1322 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt 17 beteg.
Október 4-én, 15.30-tól az újonc SC Sopron vendégeként folytatja szereplését az NB III Nyugati csoportjának 12. fordulójában az Érdi VSE. Limperger Zsolt együttesének nem lesz egyszerű dolga, hiszen a Sopron elmúlt öt mérkőzését kivétel nélkül megnyerte.
Több mint száz új kamerát szerelnek fel a közbiztonság javítása érdekében, módosították a Helyi Építési Szabályzatot, elfogadták az előterjesztést részönkormányzat létrehozásáról Sasváros és Újtelep városrészekben, nem változnak a temetői díjak a következő évben. Közgyűlési összefoglaló.
A Vörösmarty gimnázium öt végzős osztályának százötvenkilenc diákjára tűzték fel november 30-án az osztályfőnökök az iskolához való tartozást, egyben az elválást szimbolizáló szalagot. Ahogy Szilasné Mészáros Judit igazgató fogalmazott: ez a búcsú első pillanata, hiszen a szalagtűzéssel megkezdődött a végzősök utolsó fél éve az intézményben.
Elfogadták Érd 2020-2024-re vonatkozó gazdasági programját, ellenszavazat nélkül döntöttek a Sirius Alapítvánnyal való további együttműködésről, és Csőzik László polgármester beszámolt a Modern Városok Program projektjeinek előrehaladásáról. Közgyűlési tudósításunkat olvashatják.
Ez is az elképzelések között szerepel, mert bár a kamionos tranzitforgalmat tiltó táblákat örömmel fogadták a diósdiak, de vannak még kritikus helyek a városban, amelyek ügyében több zaj-, sebesség- és forgalomcsillapítóterv, illetve intézkedés készül – közölte a polgármester az Érd FM 101.3-on.
Az ÉrdFM 101,3 filmügyi magazinjának legújabb adásában szó esett a következő filmekről és tévésorozatokról: Özvegyek; A diótörő és a négy birodalom; A sértés; Escape at Clinton Correctional
Az ÉRD női kézilabda csapatának számos játékosa elkezdi szereplését a franciaországi női kézilabda Európa-bajnokságon. A Delta RSE ÉRD röplabdázói hatodik győzelmükre hajtanak, a BKG-VMG DSE kosarasai a múlt heti bravúr után folytatják, míg a Batthyányban másodszor rendezik meg az Érdi Küzdősport Gálát.
Élő adás Érd Megyei Jogú Város rendkívüli közgyűlésének 2020. október 1-jei üléséről.
Az Érdi Civil Liciten októberben az Érdi Környezetvédő és Városszépítő Egyesületen keresztül saját környezetünk védelmét lehet támogatni. Az egyesület öt légszennyezettség mérő beszerzését és a LevenDuna túraútvonal kezdő állomásaira tanösvénytáblák kihelyezését tervezi az adományokból.