Az Országos Rendőr Főkapitányság "Biztonságos Óvoda" elismerésben részesítette a százhalombattai Kipp-Kopp Óvodát - erről Vezér Mihály polgármester számolt be közösségi oldalán.
Nem bírt a számos visszajátszóval kiálló Zalaegerszegi TE FC második csapatával az NB III Nyugati csoportjának 22. fordulójában az Érdi VSE. A kiegyenlített, sok helyzetet hozó mérkőzésen csak a hazaiak tudtak gólt szerezni két perc különbséggel, két rögzített helyzet után.
Szombaton rosszul lett egy idős férfi. A mentők mintegy ötven perc múlva érkeztek ki a helyszínre. Hogy mennyi idő alatt ér ki egy mentőautó, arról a hétfői Bundáskenyérben esett szó, az ÉrdMost pedig utánajárt, mi a helyzet a városi defibrillátorokkal.
Szombaton délelőtt a mentőket egy idős férfi újraélesztéséhez riasztották Érden. Sikeres emeltszintű ellátást követően a beteget kórházba szállítottàk. A mentők kiérkezése előtt többen is igyekeztek segíteni a bajba jutott férfin.
Hamarosan ismét egy fontos határidő jár le a továbbtanulni vágyó fiatalok számára, már csak két nap van a felsőoktatási felvételi dokumentumok hétfő éjfélig történő hitelesítésére - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) vasárnap az MTI-vel.
Vasárnap általában több órára kisüt a nap, majd estefelé nyugat felől ismét erősen megnövekszik a felhőzet. Hétfő reggelre az ország nagy részén már erősen felhős vagy borult lesz az ég. Számottevő csapadék nem várható, reggel, délelőtt kezdhet el szemerkélni az északi, északnyugati tájakon az eső
Február 24-én, csütörtökön 19 órától Pál Feri római katolikus pap, mentálhigiénés tanácsadó „Hogyan válhat erőforrássá a múlt?” címmel tart előadást a Szepes Gyula Művelődési Központban.
Fordulatos, de szinte végig kiegyenlített mérkőzésen győzte le 23-21-re a német Borussia Dortmundot az FTC-Rail Cargo Hungaria női kézilabdacsapata a Bajnokok Ligája A-csoportjának utolsó, 14. fordulójában, az ÉRD Arénában.
Remekül kezdett és az 53. percben már 26-19-re is vezetett, mégsem tudott nyerni a Moyra Budaörs Handball, amely végül 27-26-os vereséget szenvedett a Dunaújvárosi KKA vendégeként a K&H női kézilabda liga 15. fordulójában.
Megnyílt a Parkvárosi Közösségi Házban (2030 Érd, Gépész utca 14.) Kovács Judit fotográfus Fények, Árnyak, Színek nevet viselő kiállítása. Az alkotót érdi kiállításáról, fényképezéshez fűződő viszonyáról és a most kiállított alkotások különlegességeiről kérdeztük.