A lakosok e-mailben tehetik fel kérdéseiket.
Author: Ádám Katalin
A Vörösmarty gimnáziumban már hagyomány, hogy egy-egy nemzeti ünnepünkre színdarabbal, előadással készülnek a diákok, amit a Szepes Gyula Művelődési Központban adnak elő. Idén a Kormorán együttes Zúgjatok harangok című rockoperájával ünnepeltek.
1994. március 15-én vette fel a Batthyány nevet a négyes számú általános iskola. Az évfordulót minden évben versenyekkel, színes programokkal ünnepli az intézmény. Idén sem maradhatott el a rajz- és fotópályázat, a versmondó és a komplex verseny, a nyelvi megmérettetések és a reformkori akadályverseny.
Meghosszabbítják a Duna utcai vasúti átjáró lezárását, március 20-áig – tájékoztatott a V-Híd Építő Zrt.
Faültetési akciót indít Érd a Papi földeken, a Modern Városok Program keretében kialakításra kerülő záportározó körüli területen. Az önkormányzat szeretettel várja azok jelentkezését, akik szívesen részt vennének Érd legnagyobb parkosítási programjában. A növényeket, ültetéshez szükséges eszközöket a város biztosítja.
Egy KEHOP-pályázatnak köszönhetően 2,4 milliárd forintot fordíthat Érd a várost és térségét érintő komplex hulladékgazdálkodási rendszer fejlesztésére. Ebből az összegből nettő 697 millió forint értékben tizenhét jármű beszerzésére kötött szerződést szerdán Érd polgármestere és Seres László János, a Seres Gépipari és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság ügyvezetője.
A Lépten – Nyomon Mobil Környezeti Nevelés csoport egyik tagja látogatott el a Meseház óvoda apróságaihoz kedd délelőtt, hogy meséljen nekik arról, mitől tiszta a forrás és a kút vize, milyen élet van a pocsolyában, és milyen utat jár be egy vízcsepp a tengerig. A XXI. Óvodai Szakmai Napok keretében zajló foglalkozás már a víz világnapja jegyében zajlott a zöld óvodában, ami nemrég elnyerte a Madárbarát kert címet is.
Tizenkilencedik alkalommal rendezett regionális versenyt a Lukin László Alapfokú Művészetoktatási Intézmény. Minden évben más hangszercsoportra hirdetik meg a vetélkedőt - idén a gitár tanszakos növendékek jöttek el a Vörösmarty gimnáziumba, hogy négy korcsoportban mérjék össze tudásukat.
A környezeti nevelés hangsúlyos szerepet kap az óvodai munkában. Persze nem mindegy, hogy mit és hogyan adnak át a pedagógusok a gyereknek - erről tartott előadást dr. Kissné Korbuly Katalin nyugalmazott főiskolai docens az Ófalusi óvodában, a XXI. Óvodai Szakmai Napok keretében.
Hetedik alkalommal báloztak együtt a szülők és a nevelők az érdi Gárdonyi iskolában. A diákok nemcsak műsorral lepték meg a pedagógusokat és a szülőket, hanem segédkeztek a díszítésben, a büfében, a vendégfogadásban is. A tavaszköszöntő jótékonysági bál bevételét az iskola alapítványa idén is az intézmény fejlesztésére fordítja majd.