Szeptember 19-én, 10 órától ismét városkerülő kerékpáros túrát szervez az Érd Körbe Egyesület, amely megújította a jól ismert tekerés útvonalát és ezúttal már a Papi Földekről indul a tömeg.
Author: info@erdmost.hu
A közösségi fórumon napvilágot látott álhírek és rágalmak terjesztésével kapcsolatban a nyilatkozatot tett a diósdi útfelújításokat végző LAKESZ Út Kft. képviselője. MInderről Spéth Géza polgármester számolt be közösségi oldalán.
Idén is támogatja a kormány a gyerekek étkezését a bölcsődékben, az óvodákban és az iskolákban - közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter pénteken Facebook-oldalán.
Banki alkalmazottnak adják ki magukat csalók, hogy bankkártya-adatokat szerezzenek, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KRNNI) nyomoz az ügyben.
Bátran lehet országos szenzációnak nevezni, hogy szeptember 9-12. között a jazzműfaj olyan óriásai jönnek ide muzsikálni, mint például a Dresch Quartet, László Attila és zenekara, Berki Tamás, Lantos Zoltán hangjaira pedig Dragomán György olvas fel a műveiből.
Második alkalommal ünnepli születésnapját lokálpatrióta élménysétával és születésnapi programokkal a MiDió honlap. A vasárnap délutáni programra mindenkit szeretettel várnak, a séta 17 órakor indul a Tó utca 35. szám alól.
A Gyirmót FC Győr II vendégeként lép pályára szeptember 4-én, 11 órától az Érdi VSE az NB III Nyugati csoportjának 6. fordulójában. Limperger Zsoltékra nem vár könnyű feladat, hiszen a Rába-partiak három győzelemmel, egy döntetlennel és egy vereséggel rajtoltak.
Szeptember 6-tól ismét az eredeti nyitvatartási rend szerint várja az olvasókat a Csuka Zoltán Városi Könyvtár. Az ősz első hónapja több könyvtári rendezvényt is ígér: lesz könyvbemutató, nagybőgőest, bolgár mesenap és Csuka Zoltán emléknapot is rendeznek.
Szeptemberben folytatódik a vízórák leolvasása. Az Érd és Térsége Víziközmű Kft. munkatársai előre elkészített ütemezés szerint járják végig az utcákat szeptember 6. és 20. között (az időpontoktól szélsőséges időjárás esetén eltérhetnek). Az ütemtervet mi is közzétesszük.
Három érdi gazdával beszélgettünk arról, mennyire éri meg gyümölcsöt termeszteni, miért szorul egyre inkább vissza a termőterület, és miért a legnagyobb gyönyörűség, amikor csenget a fán a barack, hogy szedj le!