Harmincöt éve,1986. április 26-án következett be a világ mindmostanáig legnagyobb nukleáriseneriga-katasztrófája: robbanás történt a csernobili atomerőműben. Az ÉrdFM 101.3 Bundáskenyér című műsorában egy világutazó, Pintér Norbert mesélt pripjatyi élményeiről.
Tartalom flag-ek: Fontos
A talált madárfiókák többsége nem árva, ezért a legnagyobb segítség számukra az, ha nem visszük haza őket. Megérinteni szabad a madárkát: ha viharos időben kipottyant a fészekből, helyezzük vesszőkosárba, és azt tegyük az ágak közé. Az is jó megoldás, ha nyílt helyről egy közeli bokor alá visszük.
Újjáépítik a Bolyai iskola Alsó utcai épületének tetőszerkezetét. A munkálatok 4-6 hétig tartanak, a tanítás zavartalanul folyik. A tervek szerint a beázott helyiségeket is kifestik majd. Mint megtudtuk, az Érdi Tankerület 2018-ban és 2019-ben 300 milliót költött az érdi iskolák felújításra.
Ha elérjük a 4 millió beoltottat, a védettségi igazolvánnyal rendelkezők egyes korlátozások alól felmentést kapnak. De mi a helyzet a játszóházakkal, hiszen a gyermekek nem kapnak védettségi igazolványt, azaz mehetnének, de ehhez a szülő, kísérő védettségi igazolványára is szükség lehet.
Egy lakos jelezte több érdi állatvédő szervezet felé, hogy Érd Tisztviselőtelepen az elmúlt időszakban valaki fagyállóval mérgezik a környék kutyáit, macskáit.
Az Egészséges Budapest Program keretében bruttó 200 millió forint értékben érkeztek és érkeznek eszközök a Dr. Romics László Egészségügyi Intézménybe. Ezek gyorsabb és pontosabb diagnózist, jobb kezelési lehetőségeket nyújtanak – az orvoshiány problémáját azonban sajnos nem oldják meg.
Negyedik alkalommal adták át február 13-án kora este a 2016-ban létrehozott Kovács István Alapítvány ösztöndíjait, amely azt a célt szolgálja, hogy támogassa az érdi kiemelkedő tanulmányi, sport-, művészeti munkát végző diákokat, és hozzájáruljon a kajak-kenu sport ifjú tehetséggondozásához.
A rohanó hétköznapokban egyre ritkább, hogy csak a jelen pillanatra figyelünk. Nyomaszt a tegnap, aggaszt a holnap, kapkodunk, mindent csinálunk, de semmit sem igazán belefeledkezve. Pedig lehet ezt másképp is – hogy hogyan, abból egy műhelygyakorlaton kaptunk ízelítőt.
Ádám Katalin interjúja. Bogatin Attilával, az Ága-Boga Nagycsaládosok Érdi Egyesületének elnökével egy verőfényes márciusi csütörtökön együtt vizsgálgattuk a Fundoklia közelében lerakott illegális hulladékkupacot.
Eddig, ha nem tudtuk rávenni a szomszédot, hogy legyen szíves ne autógumival vagy a kiselejtezett nappalibútorral fűtsön be, mert az se neki, se nekünk nem jó, akkor a helyi, járási hivatalhoz fordulhattunk segítségért. Március 1-jétől azonban a megyei hivatal veszi át a feladatot.