Érdieknek mesélt életéről a színész, aki szerint kötelessége kiállni az oktatás ügye mellett.
Az ÉRD itthon tartotta a két bajnoki pontot, így üres kézzel távozott a Hajdúnánás az Érd Arénából.
Az ingázók a következő hónaptól egyetlen bérlettel vagy jeggyel utazhatnak Ófaluból egészen Budapest belvárosáig.
A gyümölcsfák metszéséből tartanak tanfolyamot az Elvirában, mi is ott jártunk az első napon.
A tavasz első napján felkerült a régóta várt mű gólyafészek az ófalusi villanyoszlopra.
Biztonságos gyalogátkelőhelyen közlekedhetnek az óvodába igyekvő gyermekek és szüleik.
A városközpontban kezdődtek a munkálatok, először a gyalogátkelőhelyek újulnak meg.
Azok vehetik át a LED-eket, akik november 30-ig sikeresen regisztráltak a programba.
Városunk is az alapítója a nemrégiben létrejött Madárbarát Települések Országos Szövetségének.
Érd első díszpolgára negyven évvel ezelőtt hunyt el. Generációk őrzik Csuka Zoltán emlékét, akinek irodalmi munkássága nemcsak a város, hanem az ország határain is túlmutat.