Az intézmény a honlapján közölte a tudnivalókat.
Author: Ádám Katalin
November 2-án megkezdődött a magyar tudomány ünnepe rendezvénysorozata, november 30-ig számos ismeretterjesztő előadással várják a közönséget az online térben, többek közt a koronavírussal kapcsolatban is.
Jön a hideg, szükség van a meleg ruhára, és sok helyen elkel az élelmiszertámogatás is. A családsegítő Vörösmarty utcai épületében heti két alkalommal vehetnek át a nélkülözők élelmiszercsomagot, ruhaneműt pedig minden hétköznap kora délután kaphatnak (vagy adhatnak le) az Emma utcában.
Húsz-harminc perccel hosszabb menetidővel közlekedik némely vonat a budapesti elővárosban, a váci, a ceglédi és a lajosmizsei vonalon. Ugyancsak hosszabb a menetidő pár vonatnál Mezőhegyes térségében, a Füzesabony-Debrecen vonalon egy vonatnál műszaki hiba miatt van késés, ahogy Rédicsnél is. Győr-Sopron között 30-50 perccel nő a menetidő.
Tavasszal indulhat az új jegyautomaták telepítése: a két hónapig tartó próbaüzemben tizenöt automata működik majd nagy utasforgalmú helyeken, a már meglevők mellett.
135650 forint gyűlt össze októberben a Civil Liciten az Érdi Környezetvédő és Városszépítő Egyesület javára, amely légszennyezésmérő berendezéseket vásárol a befolyt támogatásból. A novemberi kedvezményezett a Babagenetika Egyesület.
Csúszik az AVL érdi kutatás-fejlesztési központjának átadása, részben a koronavírus-járvány miatt – értesült lapunk. Dirk Janetzko ügyvezetőt kérdeztük a részletekről, aki elmondta: az épület jelenleg 85 százalékos készültségi fokon van, és a beruházás megvalósulása nincs veszélyben.
A vírusveszély ellenére idén is nagyon sokan látogatnak ki ezekben a napokban az Ercsi úti temetőbe. Igaz, a forgalom most jobban eloszlik, mint a korábbi esztendőkben, nem csak erre a hétvégére korlátozódik. Vasárnap este 8-ig tart nyitva a temető irodája is, mód van a sírhelyek újraváltására.
Ha a télnek másfél hónap múlva vége is, a korcsolyaszezon még csak most kezdődik Érden: hamarosan megnyílik a közönség előtt a Jégcsarnok. Február 4-étől az óvodásokat és az iskolásokat várják, a lakosság pedig február második hétvégéjén veheti birtokba a város legújabb sportlétesítményét.
Ebben a szezonban már százötvenen részesültek tüzelőtámogatásban, amit az önkormányzattól igényelhetnek azok, akik megfelelnek a rendeletben meghatározott feltételeknek. A támogatás értéke 44570 forint, és vagy tűzifa formájában, vagy a szolgáltatónak átutalva biztosítja az önkormányzat.