Kis színt csempészett csaknem az összes érdi idősek otthonának szürke, karanténos életébe egy anyák napi műsorral az önkormányzat, a Szepes Gyula Művelődési Központ és nem utolsó sorban egy - még maszkban is - nagyon tehetséges énekes.
Author: info@erdmost.hu
Módosul egyes vonatok menetrendje a Ferencváros – Kőbánya-Kispest és Vecsés – Üllő állomások között végzett pályakarbantartási munkák miatt.
Összefüggést talált a terhesség alatt szedett paracetamol és a gyereknél kialakuló figyelemhiányos hiperaktivitás (ADHD) és autizmus spektrum zavarok (ASD) tünetei között egy több mint 70 ezer gyerek adatait vizsgáló, hat európai kohorszvizsgálaton alapuló kutatás.
És a nevelőanyákat, nagymamákat, dédmamákat. Azokat, akik már nem lehetnek velünk és azokat is, akik még velünk vannak, csak most nem lehet ölelnünk. Az Érd Médiacentrum szerkesztősége sok szeretettel köszönti mindannyiukat Lackfi János versével.
Öt koronavírusos elhunyt vasárnap reggelre, ezzel 340 főre emelkedett az elhunytak száma, 629-en pedig már gyógyultan távoztak a kórházból. 1005 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 51-en vannak lélegeztetőgépen.
Egy hónapja indult a sűrűbb zöldjárat, ami azt jelenti, hogy szombaton már másodjára vitték el a zöldhulladékot sok helyről. Csőzik László polgármester arról tudósít legújabb bejegyzésében, ezúttal jóval kevesebb, "csak" 78 tonnát kellett elszállítaniuk az ÉTH munkatársainak.
Szombat délelőtt a 6-os és a 7-es főút közös szakaszán, a két körforgalom között történt a baleset. Az előzetes információk alapján a sofőrön kívül senki nem ült a Volánbusz járatán.
Érdemi vita nélkül söpörték le az asztalról Bősz Anett, a Demokratikus Koalíció frakcióvezető-helyettesének, a Liberálisok elnökének Érdre és környékére vonatkozó költségvetési módosító javaslatait.
Budapesttől mindössze 6 órás autóút szükséges ahhoz, hogy megtapasztaljuk az igazi olasz életérzést. Az Érd FM 101.3 Bundáskenyér című műsorában Semperger-Sommariva Kinga turisztikai szakértővel, az Egy kis Itália blog vezetőjével beszélgettek arról, milyen érzés Olaszországban élni.
Reprezentatív minta alapján, csaknem 18 ezer ember bevonásával átfogó szűrővizsgálatba kezd péntektől a Semmelweis Egyetem vezetésével és az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával a négy hazai orvosképző - jelentette be az egyetem rektora.