4397 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 170 298 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 121 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 3689 főre emelkedett, 40 820-an pedig már meggyógyultak.
Ezzel köszöntötte a szülők-nevelők bálja résztvevőit Rozgonyi János igazgató pénteken este az Érdi Batthyány Sportiskolai Általános Iskolában.
Hazai pályán, 1–0-ra nyert utolsó téli felkészülési mérkőzésén az Érdi VSE, amely a megyei első osztályú Ózdot múlta felül az Ercsi úti Sporttelepen.
A zárt kapu ellenére sem maradnak le a szurkolók az Érdi VSE NB III-as labdarúgócsapatának hazai mérkőzéseiről, miután az Érdmost.hu facebook oldalán az együttes mindhárom hátralévő Ercsi úti meccsét élőben közvetítjük!
A koronavírus-járvány kihívásaira reagálva nyolchetes online szülésfelkészítő tanfolyammal segíti a kismamákat a Szent János kórház, ez most indul. De Érden is van online szülésfelkészítő! A Kötelék - Érd térségi közösség a családokért szülésfelkészítő tanfolyama november 24-én folytatódik.
Korán fel kellett nőnie, lehet, ezért is lett fiatal kora ellenére nemcsak a családjáról, de a környezetéről felelősségteljesen gondolkodó és tevékenykedő emberré. A legtöbben a JÖN (Jövő Öko-Nemzedéke) Alapítvány és a Hulladékvadász.hu alapítójaként ismerik. Most Magyarország első és eddig egyetlen környezetvédő influencereként is szeretne befutni. Szebenyi Péterrel beszélgettünk.
M E G H Í V Ó Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése 2019. február 28-án (csütörtök) 10:00 órakor kezdődő ülésére
Egy új, nagy léptékű tanulmány szerint a tünetek jelentkezésekor, majd az ezt követő öt napban a legvalószínűbb koronavírus-fertőzés továbbadása - számolt be róla a BBC hírportálja.
A Fészek Egyesület gyermekeit, illetve nevelőszülőknél élő babákat szeretne meglepni karácsonyi ajándékkal az Egy szelet a Szívünkből - Érd és környéke csoport.
Történelmi időutazásra várták a minap az érdeklődőket a Csuka Zoltán városi könyvtárba, ahol A finn függetlenség száz éve című előadást hallgathatták meg a résztvevők.