Óvodás, általános- illetve középiskolás gyerekeknek szól az a 10 hetes bűn-, és balesetmegelőzési játék, amelyet az érdi rendőrök hirdettek meg "Én is hős vagyok!" címmel.
Tartalom flag-ek: Fontos
A napokban a háromszintes, mintegy 3570 négyzetméteres épület a zárófödém bebetonozásával elérte a legmagasabb pontját. A fejlesztés nettó 3,24 milliárd forintba kerül, ennek során háromszintes, mintegy 3570 négyzetméteres épületet alakítanak ki, ahol az érdi bíróság mellett az ügyészség is működik.
Csőzik László levelet írt Orbán Viktornak, hogy ne vegye el a kormány az önkormányzatok gépjárműadóját. A polgármester nyilatkozott erről az Érd TV-nek, de beszélt még a piac zárva tartásáról, a védőfelszerelésekről, a zöld számon fogadott segítségkérésekről és az önkéntesek felajánlásairól is.
Majzik Nándort, a Meló-Diák Iskolaszövetkezet vezetőjét kérdeztük arról, milyen munkalehetőségekre számíthatnak idén a fiatalok. Majzik Nándortól megtudtuk, aki betöltötte 16. életévét, egész évben dolgozhat, de meg van szabva, naponta, illetve hetente maximum hány órát tölthet egy fiatal munkával.
Önkéntes gyógypedagógusok, gyógypedagógus-hallgatók, asszisztensek vagy leendő szakemberek jelentkezését várja nyári autizmus specifikus táborába a Szikra Tehetséggondozó Egyesület az érintett gyermekek mellé.
Nem módosul a tavaszi szünet időpontja, így a diákoknak és a tanároknak is lesz lehetőségük arra, hogy kicsit pihenjenek, ugyanis április 8-án kezdődik a tavaszi szünet - tájékoztatta az Érd Médiacentrumot Sárközi Márta, az Érdi Tankerület igazgatója.
"Azt üzenjük, nem rajtunk fog múlni! Mi adunk, adunk amíg van mit, aztán majd gyűjtünk, kérünk, és azt is odaadjuk!"- Csőzik László polgármester is reagált arra a kormányjavaslatra, miszerint az önkormányzatoknak be kell fizetniük a gépjárműadót a védekezési alapba.
Nem egy lehetetlen misszió ledolgozni az ÉTH veszteségét. Erről a közszolgáltató cég ügyvezetője beszélt az Érd TV műsorában. Csókai Viktor elmondta, hogy az Érd és Térsége Hulladékkezelő társaság évek óta veszteséges, a ki nem fizetett számlák értéke a másfél milliárdot is elérte.
Mint arról korábban írtunk, a koronavírus-járvány miatt az iskolai beiratkozások is főleg online módon végezhetőek el a KRÉTA rendszer e-Ügyintézési felületén keresztül, de a beiratkozás két szakaszban történik, ezért utánajártunk, az érdi iskolákba mikor kell jelentkezni.
Gulyás Gergely miniszter szombaton bejelentette a járványügyi akcióterv egyik részeként, hogy az önkormányzatoknak be kell fizetniük a gépjárműadóból származó bevételüket a védekezési alapba. Szűcs Gábor alpolgármestert kérdeztük arról, ez hogyan érintené a város költségvetését.