Idén is megvendégelik a várost

Idén is megvendégelik a várost

Idén sem marad el az Érd és Környéke Horgászegyesület karácsonyi halászlévendégsége: 18-án 11 és 13 óra között várják az érdeklődőket a Szepes Gyula Művelődési Központ előtt. Lesz bejgli is, no meg friss kenyér a halászléhez. Helyben fogyasztani nem lehet, a halászlét dobozolva adják át a horgászok.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Huszonöt önkéntes dolgozik majd azon, hogy a halászlévendégség tökéletes legyen. Ötszáz-ötszázötven adaggal készülnek, és minden vendéget egy-egy bedobozolt adag ebéddel lát vendégül az egyesület – tudtuk meg Berényi Andrásnétól, az egyesület elnökétől, aki kiemelte: ahogy a tavalyi, úgy az idei alkalommal sem lehet helyben megenni az ebédet, mindent csomagolva adnak át.

Kérik a vendégektől, hogy viseljenek maszkot, és tartsák a távolságot sorbaállás közben is. A polgárőrség önkéntesei is jelen lesznek, figyelnek majd a szabályok betartására – tette hozzá.

A horgászok hamisítatlan érdi halászléje nagyon népszerű, általában el szokott fogyni az ötszáz-ötszázötven adag, de ha marad, azt elszállítják a nehéz helyzetben élőknek, vagy a mentőállomáson dolgozókat lepik meg vele. 

 

További cikkeink

További cikkeink

Érd MJV Polgármesteri Hivatala Adóigazgatási Főosztály pályázatot hirdet közszolgálati jogviszony (Kttv.) keretében adóügyi ügyintéző

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email