Örök nyugalomra helyezték az Ercsi úti temetőben Domonkos Bélát március 13-án. A szobrászművésztől Csőzik László polgármester és Kubassek János, a Magyar Földrajzi Múzeum igazgatója búcsúzott.
Author: Ádám Katalin
Március 16-ától 27-éig szünetel a személyes ügyfélfogadás az ÉTH ügyfélszolgálatán (Diósdi út 29.), és az üveghulladék-gyűjtő edények kiosztását is felfüggesztik a Sas utcában, ez utóbbit már szombattól.
Szünetel az árusítás a piacon holnaptól, bezár a Gárdonyi Tanuszoda és az Érd Aréna, elmarad a Magyarok Vására, illetve több helyi rendezvény, és a vasárnapi ételosztások – jelentette be Csőzik László polgármester.
Száz napra elegendő vitamincsomagot juttat el térítésmentesen Törökbálint önkormányzata a szociálisan rászorulók és családtagjaik részére a következő napokban.
A koronavírus-járvány miatt előfordulhat, hogy az időseknek azt ajánlják, ne hagyják el az otthonukat. Az önkormányzatnak végig kellene gondolnia, hogyan tudja ellátni e polgárai ellátását – jelentette ki sajtótájékoztatóján T. Mészáros András, az érdi Fidesz elnöke.
Elhunyt Albitz Tibor, Diósd díszpolgára, korábbi alpolgármester, bizottsági elnök, önkormányzati képviselő.
Az elmúlt időszakban több olyan külföldi eset fordult elő, amikor ismeretlen kiberbűnözők a koronavírusra hivatkozva próbáltak bankkártya- vagy bankszámla-adatokat, illetve az ahhoz tartozó különböző azonosítókat megszerezni – hívja fel a figyelmet a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
Hogyan szabad, és hogyan szabálytalan kerékpárt szállítani az autón? Kitakarhatja-e a bringa a rendszámot, és mennyivel lóghat túl az autón?
Tizenhatra nőtt a Magyarországon diagnosztizált, koronavírussal fertőzöttek száma. Egy iráni és két magyar állampolgárnál mutatták ki a vírust. A kormány kihirdette a járvány megelőzését célzó rendeletét; az intézkedéseket tizenkét pontban foglalták össze.
A járványügyi korlátozások a védettséggel nem rendelkezők számára mai tudásunk szerint augusztusig biztosan fennmaradnak - mondta a csütörtöki Kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter.