150 maszkot adományoz a Noel Tanya a Fészek Gyermekotthon lakói számára – számolt be a felajánlásról közösségi oldalán Csőzik László, Érd polgármestere.
Author: info@erdmost.hu
Kis híján 650 ezer forint gyűlt össze össze, ennek köszönhetően már három non-kontakt lázmérő berendezéssel és három vénakeresővel tudja segíteni az érdi mentőszolgálatot a közösségi oldalon egy hónappal ezelőtt indult civil licit.
Négy győzelemmel egészen a döntőig menetelt, ott viszont közel egyórás küzdelemben szenvedett 2:1-es vereséget egy fiatal indonéz tehetségtől Kőrösi Ágnes, az Érdi VSE tollaslabdázója a szlovéniai Mariborban rendezett nemzetközi viadalon.
Az érdi nyomozók őrizetbe vették azt a budapesti férfit, aki a gyanú szerint két autó katalizátorát lopta el társával egy érdi raktár parkolójából. A férfi nem ismerte el a bűncselekményt, csakhogy a raktár biztonsági őre nemcsak az autója típusát jegyezte meg, hanem személyleírást is adott.
A koronavirus.gov.hu legfrissebb adatai szerint 1652-re nőtt az igazolt koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon, miközben nyolc új áldozata van a vírusnak, ellenben 199-re nőtt a gyógyultak száma is.
Kihirdette díjazottjait az érdi diákságot és a kajak-kenu sportágat űző fiatalokat támogató Kovács István Alapítvány, melynek Ki a jó kihívásának köszönhetően az érdi Vörösmarty Mihály Gimnázium tanulója, Szalma Luca ötvenezer forintos különdíjat nyert.
Kedvenc óvónénik mondják kedvenc meséiket az érdi gyerekeknek az Érd Tv-ben kedd óta.
A Nemzetközi Chan Wu Szövetség tízezer szájmaszkot adományozott hazai szervezetének, melynek elnökétől, Varga Istvántól az Érdi Shaolin Wushu és Sportakrobatikai SE (ÉSWS SE) is 800 darabot vehetett át.
A roma nemzetiségi önkormányzat legfiatalabb képviselője, a 29 esztendős Boros József önhibáján kívül lett végzetes autóbaleset áldozata vasárnap. Csőzik László, polgármester közösségi oldalán fejezte ki részvétét a gyászoló családnak.
Országszerte 21 ezer egyéni gazdaság részvételével kezdte meg május 15-én a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az egyéni gazdaságok összeírását. A válaszadók május 25-ig online, azt követően pedig június 15-ig összeírók segítségével, személyesen vagy telefonon keresztül válaszolhatnak a kérdésekre.