érdi Jazz Klub a Poirot étteremben, ahol havi rendszerességgel várják a műfaj kedvelőit és mindazokat is, akik most ismerkednek a műffajal, de érdeklődnek a minőségi szórakoztatás iránt. Az első fellépő a Junior Prima Díjas, Rafael Mário triója lesz. A belépés ingyenes.
A tabella utolsó helyén álló TARR Andráshida SC ellen folytatja szereplését a labdarúgó NB III Nyugati csoportjának 13. fordulójában az Érdi VSE, amely október 20-án, 13 órától lép pályára a sereghajtó zalaiak ellen. Limperger Zsolt, vezetőedzővel latolgattunk a meccs előtt.
Az EC Villacher SV vendégeként egy 4–2-es és egy 7–1-es vereséggel kezdte meg szereplését az osztrák bajnokságban a Kárpáti Farkasok U18-as jégkorongcsapata, amely mellett a mögöttünk hagyott hétvégén további öt különböző együttes tizenhárom meccset játszott.
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. egyik forgalomfigyelő kamerája rögzítette, ahogy 2021. október 16-án, szombat délután az M1-es autópályán a megtorpanó kocsisorba gyakorlatilag fékezés nélkül becsapódik egy személyautó. A száguldó sofőr 3 személyautót tört össze.
Alkonykapcsolóval működtetett technológiára állították át az érdi közvilágítást, így javulnak az érdi látási viszonyok.
Magyarországon évente 8500 nőnél diagnosztizálnak mellrákot és körülbelül 2500 nőt veszítünk el a késői felismerés miatt. Rendszeres mammográfiai szűréssel a betegség a korai stádiumban rendkívül jó arányban gyógyítható, mégis kevesen, a nők 40-50%-a jár csak el a szűrővizsgálatokra.
Magyarországon minden 5. nő volt áldozata párkapcsolati erőszaknak. A NANE Egyesület szerint több, mint 760.000 nő érintett, és jelenleg is 226.000 nő él olyan párkapcsolatban, ahol fizikai erőszak áldozata. Hazánkban minden 10. gyermek veszélyeztetett a saját családjában. Értük forgatnak klipet.
Csőzik László, Érd polgármestere közösségi oldalán hívta fel a figyelmet, hogy a főváros után Pest megyében regisztrálták a legtöbb új koronavírus-fertőzéses esetet, ezért azt kéri, aki nem tette, oltassa be magát, akinek pedig eltelt négy hónap a második dózis óta, kérje a harmadik adag vakcinát.
Eddig tisztázatlan okból Budaörsön, a Vasút utcában 2021. október 19-én, 15 óra körül egy személygépkocsi és egy teherautó ütközött. A police.hu közlése szerint a baleset következtében a személygépkocsit vezető 33 éves férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.