Lezáratja a húsvéti ünnepek idejére Érd legzsúfoltabb sétáló- és kirándulóhelyeit Csőzik László polgármester. Zárva lesz az ófalusi gát és a Molnár utca végi Duna-parti szakasz, ide csak az engedéllyel rendelkező horgászok mehetnek be - tájékoztatott közösségi oldalán a városvezető.
Tartalom flag-ek: Fontos
Az 5 millió elérésével megszűnik a még fennmaradt korlátozások jelentős része: nem kell maszkot viselnünk a közterületen, és megszűnik a kijárási tilalom, valamint a kötelező zárási időpont. Zárttéri rendezvény továbbra is csak védettségi igazolvánnyal látogatható.
Egy felajánlásnak köszönhetően a napokban maszkokat osztanak szét a házi- és gyermekorvosoknak, az egyik idősek otthonának és a Szociális Gondozó Központnak – jelentette be Aradszki András országgyűlési képviselő szerdai online sajtótájékoztatóján.
Megérkeztek és már ki osztották a háziorvosi és gyermekorvosi rendelőkben azokat a maszkokat, amelyeket még a járvány kitörésekor rendelt meg az önkormányzat. Egy céges felajánlásnak köszönhetően kéz- és felületfertőtlenítők is jártak a maszkok mellé. A rászoruló családok szintén segítséget kaptak.
Már több, mint 370 ezer forint gyűlt össze az árverésekből annak a civilekből álló közösségi csoportnak hála, akik két hete alakultak, hogy licitekkel segítsék az Érd és Térsége Mentőszolgálatért Alapítványt. A támogatásból kontakt nélküli lázmérőkkel tudták felszerelni a mentőautókat.
Ne feledjék, hétvégén ismét zöldjárat! Az Érd és Térsége Hulladékkezelő meghatározott utcalista alapján gyűjti a zöldhulladékot. Május 22-én az alábbi utcákból szállítja el.
A kormány nem hosszabbítja meg a vasárnap éjfélkor lejáró ingyenes parkolást, keddtől újra fizetni kell - közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön online sajtótájékoztatón.
Érdnek tulajdonképpen van egy rádiója. Már hat éve. Tudták? És hallgatják? Nem? Pedig egy csomó lelkes ember, napról napra igyekszik hasznos információkkal, érdekes riportokkal és interjúkkal megtölteni az érdi étert. Látják, még alliterál is!
A csütörtöki Kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter bejelentette, a pünkösdi hétvégén elérhetjük az 5 millió beoltottat. Orbán Viktor május 21-én ismerteti a részletes intézkedéseket. Marad a hitelmoratórium, keddtől viszont újra fizetni kell a parkolásért.
Május 21. és 25. között ünnepi menetrend szerint közlekednek a Volánbusz helyi és helyközi járatai. Eszerint a 744-es és 746-os autóbuszok nem közlekednek Érd, Autóbusz-állomás és Érd Tesco között, így nem érintik Érd, Erika utcai megállóhelyet sem.