Megkezdte a közvetlen felkészülést a november 30-án Japánban kezdődő világbajnokságra a magyar női kézilabda-válogatott, amely a délkoreai Szöulban rendezett felkészülési torna nyitányán 29–25-re kikapott az olimpiai bajnok orosz csapattól.
Tartós élelmiszerekkel és édességgel lepték meg a Cargill Magyarország Zrt. munkatársai a Dr. Dizseri Tamás Habilitációs Központ fiataljait. A jótékonysági akcióra nem először került sor, az érdi kötődésű elnök-vezérigazgató már korábban is segítette az érdi intézményt.
A Semmelweis Egyetem rektora szerint hamarosan egy kávézó teraszára is kiülhetnek azok, akik megkapták az oltást, vagy átestek a fertőzésen. Jól a cél a 2,5 millió vakcina mielőbbi beadása, de százszázalékos biztonságban akkor lennénk, ha ötmillió embert sikerülne beoltani.
Melegszik az idő a következő napokban: többfelé 20 Celsius-fok feletti értékek is lehetnek, a hétvégére viszont hűl a levegő. Emellett sok lesz a napsütés, de többször esőre is készülni kell - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.
Ismét komolyzenei koncertre várta az érdieket a Lukin László Alapfokú Művészeti Iskola, ezúttal a B-tagozatos növendékek léptek színpadra az Epicentrum Rendezvényközpontban.
A szülők is tanulhatnak a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskolában. Mégis mit? Többek között azt, hogy hogyan tudják a pedagógusokkal együtt megkönnyíteni az iskolakezdést a gyermekeik számára, hogy mit jelent az iskolaérettség, és hogy mi a teendő különböző tanulási nehézségek esetén.
Vasárnap tartották az idei utolsó ételosztást az egyházak segítségével, amelyben 400 adag babgulyást osztottak szét. Az ételosztást koordináló Paróczai Mariann az ÉrdTV-nek elmondta, hogy a rászorulóktól nem akarnak elszakadni, így az ételosztást követően is számíthatnak majd rájuk.
A családokért felelős tárca nélküli miniszter szombati közleményében arra kérte a bölcsődei dolgozókat, hogy hétfő éjfélig regisztráljanak a vakcinainfo.gov.hu oldalon az óvodai és iskolai dolgozókkal közös kampányszerű oltásra. A bölcsődei dolgozókat is SMS-ben értesítik majd.
Manapság, a gyorsételek világában meglepő, hogy van olyan óvodás, akinek a spenót a kedvence, meg a répa. Az Ófalusi óvodában sok ilyen gyerek van, ami részben annak köszönhető, hogy a kicsik játékosan ismerkedhetnek meg a zöldségekkel, gyümölcsökkel, no meg az egészséges életmód alapjaival.
Budapest Főváros Védelmi Bizottsága 2019. november 21-én StarCity 2019 elnevezésű komplex védelmi igazgatási gyakorlatot tart, amely során egy 4,2 erősségű földrengés rázza meg Kőbányát a hajnali órákban. A gyakorlat ideje alatt a környéken időszakos forgalomkorlátozásra lehet számítani.