Szeptember első hétvégéjén a harmadosztályi csapatbajnokság harmadik fordulóját is sikerrel vette, így feljutott a másodosztályba az Érdi VSE tollaslabda szakosztálya, amelynek utánpótlása is remekel.
Az M0-s autóúton, az M5-ös csomópontja közelében több jármű ütközött össze.
Negyedik mérkőzését is megnyerte a Pest megyei férfi kézilabda másodosztály alapszakaszában a Kőrösi KDSE, amely az Aranyszarvas SE Tápiószele 39–30-as legyőzésével és az újabb két pont megszerzésével a tabella élére állt.
Kedden tartja őszi könyvbemutatóját a Poly-Art a Szepes Gyula Művelődési Központban, 17 órától. Szabó Ilona Valéria A fehér páva című novelláskötetét és Ludwig Géza Miért is? című, gondolati verseket és prózákat tartalmazó könyvét mutatják be az IRKA tagjai, Valentin István közreműködésével.
A Velence Korzó sorsáról tartanak lakossági fórumot október 12-én, 16 órától a velencei Spar parkolójában.
A gázolaj átlagára a szerdai üzemanyagár-emelést követően átlépi az 500 forintos lélektani határt - írja a holtankoljak.hu. A benzin ára is jelentősen emelkedik.
Csíkszeredán és Karcfalván ápolta a nemzetközi kapcsolatokat a hétvégén a Kárpáti Farkasok, melynek egyik csapata második, a másik pedig harmadik lett a nemzetközi utánpótlás jégkorongtornán.
Másfél év kihagyás után ezen a szombaton ismét megrendezi a Magyarok Érdi Vásárát az Éltető Értékeinkért Egyesület. Venczel Ilonával, az egyesület egyik tagjával arról beszélgettünk, mivel készülnek a szervezők, kiállítók ezen a hétvégén.
Az új szezon első hazai mérkőzésén 64–49-es vereséget szenvedett az ELTE Fortistól a Gia Form-VMG DSE férfi kosárlabdacsapata az NB II Közép A-csoportjának második fordulójában.
Október 16-tól 17-ig a Kelenföld állomáson végzett pályakarbantartási munkák miatt a 30a Budapest – Székesfehérvár vonalon egyes vonatok módosított menetrend szerint közlekednek.