Az M0-s autóút déli részén, a Hárosi Duna-hídon szerda hajnalra elbontották a terelést, mindkét oldalon újra az eredeti forgalmi rend szerint lehet közlekedni, három, illetve négy sáv járható.
Címkék: közlekedés
Szeptember 3-án, pénteken újabb 2-2 forinttal emelkedik a benzin és a gázolaj literenkénti átlagára a hazai kutakon – közölte a holtankoljak.hu. A 95-ös benzinért így literenként 447, a gázolajért 445 forintot kell fizetnünk literenként.
Három személyautó ütközött egymással Szigetszentmiklóson, a Leshegy utcában. Az egyik autó kigyulladt és teljes terjedelmében égett. A város hivatásos tűzoltói két vízsugárral oltották el a lángokat és áramtalanították a járműveket - tudatta a Katasztrófavédelem alkalmazása, a VÉSZ.
Augusztus 30-ától a vonatokon és a Volánbusz járatain már elfogadják a szeptemberi dolgozó és tanuló havi és első félhavi bérleteket.
Városunkban egyre több az autó, parkolóhelyet pedig alig találni, olykor negyedórát is kering az ember, mire le tudja tenni a kocsit a városközpontban. Az Érdi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának vezetőjét arról kérdeztük, hogyan reagáljunk az esetleges parkolási konfliktusokra.
Augusztus végétől október közepéig a szarvasbőgés időszakában az országutakon, különösen az erdős, ligetes szakaszokon fokozottan számítani kell a gímszarvasok megjelenésére, melyre rendszerint vadveszélyt jelző tábla is figyelmeztet.
Három személyautó ütközött az M0-ás autóút 15-ös kilométerénél, a Duna-hídnál, Budapest XXII. kerületének térségében, az M5-ös autópálya felé vezető oldalon. A balesethez a fővárosi hivatásos tűzoltókat riasztották, az érintett szakaszon forgalmi akadály alakult ki – tudatta a VÉSZ alkalmazás.
2021. szeptember 1-től a 700-as autóbusszal megegyező útvonalon közlekedik a Budapest, Csepel - Budatétény - Érd útvonalon közlekedő 699-es jelzésű járat, amely ezentúl Nagytétény, Ipartelep érintésével közlekedik - közölte honlapján a Volánbusz.
Városunkban egyre több az autó, parkolóhelyet pedig alig találni, olykor negyed is órát kering az ember, mire le tudja tenni a kocsit a városközpontban.
A jegykiadó automata értékesítési csatorna augusztus 26-án 23 órától 27-én hajnali 3-i - verzióváltás miatt - felfüggesztés kerül. Ez idő alatt a JÉ értékesítés elérhető lesz, olvasható a MÁV honlapján.