Újabb negyedmillió adag koronavírus elleni Szputnyik-oltóanyag érkezett Magyarországra - számolt be közösségi oldalán Szijjártó Péter külgazdasági- és külügyminiszter, kiemelve, az orosz fél teljesítette a márciusra vállalt kötelezettségét és félmillió oltóanyagot szállított le.
Az ÉKFI dolgozói rendbe hozták az ófalui Szent Sebestyén, Szent Rókus, Szent Rozália kápolnát - számolt be közösségi oldalán Csőzik László. Érd polgármestere megjegyezte, a zarándokhely az 1700-as években az akkori járvány áldozatainak emlékére épült.
A képviselő-testület november 28-ai ülését itt kísérheti figyelemmel:
Idén két helyszínen várják ebéddel, teával, süteménnyel az érdieket a téli vasárnapokon: az Emma u. 8. szám alatt, és a régi Parkvárosi Közösségi Házban (Bajcsy-Zsilinszky út 206-208.). Az egyházak és a Szociális Gondozó Központ közös akciója több éves hagyomány már a városban.
A Túzok és a Zsolt utca burkolásával a héten befejeződött a tavalyi útfelújítási program. Hogy idén milyen felújításokra, javításokra számíthatunk, arról Somogyi Tamás, az ÉKFI megbízott intézményvezetője beszélt az Érdi Újságnak.
Csőtörés történt a Riminyáki úton kedd este, a hibaelhárítást 20 óra 41 perckor megkezdték az ÉTV munkatársai. A szolgáltatást várhatóan szerdán hajnali két órakor indítják újra.
Az Érdi Járásbíróság 2019. november 27-én hirdetett ítéletet annak a két férfinak az ügyében, akiket orvvadászat bűntettével vádoltak.
A karácsonyi munkanap-áthelyezések miatt december 7. és 14-e munkanap lesz. Ezeken a szombatokon a Dr. Romics László Egészségügyi Intézmény zárva tart.
Egy kicsit másképp kell bezsákolnunk a zöldhulladékot, mint ahogy eddig megszoktuk: a zsákba csak fű és lomb kerülhet, a gallyat egyméteres kévékbe kötve helyezhetjük az ingatlan elé. Az ÉrdFM101.3-nak Csókai Viktor ügyvezető arról is beszélt, mit kezdhetünk a fenyő- és tujaágakkal.
A 2020/21-es szezon után távozik és családi okok miatt a 2021/22-es idényt máshol folytatja az ÉRD házi góllövőlistáját 86 találattal vezető balátlövő, Kiss-Walfisch Mercédesz - adta hírül az ÉRD közösségi oldalán.