Megszűnt a maszkviselési kötelezettség a peronon

Megszűnt a maszkviselési kötelezettség a peronon

A MÁV, a MÁV-HÉV és a Volánbusz állomásain és megállóhelyein a járványügyi korlátozások enyhítésével összhangban már nem kötelező arcmaszk viselése - közölte a MÁV Zrt. kedden az MTI-vel.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Hozzátették: a vonatokon, a héveken és a buszokon, valamint a zárt utasforgalmi helyiségekben továbbra is viselni kell a szájat és orrot eltakaró maszkot. A maszkviseléssel kapcsolatosan eddig bevezetett szabályok – a nyitott peronon várakozás kivételével – továbbra is érvényesek. A hatodik életévüket be nem töltött kiskorúak kivételével mindenkinek maszkot kell viselni.

A közlekedési társaságok járatain folyamatosan ellenőrzik az utasok maszkviselési kötelezettségének betartását. A szabályszegő utast először figyelmeztetik. Ha a felszólítás ellenére sem hajlandó együttműködni, 8000 forintos pótdíjat szabhatnak ki, illetve ki is zárhatják az utazásból. További ellenszegülés esetén pedig a vonatok személyzete rendőri segítséget is kérhet, hogy a renitens utassal szemben intézkedjen és feljelenést tegyen – olvasható a közleményben. A MÁV-Volán-csoport vállalatai továbbra is arra kérik utasaikat, hogy tartsák be a közegészségügyi előírásokat, a sorban állás és a személyes érintkezések csökkentése érdekében pedig részesítsék előnyben az elektronikus jegy- és bérletvásárlási lehetőségeket.

További cikkeink

Csuka Zoltán születésének 125. évfordulója alkalmából Harmat Bélával, Érd első szabadon választott polgármesterével, irodalmárral és egykori könyvtárossal beszélgettünk.

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email