6 és 7 óra között csak és kizárólag a 65 éven felüliek, 7 és 13 óra között viszont bárki látogathatja az érdi piacot – jelentette be a változásokat Szűcs Gábor alpolgármester az Érd FM 101.3-nak adott interjújában.
Hazai környezetben védte meg bajnoki címét az Extraligában a Budaörs női asztaliteniszcsapata, amely a döntőben 5:2-re győzte le a Kecskemétet. A nőkhöz hasonlóan a férfiaknál a Pécs a Szécsény 4:1-es legyőzésével védte meg címét.
A múlt héten kezdődött Európa-bajnokság kapcsán már hatalmas focilázban égnek a magyarok. Több település szervez közös meccsnézést, Érden a főtéren szurkolhatunk majd a válogatottnak, de Diósdon is együtt szurkolhatunk a főtéren felállított óriás kivetítő előtt magyar labdarúgó válogatottnak.
A járványügyi szabályok szigorú betartása mellett nyílt kiállítás az Érdi Művésztelep munkáiból Budapesten a Bartók 1 Galériában. Kéri Mihály művészeti vezető válogatásának köszönhetően harminc alkotás tekinthető az elmúlt évtized Érden készült munkáiból. A válogatás egészen június 10-ig látható.
Már a 2019/2020-as szezonban is csak néhány mérkőzést tudott a Dunaújvárosi Sportcsarnokban játszani a Dunaújvárosi Kohász KA, a következő idénytől Szekszárd helyett pedig az ÉRD Aréna lesz a hazai pályája a csapatnak.
Ez a nap tisztelgés a több millió ember előtt, akik vérüket adják beteg embertársaiknak, ezzel reményt adva a gyógyulásra. Vannak olyan országok, ahol fizetnek a véradóknak. A tapasztalat azonban azt mutatja, hogy az önkéntes véradók jelentik a biztonságos véradás alapját.
A Liberálisok elnöke Érden indulna képviselőjelöltnek az előválasztáson. Most Jakab Péter, a Jobbik elnök-frakcióvezetője Facebook-oldalán jelentette be, hogy pártjával Bősz Anettet támogatják.
Csőzik László, Érd polgármestere az ATV Start című reggeli műsorában elmondta, kétmilliárd forintos támogatást kér Érdnek Banai Péter Benő államháztartásért felelős államtitkártól, hiszen enélkül - a kormány megszorító intézkedései miatt - szinte biztosan csődbe megy a város.
23 állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel hazánkban az azonosított fertőzöttek száma 3816-ra nőtt, ám az aktív betegek száma 1311-re csökkent, eközben az elmúlt 24 órában elhunyt négy krónikus beteg.
Hazai pályán könnyed, 83–66-os győzelemmel zárta a 10. helyen a férfi kosárlabda NB II Közép B-csoportjának 2020/21-es idényét a VMG DSE, amely a 17. fordulóból pótolt bajnokin a Zuglói Sasokat győzte le 17 ponttal.