Idén június 20-án az édesapákat ünnepeljük. Az UNICEF Magyarország ezen a napon az apákat, a nagyapákat is ünnepli, a számukra elküldhető különleges, névre szóló képeslapokkal egyszersmind az UNICEF gyermekeket segítő munkáját lehet támogatni.
Címkék: jótékonyság
Plüssakció indult Gergőért: a városközpontban, illetve a lakótelepen önkéntesek helyeznek ki plüssállatokat, és arra kérik a megtalálókat, segítsék adományaikkal egy négyéves érdi kisfiú, Gergő gyógykezelését. A jótékonysági akcióhoz Tárnok is csatlakozott.
"Nem elveszett játék vagyok. Rád vártam" - aki ezzel a felirattal talál egy plüssállatot a városközpontban, illetve a lakótelepen, ne lepődjön meg: önkéntesek szerveznek jótékonysági akciót a négy és fél éves érdi kisfiú, Gergő megsegítésére.
662 ezer forint gyűlt össze a Civil Licit érdi jótékonysági közösségi oldalon a Szikra Tehetséggondozó Egyesület javára. Ez az összeg hozzájárul ahhoz, hogy táborozni vigyék az autista gyerekeket. Zádori Henrietta, az egyesület elnöke az ÉrdFM 101.3-nak elmondta: pályázati forrásra nem számíthatnak.
Nem egy helyszínen és nem is azonos időpontban, de ugyanazért a jó célért futhatunk, sétálhatunk idén is: május 10. és június 10. között rendezi meg jótékonysági futását a Fészek Egyesület. Jelentkezni egy internetes adatlapon tudnak a támogatók.
Korábban már írtunk a Tárnokon élő, 41 éves, négy gyermekes édesapáról, aki a nyirokrák ritka fajtájával küzd már két éve, és akinek utolsó reménye egy külföldi kezelés, amihez január végéig még 15 millió forintot kell összegyűjtenie, ezért szombaton jótékonysági utószilvesztert rendez Putz Attila.
Az érdi lakótelepen, a városközpontban, egy Diósdi úti áruházban és környékén, padokon, játszótereken látszólag gazdátlan kis csomagok és bennük plüssjátékok várnak új gazdáikra egy jótékonysági akció keretében, mely az egyéves SMA-beteg kisfiú, Zsombor gyógyulásáért indult. VIDEÓVAL
Már háromszázezer forintot gyűjtöttek össze az anyukák és apukák a Szikra Tehetséggondozó Egyesület által indított online kézműves vásáron, mely hamarosan véget ér és több mint 150 gyermeket ajándékoznak meg.
Feke Pál, a Konyhafőnök VIP című műsorának győztese főnyereményéből egymillió forintot a Fészek Gyermekvédő Egyesület javára ajánlott fel.
152 érdi, tárnoki, sóskúti, százhalombattai autista gyermek kap ajándékot annak a jótékonysági kézműves vásárnak köszönhetően, melyet a Szikra Tehetséggondozó Egyesület hirdetett meg.