Idén sem maradt el az Érd és Környéke Horgászegyesület hagyományos eseménye, a Mike László nevét viselő horgászversenyen 63 nevező osztozott a tó halain.
Régóta küzdenek azzal a sajátos nevelési igényű gyermekek és családjaik, hogy nincs intézményi háttér a megfelelő fejlesztésükre helyi szinten. Andrasek Mónika, a Szövetség Érdért frakció képviselője felkarolta az ügyüket, és egy indító megbeszélést hívott össze a civil egyesületek részvételével.
2021. június 26-án Szentivánéji pikniket tartanak Érden, a Kastélydombon. A főzőverseny résztvevőit már 13 órára várják, a vendégeket pedig 15 órától, akik számos színes program közül válogathatnak.
Mint beszámoltunk róla, múlt héten a Volánbusz Zrt. Esztergomban mutatta be azokat a MAN típusú csuklós autóbuszokat, melyek Komárom-Esztergom és Pest megyékben állnak forgalomba. A Volánbusztól megtudtuk, mely vonalakon közlekednek az új járművek.
Június 15-től már nyitott olvasói terekkel, de még korlátozott szolgáltatásokkal nyílt újra a Csuka Zoltán Városi Könyvtár és annak összes tagintézménye.
Hétfőn reggel még nem volt tömeg a Dr. Romics László Egészségügyi Intézményben, de a telefonvonalak égtek, mindenki így próbált időpontot kérni. Bárány Zsolt, az intézet főigazgatója azt tanácsolja, használják az online és az e-mailes előjegyzési lehetőséget is a betegek.
Lukács László, Tárnok polgármestere közösségi oldalán ír, a Radetzky megemlékezésről, szúnyoggyérítésről, az Agárdi Popstrandról, a veszélyhelyzet végéről, a nyár kezdetéről és az egészségház körüli térről.
A nagy hőség hatására a szervezetünkben különböző rendellenességek léphetnek fel. Vészjelzések: fejfájás, rosszullét, szédülés, szapora szívverés, eszméletvesztés.
Nevezni négy kategóriában: a virágzó érdi porta vagy a bőtermő érdi konyhakert vagy a legszebb utcafront vagy a legszebb érdi erkély, terasz kategóriában lehet. A pályázatok leadhatóak a Polgármesteri Hivatal főportáján elhelyezett dobozban, illetve postai úton is.
Nyolc pályán, 54 labdarúgópalántával zárta le az intézményi Bozsik-program idei szezonját az Érdi VSE. Az Ercsi úti Sporttelepen tartott háromnegyedórás játékos foglalkozás során a gyermekek és a szülők is betekintést nyerhettek az egyesület munkájába.