Április 21.: a bölcsődék napja

Április 21.: a bölcsődék napja

1852-ben április 21-én nyitották meg Magyarország első bölcsődéjét Budapesten, a Kalap utcában, 2010 óta államilag elismert ünnep lett. Világszerte Friedrich Fröbel óvodaalapító születésnapjára emlékezve tartják az Óvoda-napot.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A világon az első bölcsődét 1844-ben nyitották meg Párizsban, pár évvel később már 400 hasonló intézmény működött világszerte, elsősorban egyházi létesítményként. A bölcsődék létrejötte összefüggött a nagyipari termelés kialakulásával, főleg azokon a területeken, ahol nagy számban foglalkoztattak női munkaerőt.

Hazánkban eleinte 4 éves korig fogadták a gyerekeket teljes ellátással, sőt ruházatot is biztosítottak. A felvételnél mérlegelték a családi körülményeket, s a bölcsődébe kerülő gyerekek többnyire sokkal jobb anyagi feltételek közé kerültek, mint amilyet a család tudott volna otthon biztosítani.

Később a bölcsődék működtetéséhez az egyház nem tudott elegendő fenntartási költséget biztosítani, így megpróbálták a pénzt magánszemélyek adakozásából összegyűjteni. Társasági körökben egyre népszerűbb és divatosabb lett a kisgyermekek támogatása.

1916-ban Heim Pál a bölcsődék jobb működési feltételeinek megteremtésére alakult Stefánia Szövetség keretén belül elindította a Központi Védőnőképző Iskolát, hogy a gyermekeket gondozók nagyobb szakértelemmel tudják végezni munkájukat.

A bölcsődékre, a bölcsődei dolgozók munkájára ma is nagy szükség van. Ezt bizonyítja többek között az is, hogy a bölcsődei férőhelyek iránti igény még napjainkban is meghaladja a férőhelyek számát, 2011-es statisztikai adatok szerint 35 450 helyre 36 685 gyermek felvételét kérték.

További cikkeink

Csuka Zoltán születésének 125. évfordulója alkalmából Harmat Bélával, Érd első szabadon választott polgármesterével, irodalmárral és egykori könyvtárossal beszélgettünk.

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email