Két utazást is tesznek tavasszal Erdélyben a Bolyai iskola hetedikes diákjai. A Határtalanul programban így már több mint száz tanuló vehet részt.
Author: Ádám Katalin
Országosan magas szinten ingadozik a koronavírus koncentrációja a szennyvízmintákban - tájékoztatott az NNK, hozzátéve: az elmúlt öt hét összesített tendenciája alapján enyhén csökken. A budapesti agglomerációs településeken a koncentráció emelkedett, a tendencia stagnáló.
Tartanak a tömegtől, illetve a tanya nem szabályos létrehozásától, működtetésétől a pusztazámori lakosok. A polgármester szerint nincs miért tiltakozni, meg kellene várni, mi történik
majd a tanyán, ami csak most épül.
Tavaly biztonságosabban fűtöttünk, mint 2018-ban: mind a kéménytüzek, mind a szénmonoxid-visszaáramlásos esetek száma csökkent (és egyik sem volt halálos) az Érdi Katasztrófavédelmi Kirendeltség adatai szerint. A szilárdégéstermék-elvezetőket évente, a gázkészülékekét kétévente ellenőriztessük!
Tűz- és munkavédelmi oktatást szervez vállalkozók számára az Érd és Környéke Ipartestület, január 16-án tíz órától, a Tesco áruházban lévő bemutatótermükben. Az oktatás hatvan perces lesz, ezt követően az előadók válaszolnak a felmerülő kérdésekre.
Csak az óvodákban és az alsó tagozatosoknak kezdődik meg a jelenléti nevelés, oktatás április 19-én - jelentette be Orbán Viktor. A miniszterelnök elmondta: a vendéglátóhelyek teraszai megnyithatnak, ha elérjük a 3,5 millió beoltottat.
Százhalombatta vezetői bejárást tartottak a Duna-parton a Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatósággal, hogy felmérjék a balesetveszélyes fákat. A vízügy kivágja ezeket, és csemetéket biztosít a pótlásukra. Ezeket a városnak kell elültetnie.
Módosították a súlykorlátozási tilalmat Tárnokon, valamint a 7-es úton egyes kilométerszelvényeiben április 9-étől. Az egész településen tilos 3,5 tonnánál nehezebb gépjárművel közlekedni. A 7,5 tonnás teherautók nem hajthatnak át Tárnokon, az M7-est csak az M0-s felől közelíthetik meg.
Mozgalmas évet zárt az Életfa Csoport Egyesület. Kirándulás, nyári piknik, zene-, illetve vízi terápia, fejlesztő napközi beindítása – hogy csak párat említsünk a programok közül.
Hamarosan letelik a száz nap türelmi idő, ami után értékelni fogjuk az új városvezetés eddigi munkáját, és mérlegre tesszük a választási ígéreteiket – jelentette be pénteki sajtótájékoztatóján T. Mészáros András, az érdi Fidesz elnöke.