Idén negyedik alkalommal rendezte meg az Idősügyi Tanács az érdi lecsófőző fesztivált, amin a szépkorúakon kívül évről évre egyre többen érkeznek szurkolni is. Idén 18 csapat mérte össze tudását, a vándorkupát végül a Kende utcai idősotthon csapata vihette haza különleges lecsójával.
Címkék: kultúra
1994. augusztus 20-én, éppen 25 éve állították fel az Érdről és térségéről málenkij robotra elhurcolt 4000-5000 férfi emlékére az elhurcoltak emlékkeresztjét. A kereszt felállításának évfordulóján megemlékezést tartott a város.
Az államalapítás ünnepén Simonpusztán is megtartották az első kenyérünnepet és családi napot, ahol lovas programokkal, kenyérszenteléssel várták a gyerekeket és szüleiket. Az eseményen Prof. Dr. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere is ünnepi köszöntőt mondott.
Szent István király tanításainak mai érvényességéről és Érd építéséről szólt beszédében T. Mészáros András polgármester augusztus 20-án a Magyar Földrajzi Múzeum kertjében. A városi ünnepségen Erdélyi Takács István, Hajdu Ferenc és Szabó Mihály szentelte meg a kenyeret. VIDEÓVAL FRISSÍTVE.
Augusztus 20-án 11 órától városi ünnepség lesz a Magyar Földrajzi Múzeum kertjében. Az eseményen ünnepi beszédet mond T. Mészáros András polgármester.
Pénteken vitaszínházzal ért véget a Szociális Gondozó Központ Családi és Gyermekjóléti Szolgálatának ifiklubja által szervezett és Krasznahorkai Ágnes színész és drámapedagógus vezette színjátszó tábor, amelynek témája az iskolai bántalmazás volt.
A tárnoki római katolikus plébániatemplom felújítása miatt sorra kerülő tereprendezés alatt több régészeti korú kőfaragványra bukkantak a szentély mögött, a gyepbe süllyedve a helyszínen tartózkodó régészeti szakfelügyelet munkatársai.
Rovásírást lehet tanulni a Szepes Gyula Művelődési Központban minden hónap utolsó csütörtökén. De hogy mire használható és miért ilyen felkapott még ma is a rovásírás, többek között erről is kérdeztük a Nimród rovásíráskör vezetőjét, Paule Attilát az Érd Fm 101.3-on.
A Sérültekért Alapítványon belül működik 2003 óta a Felhőjárók Drámacsoport Mozdulatszínház, akik 2012-től minden évben, így idén is fellépnek a Summerfest „Aranyszív napján”, augusztus 17-én délelőtt, de év közben is rengeteget dolgoznak együtt a Forrás Néptánccsoporttal.
Még lehet jelentkezni a Parkvárosi Közösségi Házban szeptember 20-án folytatódó színjátszó csoportba. Lukács Gabriella drámapedagógus, a csoport vezetője elárulta, a 15-20 év közötti, középiskolás vagy főiskolás, egyetemista fiatalok jelentkezését várják.