A hét első felében még élvezhetjük a nyárias meleget, még csütörtökön is 23 és 30 fok között várható a maximum. Pénteken a nap első felében nagyrészt erősen felhős idő várható, és több helyen előfordulhat eső, zápor, néhol zivatar, és dálután már csak 20-25 fokot mérhetünk.
Author: info@erdmost.hu
2021. szeptember 23. – október 30. között időszakos, ütemezett karbantartást végeznek a MOL Dunai Finomító több üzemében. Az időszakos karbantartás a finomító berendezéseinek biztonságos üzemmenetét szolgálja,
A Törökbálinti Önkormányzat tárgyalásokat kezdeményezett a helyi járatok szolgáltatójával annak érdekében, hogy a 283-as és 286-os vonalon közlekedő EURO 6 besorolású autóbuszokat a közeljövőben elektromos buszokra cseréljék. Októben megkezdődhet a teszteléslés, januártól pedig már közlekednének.
Búbos banka, sárgarigó, fenyőrigó, nádirigó, jégmadár, feketerigó, süvöltő, tengelic, csonttollú, meggyvágó, szalakóta, gyurgyalag és törpegém. Mi a közös bennük? Mind védett vagy fokozottan védett madárfaj. Érdi nyomozók buktatták le az eladót, aki kitömött preparátumokat árult.
Az Érdi Pincetulajdonosok Egyesületének elnökhelyettese volt a vendége az Érd TV Párbeszéd című műsorának. Martonosi Tamás elmondta, hogy már két hete tart a szüret Érden. A korábbi éveknél kicsit több szőlö termett idén és a minsőségével is teljesen elégedettek.
Közel egy évnyi kihagyás után folytatódik az Érd Tv helyi írókat, költőket bemutató sorozata a Toll, papír, kamera. Az új évad első adásában a közelmúltban elhunyt Dr. Karácsony Istvánnal készült beszélgetést láthatják.
Szeptember 9-én, pénteken kezdődtek Diósdon a Szent Gellért Napok, de még ma, vasárnap is érdemes kilátogatniuk az érdeklődőknek. Napközben gyermekprogramok és ugrálóvár, este pedig zenés programok és Apostol koncert várja a szórakozni vágyókat.
Jó iramú mérkőzésen nagyot küzdött, de vereséggel kezdte a női kézilabda NB I új idényét az ÉRD. Horváth Roland együttese hazai környezetben kapott ki 27–22-re a Váci NKSE-től.
Farkas Bertalan űrhajós lesz a vendége a mai simonpusztai rendvédelmi és hagyományőrző napnak. Kapunyitás egy órától, a programok ingyenesek.
Ma is sokan tartanak a Balaton felé az M7-es autópályán.