Rendkívüli jogrendről és veszélyhelyzet elrendeléséről döntött szerdán a kormány. Ezzel betiltják a 100 főnél nagyobb rendezvényeket is az országban, emiatt Érden is korlátozásokat vezetnek be.
Ingyenes színházi előadást rendeznek a Heinrich Antal Házban: Az Udvari Kamara Színház hozza el a Kié ez az ország című darabot. A részvétel regisztrációhoz kötött, jelentkezni május 20-áig lehet a tarnokikozossegiszinter@gmail.com címen. A program csak védettségi igazolvánnyal látogatható.
Olyan lesz ez az év, mint a pezsgőből kiugró dugó - fogalmazott a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója, Guller Zoltán. Mint mondta, a magyarok 64 százaléka utazni akar, hárommillió vendégéjszakát már lefoglaltak a hazai szálláshelyeken. Bízik abban, hogy kisebb fesztiválok lesznek az idén.
Egyre többen költöznek ki Budapestről az agglomerációba. Az elvándorlók legkedveltebb települése Érd, bár fajlagosan Délegyházára költöztek a legtöbben – derül ki az Otthon Centrum legfrissebb összesítéséből.
Kutyabaráttá váltak a Magyar Telekom üzletei, így mostantól kezdve akár kutyasétáltatás közben is beugorhatunk ügyet intézni a cég bármelyik kirendeltségébe. Sőt a Telekom itatótálat és kutyazacskót is biztosít kedvencünknek.
Mint beszámoltunk róla, 63 éves korában elhunyt Leszák Ferenc, a diósdi Eötvös József Nemzetiségi Általános Iskola és az Érdligeti Általános Iskola korábbi pedagógusa, intézményvezetője. Spéth Géza, Diósd polgármestere tudatta, a város Leszák Ferencet saját halottjának tekinti.
Május 9-én, 17.30-tól már nézők előtt fogadja a sereghajtó Nagyatádi FC-t az Érdi VSE az NB III Nyugati csoportjának 34. fordulójában. A mérkőzésre a védettségi igazolvánnyal rendelkező felnőttek és felügyeletük alatt álló kiskorúak léphetnek be.
Idén kilencedik alkalommal tartják meg a Föld Órája akciót Százhalombattán március 28-án, szombaton este fél kilenctől fél tízig. Az önkormányzat jóvoltából egy órára elsötétül a város főtere.
A koronavírusjárvány miatt bizonytalan ideig felfüggesztik a nagyrendezvényeket Százhalombattán – jelentette be Vezér Mihály polgármester a Városházán.
Mint beszámoltunk róla, másodfokú, narancs riasztást adott ki Pest és több megye területére az Országos Meteorológiai Szolgálat. A Katasztrófavédelem arról számolt be, hogy Érden a Krisztina utcában egy fa ágát letörte a vihar, Tárnokon, a Kölcsey utcában pedig kettéhasadt egy fa.