Július 5-én karbantartási munkálatok miatt Érd egyes területein fennakadás lehet a szolgáltatásban.
Tárnokot is érinti a hőségben a víznyomás-ingadozás, de már folyamatban van egy fejlesztés előkészítése, amellyel ez a probléma majd áthidalható, várhatóan már jövőre.
Út- és járdafelújítás, kaszálás, valamint zöldhulladék összeszedés a város több pontján is.
Darázsveszélyre hívták fel a figyelmet a József téri játszótéren.
Az Érd és Környéke Horgászegyesület vasárnap ismét megtartott a ma már tradicionálisnak mondható családi napját.
Az ÉTV Érd egyes részein júliusban olvassa le a vízmérőket.
Rezsikompenzációt, több uniós forrást és építéshatósági változtatásokat kért Csőzik László polgármester a Megyei Jogú Városok Szövetsége keddi ülésén, amelyen egyedülálló módon három kormánytag is részt vett.
Elkezdődött az első Érdi Közösségi Gyűlés szombaton az Érdi Vígadóban. Magyarországon eddig Budapest és Miskolc városa adott otthont közösségi gyűlésnek, most az érdiek mondhatnak véleményt.
A két pandémiás év után végre újra megrendezik a Szőlővirág Ünnepet a történelmi és gyönyörű Érd ófalusi pincesoron június 24-én pénteken.
Érdet sem kímélte a hirtelen lezúduló nagy mennyiségű eső csütörtökön, illetve péntek hajnalban. Udvart, garázst, pincét öntött el a víz, több helyen fák dőltek ki.