7 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 4076 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt egy 101 éves krónikus beteg. Ezzel 563 főre emelkedett az elhunytak száma, 2485-en pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 1028 fő.
Önkéntesek segítségét kérte facebook-oldalán Pázmánd polgármestere: hatalmas mennyiségű eső öntötte el délután Vértesacsát, Csákvárt, Gyúrót, Pázmándon pedig áradástól tartanak.
Ingyen néznek koronavírus ellenanyag-szintet a Semmelweis Egyetemen azoknak, akiknek a második oltás után már legalább két hét eltelt, ám az ezt követően végzett ellenanyag-vizsgálat eredménye negatív lett - közölte Merkely Béla rektor.
Hiába szökött évekkel ezelőtt külföldre, és váltogatta címeit, nem rejtőzhetett a végtelenségig. A Pest megyei vizsgálók már Budapesten hallgatták ki egy 2010-es rablás gyanúsítottját. A bűntényt Törökbálinton követték el.
Nem voltak harapós kedvükben a halak a hirtelen jött vasárnap délelőtti hőségben, de még ez sem tudta elrontani a Tárnokon rendezett Mike László Emlék Horgászverseny hangulatát. Olvasóink pedig annak örülhetnek, hogy idén is megtartja családi napját a Duna-parton az Érd és Környéke Horgászegyesület.
4069 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma, és elhunyt 3 idős, krónikus beteg.
A legjobb táborok jó része már betelt, viszont a szülők tizede a nyári szünet kezdetén kezd el tábort keresni. A későn ébredők segítségére siet a Táborfigyelő gyermektáborokat gyűjtő portál. Alább összegyűjtötték a hat legnépszerűbb témájú és ár-érték arányú táborokat, amikre még lehet jelentkezni.
Hónapokig adagolt altatókat és nyugtatókat az idős nőnek a gyanúsított azért, hogy az asszony érdi házát megszerezze. Majdnem elkövette a tökéletes bűncselekményt, azonban a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján az NNI nyomozóinak sikerült felderíteni a bűncselekményt.
Szombat délelőtt begördült egy piros teherautó a főtérre. Nem bútort hozott, hanem a színpad funkcióját töltötte be: a Modern Art Orchestra jazz-zenészei örvendeztették meg az érdieket egy negyvenperces koncerttel, amin még azok a járókelők is ottragadtak, akik eddig nem ismerték ezt a műfajt.
A szennyvízben mért koronavírus (genomkópia) száma jelentősen csökkent Budapesten - tájékoztatta a Nemzeti Népegészségügyi Központ az MTI-t.