Hetedik éve rendezi az Érdi Vörösmarty Mihály Gimnázium a szalagavatót az Érd Arénában, és ehhez igazították az est forgatókönyvét is, aminek persze egyik fő eleme a hagyományok szerint a szalagok feltűzése és a 12. osztályosok tánca volt, de a végzősök és a 11. osztályosok kisfilmekkel is készültek
Tartalom flag-ek: Fontos
Koszorúk, kopogtatók, apróbb díszek készültek tegnap a Kertbarát Kör és az Éltető Értékeinkért Egyesület első közös adventi kézműves foglalkozásán, amire szeretettel vártak minden érdeklődőt. Aki lemaradt, otthon is elkészítheti az adventi koszorút vagy az ajtódíszt.
Számos környéki település civil szervezete csatlakozott ahhoz a törökbálinti kezdeményezéshez, melyben felhívják a figyelmet az M0-s, az M1-es és M7-es autópályák okozta zajszennyezésre. Megoldásként a települések környékén korlátoznák a sebességet, de új zajvédőket is telepítenének.
Időről-időre visszatérő probléma, hogy húsvétkor gyakran ajándékozunk élő állatot, pedig sokkal jobban meg kellene fontolnunk, hiszen kis kedvenceinket akár évekig gondozni kell, amihez már sok esetnek nincs kapacitása az embereknek.
Infrastruktúra, vasútépítés, parkolás, csatorna-hozzájárulás – ezek voltak a legfontosabb témák a csütörtök délutáni, telt házas közmeghallgatáson, amely igencsak az estébe nyúlt: a mintegy két órán keresztül érkező kérdésekre dr. Csőzik László polgármester és a hivatal munkatársai válaszoltak.
Az Érdi Fidesz-KDNP-Összefogás frakciója továbbra is kikéri az itt élők véleményét a város jelenével és a további tervekkel kapcsolatban, ezért minden csütörtökön 18 órától várják az érdeklődőket az Összefogás Házában.
A Simonpuszta Nemzeti Lovas és Hagyományőrző Egyesület felajánlásának köszönhetően 2400 darab tojást oszt ki elsősorban idős egyedülállóknak és gyermekeknek a Szociális Gondozó Központ.
Számos előterjesztést egyhangúlag elfogadott a képviselő-testület a novemberi közgyűlésen, ám akadt néhány javaslat, amiben vita alakult ki az ülésen. Módosították a 2019-es költségvetést, nem fogadták el a közösségi költségvetés bevezetését, döntöttek a mentőtiszti szolgáltatás működtetéséről.
Az Érdi Járási Ügyészség március 31-én indítványozta két férfi – apa és fia – letartóztatását, akik éveken keresztül építési vállalkozóként kötöttek szerződéseket kivitelezésre, de az átvett milliók ellenére egy házat sem építettek fel - közölte lapunkkal a Pest Megyei Főügyészség.
Dr. Aradszki András köszöntőjével kezdődött a képviselő-testület első ülése. Közölte: bízik abban, hogy a nyertes szövetséget nem egyetlen érzés tartja össze, a miniszterelnök és kormányának gyűlölete, és nem egyetlen cél lebeg előttük, a kormány elleni lázítás és a kormányfő megbuktatása.